Kezdődő demencia jele lehet a pénzügyi óvatlanság

Az Alzheimer-kór korai jele közé tartozhat idős embereknél, ha könnyen rászedik őket a pénzükre hajtó csalók – derült ki egy friss amerikai tanulmányból.

Világszerte mintegy 55 millió ember küzd demenciával, egyszersmind ez a hetedik leggyakoribb halálok az idősek körében – olvasható az Egészségügy Világszervezet (WHO) oldalán. A kognitív hanyatlás legelterjedtebb formája az Alzheimer-kór, amely az esetek 60-70 százalékáért felelős. A betegség nem gyógyítható, ugyanakkor az elérhető kezelési lehetőségek segíthetnek a tünetek enyhítésében, így a beteg életminőségének javításában. E tekintetben pedig a probléma korai felismerése fontos jelentőséggel bír.

idős férfi kezében okostelefonnal aggódik, pénzügyi család, telefonos csalók
Nem jó jel, ha valaki a kor előrehaladtával nagyon óvatlanná válik a csalásokkal szemben. Fotó: Getty Images

A Dél-kaliforniai Egyetem (USC) Dornsife Bölcsészettudományi, Művészeti és Tudományos Kara kutatói legújabb tanulmányukban most arra hívják fel a figyelmet, hogy a többi között akár az is felvetheti az Alzheimer-kór gyanúját, ha egy idősödő személy túlzottan naivvá válik a pénzügyi csalási kísérletekkel szemben – írja közleményében az intézmény. A kutatócsoport Duke Han pszichológus és családorvos professzor vezetésével összesen 97 önkéntest vont be vizsgálataiba az 52-83 év közötti korosztályból. A résztvevők egyike sem mutatta előzőleg kognitív hanyatlás klinikai jelét.

Fontos jelző tünet lehet

A kísérleti alanyok mindannyian részt vettek egy részletes MR-vizsgálaton. Ennek során a kutatók elsősorban az entorhinális kéregre voltak kíváncsiak. Ez az agyi régió egyfajta közvetítőállomásként működik a tanulási és memóriaközpontként funkcionáló hippokampusz és az egyebek mellett az érzelmek, motivációk és más kognitív folyamatok szabályozásában szerepet játszó mediális prefrontális kéreg között. Ami pedig jelen esetben még érdekesebb: gyakran az entorhinális kéreg az első terület az agyban, ahol megjelennek az Alzheimer-kórra jellemző elváltozások, elsősorban a kéreg elvékonyodása.

A képalkotó vizsgálat mellett a kutatócsapat egy sztenderdizált teszt segítségével azt is felmérte, hogy milyen a résztvevők pénzügyi ébersége, illetve mennyiben fogékonyak a rossz pénzügyi döntésekre. Így derült fény arra az összefüggésre, hogy azoknál, akik általában véve védtelenebbek a megtakarításaikat célzó csalási kísérletekkel szemben, egyszersmind az entorhinális kéreg is vékonyabb. Különösen élesen jelentkezett ez a 70 év felettiek korcsoportjában. Nagyon leegyszerűsítve tehát akár kezdődő Alzheimer-kór tünete is lehet, ha egy idős személy könnyen bedől a csalóknak. Ráadásul Han és munkatársai már korábbi kutatásaik során is feltártak bizonyítékokat hasonló összefüggésekre.

„Az időskori pénzügyi sebezhetőség felmérése segíthet beazonosítani, ha valaki az enyhe kognitív hanyatlás vagy a demencia korai stádiumában jár, beleértve az Alzheimer-kórt is” – idézi a közlemény a kutatás vezetőjét. Hozzátette, ez önmagában azért közel sem mérvadó, de egyéb tünetekkel együtt fontos jelző tünet lehet. A tanulmány a Cerebral Cortex című tudományos folyóiratban jelent meg.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra