Darázs csípte meg az allergiás sofőrt

Rendőrök segítettek egy allergiás sofőrön.

Éppen Kiskőrösről Soltvadkertre tartottak augusztus 18-án délelőtt Vas Vanessa és Müller János r. őrmesterek, amikor egy velük szemben közlekedő autó sofőrje bekapcsolta az elakadásjelzőjét és az úttest szélére állva kézmozdulatokkal jelezte, hogy segítségre van szüksége - írja a police.hu.

A férfi elmondta, hogy egy darázs berepült menet közben az autóba és megcsípte a nyakán: erre ő allergiás, és nincs nála a gyógyszere. Miközben a szolgálati autóba ültették a férfit, jelentették a rendőrség ügyeletére a történteket, majd megkülönböztető jelzéssel elindultak a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház felé. Eközben az ügyeletes felvette a kapcsolatot a mentőkkel, akik Kiskunhalasról indultak el a betegért.

darázscsípés
Illusztráció. Fotó: Getty Images

A férfi állapota rohamosan romlott, rövid időre az eszméletét is elvesztette. Szerencsére még Kiskunhalas előtt megérkeztek a mentősök, akik azonnal ellátták. Ezt követően láthatóan javult a férfi állapota, kommunikatívabbá vált. Állapotának stabilizálását követően a mentők a kórházba vitték további kezelésre.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Döntően erősen felhős vagy borult idő várható. Szitálás, esetleg néhol gyenge eső előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra