
Richter Anna Díj




Túlsúly elleni kampány és fiatalkori mentális zavarok - bemutatták a Richter Anna Díjas pályázatokat
Az elmúlt hat évben a Richter Gedeon Nyrt. által alapított Richter Anna Díj 32 hiánypótló ötlet megvalósulását tette lehetővé, összesen 128 millió forint támogatással. Az egészségügyi, oktatási és gyógyszerészeti dolgozók mellett a diákok is fontos szerepet kaptak az idei eseményen, hiszen a közönségszavazatok segítségével két projekt is az ő közreműködésükkel valósult meg.



Amit csak kevesen tudnak a császármetszésről
Sokan rutinoperációként gondolnak a császármetszésre, mondván a fejlett orvostechnológiának hála egyáltalán nem jelent veszélyt a magzatra és édesanyára. Ez valóban igaz, ám ettől függetlenül több negatív "mellékhatása", következménye lehet, mint a hüvelyi szülésnek. Ideje tisztán látni a császármetszés témájában - e misszióval indult útjára a Császárvonal kezdeményezés is.


Gyógyszerkereső
Frontális felhőzet vonul át az országon északkeletről dél, délnyugat felé haladva. Az átmeneti felhősödést követően észak felől gyorsan csökken a felhőzet, legtovább délkeleten marad felhős az idő. A Dunától keletre elszórtan, a Dunántúlon csak elvétve várható eső, zápor. Az északkeleti, északi szél megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között valószínű. Késő estére 7 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Szombat éjszaka egy hidegfront érkezik, ami néhány fokos lehűlést hoz majd, illetve az időjárás is változékonyabbra fordul a hatására.