Prosztatarák Szűrése
Áttörés a prosztatarák diagnosztizálásában
A rosszindulatú daganatok közül a tüdőrák után prosztatarákban hal meg a legtöbb férfi Magyarországon - pedig ha időben felismerik, jók a gyógyulási esélyek. Éppen ezért jelenthet mérföldkövet az az új eljárás, amellyel könnyen kiszűrhetik a betegséget.
Kiderült, kiknél halálos a prosztatarák
A vastagabb derekú férfiaknál magasabb az agresszív prosztatarák kifejlődésének kockázata - mutatták ki az Oxfordi Egyetem kutatói. Nyolc európai országból 140 ezer férfi egészségügyi adatait elemezve a szakemberek megállapították, hogy 10 centiméterrel nagyobb derékbőség esetén 13 százalékkal növekszik a betegség kialakulásának a kockázata.
Gyógyszerkereső
Az északkeleti tájakon zavartalanul napos idő várható, de máshol is sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén gomolyfelhőkkel is. Ez utóbbiakból délután néhol zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható. Most napokig nem kell fronthatástól tartani.