Vesekő Típusai
8 tanács, amivel elkerülhető a vesekő
A vesének nélkülözhetetlen szerepe van szervezetünk anyagcseréjében és méregtelenítésében. Előfordul azonban, hogy „a gépezetbe homokszem kerül”, vagyis a vizeletben lévő ásványi anyagok kicsapódnak, és kristályos szerkezetű anyagként felhalmozódnak a vesében, finom szemcséjű vesehomokot, illetve nagyobb veseköveket képezve. Magyarországon minden tizedik ember érintett valamelyik vesebetegségben, ám ezek nagy része odafigyeléssel megelőzhető lenne.
Gyógyszerkereső
Az északkeleti tájakon többnyire zavartalanul napos idő várható, de máshol is sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén gomolyfelhőkkel is. Ez utóbbiakból délután néhol zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Számottevő fronthatás most sem terheli a szervezetünket, ez pedig különösen jó hír a frontérzékenyeknek.