Emlékszik-e arra a pillanatra, amikor háziorvos, családorvos szakirányt választotta?
Igen, jól emlékszem, élénken élnek bennem azok a gondolatok, amik a döntésemhez hozzájárultak. Azt hittem kezdő medikusként, hogy majd jön egy tantárgy vagy tanár, aki megmutatja melyik az én irányom... De nem így lett. Ha volt is családorvosi tantárgy, nagyon rövid volt, de az biztos, hogy nem tett rám mély benyomást. Amikor vizsgákra készültem, mindig úgy motiváltam magam, hogy elképzeltem, mennyire jó lenne ez a szakirány! Amikor kardiológiát tanultam, akkor így: „ez nagyon jó, kardiológus leszek, úgyhogy ezt most nagyon jól meg kell tanulnod, Ricsi!” Amikor levizsgáztam, utána azonnal lehullt a lepel, és kiderült az őszinte véleményem az adott tárggyal kapcsolatban. Általában azt gondoltam, hogy kemény munka volt, de ebben nem szeretnék kiteljesedni, ez nem én vagyok. Sokáig kerestem, mi legyek, "ha nagy leszek", már tudom ugyan, de még manapság is finomítom az arányokat. Az egyetem felénél még mindig nem éreztem egy szaknál sem, hogy imádom, de minden tárgynak tetszettek az alapjai, érdekelt az általános tudás a betegségekről, azok megelőzéséről. Azt viszont már ekkor is tudtam, hogy nagyon sok ember egészségére és jóllétére szeretnék hatással lenni.
Harmadik év végén egy jó barátom elhívott az őszi budapesti félmaraton futóversenyre, ahol a húszezer fős hömpölygő tömeg olyan hatással volt rám, hogy akkor elterveztem, a közösségi sport életérzést minél több embernek szeretném megmutatni. Mióta az eszemet tudom, sportolok, de ilyen élményben addig nem volt részem. Ez a karrieremre is hatással volt; a közösségi sportolás és a prevenciós szemlélet kezdett el erősen érdekelni.
Negyedéves medikusként egy üzemorvosi vizsgálatra mentem el egy olyan orvoshoz, aki családorvos is volt egyben. Megkérdezte: tudod már, milyen orvos leszel? Mondtam, pontosan még nem. Gondolkoztam már a plasztikai sebészeten, nőgyógyászaton, talán gyermekorvos, de mindig az akarok lenni, amit éppen tanulok. Erre fura módon azt kérdezte, van-e hobbim? Mondtam, hogy igen: a sportolás. „Akkor viszont háziorvos legyél! Minden más szakma mellett nagyon nehezen fog beleférni a sportolás.” Elgondolkodtatott, és a fejemben ezután cikáztak a gondolatok, mert természetesen a családdal is minőségi időt szeretnék tölteni nap, mint nap. Innen már úgy mentem haza, hogy tudtam: családorvos leszek. El is meséltem ezt azonnal sok ismerősnek. „Családorvos? Biztos? Valami komolyabbat képzeltem el neked...” De, igen, családorvos leszek!
Hogy érzi, megérte a választás?
Általános iskolától az egyetemig mindig úgy éreztem magam, hogy kicsit futok magam és a kortársaim után, mintha le lennék maradva egy-két lépéssel, de ez lehet, hogy a maximalizmusomból fakadt. Az eredményeim egyáltalán nem tükrözték, hogy le lennék maradva, hiszen szinte minden elsőre jól sikerült, de belül éreztem, hogy rohanás van, kemény a tempó, pengeélen táncolok.
Balmazújvárosi iskolából mentem a neves Tóth Árpád Gimnáziumba (TÁG), Debrecenbe. Nem volt egyszerű bejutni emelt biológia és kémia szakra, de éjjel nappal tanultam, és sikerült! Az osztálytársaim nagy része egy emelt szintű érettségire készült, mivel mellette ügyesen letették a nyelvvizsgát. Én két emelt érettségire készültem, mivel nem volt kapacitásom a nyelvvizsgára fókuszálni. Egyetemen, míg az évfolyamtársaim tanultak vagy szemináriumra jártak, én heti pár napot eljártam melózni egy jó barátom cégéhez, ahol mindenes voltam. Ha kellett, ástam, füvet nyírtam, takarítottam, mert nem álltunk úgy anyagilag, hogy csak a sulira tudjak koncentrálni. Még akkor is az árkot ástam, amikor már lediplomáztam és vártam, hogy elinduljon a családorvosi rezidensképzés. Számos jó tapasztalatot szereztem ezekkel a munkákkal, bár kockázatos volt egy-egy vizsga, amikor a munkát túltoltam, és a tanulásra kevesebb idő jutott. Azóta visszatértem ehhez a céghez, immár nem fizikai munkásként, hanem üzemorvosként. Ugyanazokat a srácokat látom el, mint akikkel együtt melóztam, így mondanom sem kell, a bizalom nagyon magas szinten van.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A családorvoslás ilyen szempontból is tökéletes választásnak bizonyult. Három év alatt el lehet végezni, a saját magam vezetője vagyok. Csak rajtam múlik, mennyire leszek benne kiváló szakember. Mellette van időm a családomra, három gyermekemre, és még sportolni is. A legjobb, ha a kettőt együtt csinálom: sportolunk a családdal!
Háziorvosnak vagy családorvosnak vallja magát?
Most már tudatosan családorvosnak hívom magam. Jó megerősítéseket találtam Dr. Máté Gábor magyar származású kanadai családorvos könyveiben, előadásaiban. Ő az, aki holisztikusan látja az egész embert, és nagyon hisz benne, hogy a fizikai tünetek mögött sokszor lelki, gyerekkori traumák állnak. Csak úgy lehet hatékonyan gyógyítani, ha az embert testileg, lelkileg és szociálisan is segítjük, és nem a tüneteket kezeljük, hanem az okokat orvosoljuk. Ezen elvek és a prevenciós szemlélet mentén segítem a pácienseim gyógyulását családorvosként. Menedzserként pedig intézem nekik, hogy a legrövidebb idő alatt megkapják a legjobb kezelést. Nem szeretem háziorvosnak hívni a szakmánkat. Háziorvos, azaz a „házhoz kimenő” orvos? Én szeretem behívni a pácienseimet az Egészségházba, beszélgetni velük, látni őket. Ha kimegyünk házhoz, korlátozottak az eszközös vizsgálati lehetőségek, nem hatékony az ellátás, míg itt a gyulladásos paraméter (CRP) gyorsteszttől kezdve, a vizeletanalizáláson át többféle diagnosztikát tudunk biztosítani. Természetesen van az az állapot, amikor menni kell. A másik fontos dolog az, hogy családorvos az egész családfát ismeri. A múltkor feljött egy idősebb nénike, aki hozta a lányát, meg az unokáját, csak a dédunokája nem lehetett itt. Három generáció állt velem szemben a rendelőben! Hihetetlen jó érzés volt.
Izgalmas, hogy viszonylag kevés eszköz van a családorvos kezében, mégis lehet kis csodákat átélni nap, mint nap. Amikor érzem, hogy tudok segíteni, boldog és elégedett a páciens, én pedig flowban vagyok, alkotok.
Az egyetemi évek alatt tanították, hogyan lehet hatékony egy orvosi vállalkozás?
Bevallom, nem emlékszem, hogy részt vettem volna ilyen képzésen. Persze lehet, hogy szabadon választható tárgy... Akinek van vállalkozói vénája, mer kockázatokat, felelősséget vállalni, annak a családorvoslás nagy előny. A vállalkozói tapasztalatom elég régi időkbe nyúlik vissza...
Talán az orvosi pályaválasztásom is az orvosi piócákkal kezdődött… Büszke vagyok, hiszen olyan tapasztalataim származnak ezekből az élményekből, amit manapság jól tudok kamatoztatni. Például amikor topmenedzserekkel, politikusokkal tárgyalok egészségügyi kérdésekről. Magabiztossá tesz, honnan indultam, és hová jutottam. Sokan csak annyit látnak, hogy most ki vagyok, de hogy mennyi munkám van ebben, azt kevesen. Ami nem baj, így erőt meríthet belőle más is, aki messziről indul, és nagyot akar álmodni.
Megyei szinten ön az egyik legfiatalabb háziorvos. Megbecsülik a kollégái és figyelnek önre?
A székelyi praxist alig több mint három éve, 28 évesen vettem át. Ekkor országos szinten az egyik legfiatalabb praxisjoggal rendelkező családorvos voltam. Bár 31 évesen is oda tartozom, hiszen sajnos az utánpótlás nem annyira biztató.
Nagyon fontos a kollegiális támogatás, együttműködés, amit meg is kapok a kollégáktól. Ugyan vezető típus vagyok, de a vezető nem létezik csapat nélkül. Heti, de akár napi szinten is beszélek, konzultálok felmerülő problémákról, kérdésekről a kollégáimmal. Sokat kérdezek sporttársamtól Dr. Kiss Csabától és mentoromtól, Dr. Petlyánszki Gábor családorvos kollégáktól. Ők olyan szaktudású családorvosok, akikre felnézek, szerintem országosan is a legjobb családorvosok, példaképeim. Sok olyan kollégát említhetnék, akikkel közösen segítünk a páciensnek a gyógyulásban. dr. Valcsák Attila nyíregyházi családorvos, aki futónagykövet, és inspirálja a pácienseit a mozgásra. dr. Illésy Lóránt kollégám, üzlettársam, jó barátom. Sebészeti kérdésekben is több sikertörténetünk van. Feleségem, dr. Bana-Paluska Mariann Katalin gyermekgyógyász; gyermekorvosi kérdésekben és az érdekes esetekben mindig kikérem a véleményét. Az orvoslás csapatmunka, nem kell mindent tudnunk, de a csapatunknak igen.
Láthatóan határozott célja a hazai prevenció támogatása, fejlesztése. Mesélne erről a tevékenységről?
Feleségemmel és sebész barátommal már pályánk kezdetén személyesen megtapasztalhattuk, hogy mind az alapellátásban, mind a kórházban nagyon sok elhízott páciens érkezik a rendelésekre. Az elhízott országok listáján Magyarország dobogón áll Európa szinten, és a top 5-ben van világszinten. Itthon csak a lakosság 4 százaléka sportol rendszeresen, legalább heti 150 percet. 59% pedig egyáltalán semmit nem sportol a testnevelésórák óta.
Emiatt nem tudjuk hatékonyan segíteni a sikeres életmódváltásban. Így olyan közösséget szerettünk volna felépíteni, ahol még többet, szabadabban tudunk beszélgetni erről a témáról. És nem csak beszélünk a sportról, hanem együtt csináljuk. Ezért hoztuk létre a Mozaik Med Közösséget. Ehhez már csak egy olyan sportot kellett találni, ami nem bonyolult, szerethető, könnyen be lehet vezetni, akár munkahelyeken, akár városokban, falvakban, bárhol. A futás mellett döntöttünk, amit sokszor sétával és kocogással építünk fel.
Öt évvel ezelőtt elindítottuk az ingyenes közösségi futást, Nyíregyházán és Debrecenben heti rendszerességgel. Soha nem felejtem el, megkaptam a 130 ezres kezdő fizetésemet, és ebből 80 ezret azonnal futópólókba fektettem, mivel azt találtuk ki, hogy motiváljuk a lakosságot a rendszerességre, ezért az ötödik alkalom után ajándék pólót adtunk nekik jutalmul. Öt alkalommal már javában elindul a valós életmódváltás. Így ment ez egy-két évig a karitatív „szerelemprogrammal”, mert hittünk benne, hogy ezzel jót teszünk. És nem értették a futók, hogy ezt ki finanszírozza. „Biztosan a politikusok?” Nem, hanem én és a kollégám… mára nem kell havi szinten befektetnünk pénzt, de nagyon sok munkaidőt kell beletennünk, hogy az alapok finanszírozásához támogatókat, partnereket tudjunk szerezni, amiért nagy köszönet nekik. Bízom benne, hogy egyre többen veszik majd észre, hogy ha a prevencióba pénzt fektetünk, csodákat lehet elérni.
Ez is érdekelhet
Szeretnénk a közösségi sportolás élményét elvinni a különböző oktatási és nevelési intézményekbe is, egészen a bölcsődéktől az egyetemig, hiszen nem lehet korán elkezdeni a sportolásra nevelést. Valamint szeretnénk az összes szociális intézményben, például menekülttáborban, gyermekotthonokban, hajléktalanszállókban is megmozgatni a lakókat. A sportolás élménye mindenkinek jár, mindenkinek segít. Ez a mi hosszú távú víziónk.
