
Zelena András


"Saját gyászában a szakember is laikus"
Még alig 36 éves, de a szakmájában már elérte a csúcsot. Gyászterapeuta, tanszékvezető docens, a tanatológia, azaz a pszichológia halállal, és gyásszal foglalkozó ágának szakembere. Ezen belül olyan szülőpároknak segít, akik még születés előtt, vagy közvetlenül azután vesztették el gyermeküket. Kutatási területei közé tartozik az online függőség is. 2018 Egészséghősei közé választották, a Nemzet Fiatal Tehetségeiért díj kétszeres kitüntetettje. Dr. Zelena Andrással beszélgettünk.
Gyógyszerkereső
Továbbra is erősen felhős vagy borult időre számíthatunk. Az északkelet felé tartó csapadéktömbökből többfelé várható eső, zápor és főként az éjszaka első felében a déli, délkeleti országrészbe még egy-egy zivatar is besodródhat. Az északi, északkeleti szél nagyrészt mérséklődik, de a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten élénk maradhat, sőt utóbbi részen helyenként erős széllökések is előfordulhatnak. Továbbá zivatarokhoz átmenetileg erős, viharos széllökés is társulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 13 fok között valószínű. Néhány napig marad az esős, őszies idő, a hidegfront pedig az arra érzékenyeknél akár komoly panaszokat is kiválthat.