HáziPatika.com: Miért választotta az orvosi pályát?
Dr. Velkey György: Polgári családból származom, sok hozzátartozóm orvos volt, többen pedig tanárok, én a két terület között ingadoztam. Mindig is szerettem emberekkel foglalkozni, ezzel így voltak a testvéreim is. Hatunk közül ketten lettünk orvosok, négyen tanárok. A pályaválasztásról az utolsó pillanatban döntöttem, amiben az is közrejátszott, hogy a matematikát és a magyart nagyon szerettem, de akkor ilyen szakra nem lehetett menni, az orvoslás pedig nagyon izgatott. Talán az fogott meg benne, hogy itt direkt, közvetlen és egyértelmű a segítségnyújtás.
HáziPatika.com: Már a pályája elején a csecsemő- és gyermekgyógyászat érdekelte?
V.Gy.: Kezdetben a pszichiátria vonzott, talán azért, mert annak bölcsészeti oldala is van. Viszont amikor az egyetemre bekerültem, egyből éreztem, hogy nekem a gyerekosztályon a helyem. Ez számomra otthonos közeg, érdekeltek a kicsik betegségei, hamar szót értettem velük.
HáziPatika.com: Később aneszteziológiából és intenzív terápiából is szakvizsgázott.
V.Gy.: A gyerekorvosláson belül leginkább a súlyos esetek vonzottak, ahol fontos a gyors és hatékony segítség. Akkoriban még nem létezett gyermekintenzíves képzés, így csak az aneszteziológia és intenzív terápia szakvizsga megszerzésével dolgozhattam ezen a területen. Harmincnégy évesen már irányíthattam a debreceni gyerekklinika intenzív osztályát, majd a szakma egyik vezetőjeként részt vettem a külön szakvizsga megalkotásában. Azt nekem is le kellett tennem. Az intenzíves munka sokat jelentett számomra, ahogy a hozzá szorosan kapcsolódó koraszülött intenzív ellátás is. Ott szintén remek professzoroktól tanulhattam, az osztályon komoly csapatmunka folyt.
HáziPatika.com: A diplomáját és a szakvizsgáit Debrecenben szerezte, az egyetemet sok évig nem hagyta el. Hogyan került 1996-ban a Bethesda Gyermekkórházba?
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
V.Gy.: A kórház akkori igazgatója, Dizseri Tamás hívott ide, hogy vezessem az intenzív-aneszteziológiai osztályt, és legyek mellette igazgatóhelyettes is. A lehetőség nagyon vonzott, érdekelt, milyen lehet egy református kórházban dolgozni. Meglévő alapokon kellett létrehoznom egy új intenzív ellátást, ami komplex szervezőmunkát jelentett, szakmailag is kihívás volt, remek csapat jött létre. Amikor Dizseri Tamás 2003-ban váratlanul meghalt, orvos-igazgatóból főigazgató lettem. Pár évvel később fenntartónk, a református egyház zsinati hivatalának elnöke megkért arra, hogy segítsek a mosdósi kórházban, a főigazgató betegsége miatt átmenetileg vegyem át a vezetői feladatokat. Az intézmény akkoriban még különálló református kórház volt, rehabilitációs profillal, csak 2007-ben csatolták a kaposvári kórházhoz – az egyház ekkor adta vissza a fenntartását. A menedzsmentben pár évig még ezt követően is benne maradtam, de ez csak mellékes munka volt, főleg a mosdósi részleg és az egyházi szolgálatok ügyeit intéztem. A főbb feladataim 1996 óta a Bethesdához kötnek.
HáziPatika.com: Említette, hogy pályája elején a pszichiátria érdekelte. Ezzel a területtel itt is foglalkoznak, elég csak ADHD-ambulanciára vagy a neurológiai osztályon működő Autista Segítő Központra gondolni.
V.Gy.: A gyerekpszichiátriát nagyon fontosnak tartottam már a koronavírus-járvány előtt is, azóta pedig pláne. Az ellátórendszer ezen a területen sok hiányossággal küzd, de pár éve sikerült egy viszonylag komplex ellátást elindítanunk. Az ADHD és az autizmus mellett foglalkozunk korai adaptációs zavarokkal, viselkedés- és magatartászavarokkal, erős a pszichoszomatikus profilunk is. A pszichoterápia a krónikus belgyógyászati betegségeknél és a sérüléseknél különösen fontos. Van egy kognitív pszichoterápiás egységünk is, és a krónikus fájdalommal küzdő gyerekeket is segítjük.
HáziPatika.com: Nem ez az egyetlen unikális részlege a kórháznak.
V.Gy.: Mi alapvetően úgy fejlődünk, hogy alkalmazkodunk az új feladatokhoz, új problémákhoz. Az égéssérült gyermekeket gyógyító országos központunk is azért jött létre, mert sok égéssérült gyerek maradt ellátatlanul. Mára ez a részleg égésprevencióval, a súlyosan égett gyerekek akut ellátásával, plasztikai sebészettel, szociális rehabilitációval, reintegrációval is foglalkozik. Kuriózum nálunk az otthoni lélegeztetési osztály, már ötvennél több gyereket látunk el így. Ők krónikus légzőszervi vagy idegrendszeri betegségekben szenvednek, így viszont a családjukkal lehetnek. A génterápiának is mi vagyunk az országos központja, de foglalkozunk fogyatékkal élő gyerekek fogászati ellátásával, korai fejlesztéssel is. Büszkék vagyunk az epilepszia-központunkra és a kómában lévő gyerekek talpra állításával foglalkozó rehabilitációs osztályunkra is.
HáziPatika.com: Hogyan születnek az új ötletek?
V.Gy.: A kórházban élek, mindennap látom a beteg gyerekeket, érzékelem azokat a hiányokat, amelyek az ellátásban megjelennek. Szóval ezeket az élet hozza, közülük többet a munkatársaim fogalmaztak meg. Az ötleteket szinte mindig támogatom, igyekszem meg is valósítani őket. Ennek kapcsán sokat beszélgetünk, gondolkozunk, főleg a finanszírozás biztosítása a nehéz.
HáziPatika.com: Kórházukban rendszeresen megfordulnak bohócdoktorok is.
V.Gy.: Remek az együttműködésünk a Piros Orr Alapítvánnyal, sok újdonságot dolgoztunk ki közösen, például a gyerekek műtőbe való bevezetését. Kapcsolatban állunk más civilszervezetekkel is, például a Csodalámpa Alapítvánnyal és a Kórházsulival. Tudatosan építjük annak kultúráját, hogy a gyerekek és a családok a lehető legtermészetesebben, legkellemesebben érezhessék magukat a kórházban. Ennek egyik legfőbb háttérbázisai vagyunk a hazai intézetek közül.
HáziPatika.com: Többször részt vett külföldi tanulmányutakon. Ezeken milyen tapasztalatokat szerzett?
V.Gy.: Sok helyen voltam, például Londonban, Cambridge-ben, Cincinnatiben és Tajvanban is. A néhány hetes vagy pár hónapos utak roppant inspirálóak voltak, sok érdekességet láttam a nagy gyerekkórházakban, számtalan ötletet ellestem. Ezeket persze nem egy az egyben vettük át, de kiindulópontnak nagyon hasznosak voltak. Emlékszem, amikor a ’90-es évek elején először jártam Cambridge-ben, nagyon tetszett, hogy a szülők bent alhatnak a gyerekekkel, osztályvezetőként ezt meg is valósítottam. Azt is lehetővé tettem, hogy az apukák és anyukák az intenzív osztályra is bemehessenek, pedig akkoriban a hazai rendszer ebből a szempontból még eléggé merev volt. Tajvanban egy református kórházat látogattam meg, nagyon tetszett az ottani lelkiség, ahogy a betegellátás és a szeretetszolgálati működés egymást kisegítette. Onnan is sokat merítettem. A világ vezető gyerekkórházaiban módszertani újdonságokat és szervezési lehetőségetek is megismerhettem. A munkatársaimat is biztatom arra, hogy menjenek tanulmányutakra, építsék a kapcsolataikat. Ennek köszönhetően – egy nagy német együttműködés keretében – indulhatott el a krónikus fájdalom kezelésével foglalkozó részlegünk, és így kezdtük el fölépíteni az epilepszia-központunkat is. Az SMA-betegek ügyében is élénk nemzetközi párbeszédet folytatunk.
HáziPatika.com: Itthon részt vesz a Magyar Kórházszövetség munkájában, elnökként másodszorra vezeti a szervezetet.
V.Gy.: A szövetség olyan civil szervezet, amelyben az igazgatók az egészségügyben zajló folyamatokat elemzik, majd azok alapján javaslatokat fogalmaznak meg. Először 2013 és 2016 között töltöttem be ezt a pozíciót, idén pedig újból megválasztottak elnöknek. A szervezet életében már csaknem két évtizede veszek részt, amit nagyon fontosnak tartok, lévén így tevőlegesen segíthetjük a rendszer fejlődését. Kicsit érdekvédelmi tevékenység ez, de lehetővé teszi a gondolatok továbbítását, az ellentétek kiegyenlítését is.
HáziPatika.com: Korábban elnöke volt a Magyar Gyermekorvosok Társaságának, vezette a Magyar Gyermekaneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaságot is.
V.Gy.: A közösségi életében mindig aktív szerepet töltöttem be, ez ma is így van. Azt érzem, hogy az egészségügyi szakmák közül a gyerekgyógyászok jobban figyelnek egymásra, pedig a szakmánk nincs könnyű helyzetben. Sok átalakulás van a kórházi járóbeteg-ellátásban, jelentős a centralizáció, a kisebb gyerekosztályok nehezen tarthatók fenn, a szakember kevés. Emiatt is fontos, hogy alapellátási szinten házi gyerekorvosok foglalkozzanak a kicsikkel. Viszont ők is kevesen vannak, egyre több a vegyes praxis, ahol a háziorvos gyerekeket és felnőtteket egyaránt fogad. Persze a feladatokat a kevésbé specifikus képzést kapó kollégák is el tudják látni, sokszor becsületesen, de ők akkor is kevésbé értenek a kicsikhez. Emiatt rengeteget lobbizok én is azért, hogy a gyerekorvosok képzése erősödjön. Fontosnak tartom, hogy foglalkozzunk a következő orvosgenerációval.
HáziPatika.com: Az oktatásban személyesen is részt vesz?
V.Gy.: A Károli Gáspár Református Egyetemen három éve indítottunk egy diplomásápoló-képzést, ott én is oktatok. Emellett a Bethesdába sok orvostanhallgató és szigorlatozó érkezik az egyetemekről, főleg a Semmelweisről, abban a képzésben is részt veszek. Korábban tankönyvekbe is írtam fejezeteket, sok ilyen munkám volt. Oktatni már akkor szerettem, amikor a debreceni klinikán dolgoztam, akkor még jóval több időm volt erre. Nagyon szerettem gyógyítani is, lekötöttek az ilyen feladatok. Ha a szakmai életemmel számot kell vetnem, akkor talán az okozta a legnagyobb örömöt, hogy intenzív gyógyászként több ezer gyereket gyógyíthattam meg a munkatársaimmal, időnként egészen kritikus állapotból hozhattuk őket vissza.
HáziPatika.com: Bánja, hogy főigazgatóként kevesebb ideje jut ezekre a tevékenységekre?
V.Gy.: Nem volt könnyű ezeket visszafogni, más kórházért ezt nem is tettem volna meg, csak a Bethesdáért. Vizitekre ma is járok, mindennap levezetem a kórházi orvosi megbeszéléseket, ha bármi történik, jelen vagyok. De a mindennapi gyógyításban már nem veszek részt.
HáziPatika.com: Mennyire okoz manapság gondot, hogy a szülők az internetről tájékozódnak, időnként pedig úgy érzik, többet tudnak az orvosoknál?
V.Gy.: Nagyon sokan bújják az internetet, a szülők igyekeznek tájékozódni, ami akár jó is lehet. Viszont ezt tudni kell kezelni, a magunk módján mi is igyekszünk ezt segíteni: jelen vagyunk a közösségi médiában, a szülőkkel azon keresztül is tartjuk a kapcsolatot, próbáljuk alakítani az ismereteiket, fejleszteni az egészségértésüket. Ebből a szempontból a gyógyítás nagyon megváltozott, de a helyzet kezelhető, ha ismerjük a szülők félelmeit, aggodalmait. A lényeg, hogy mindig empatikusak legyünk.
HáziPatika.com: Már rengeteg díjat és kitüntetést kapott, melyikre a legbüszkébb?
V.Gy.: Nehéz közülük választani, sok kedves díjat kaptam, gyakran egészen váratlanul. Egyet emelnék csak ki, ami nem volt publikus, a szívemhez az áll a legközelebb. Egy kollégámtól kaptam, aki sajnos már nem él, de évtizedekig a helyettesem volt az intenzív osztályon. Amikor nyugdíjba ment, két példányban készített a kórházról egy bronz emlékplakettet, az egyiket megtartotta, a másikat nekem adta emlékként, egyfajta díjként a közös munkák után.
HáziPatika.com: Egy gyermekkórházat vezet, de amúgy ötgyerekes apuka. Mivel foglalkoznak a gyerekei?
Ez is érdekelhet
V.Gy.: Már mindannyian felnőttek, diplomát szereztek, a legkülönbözőbb területeket választották. Egyikük orvos lett, van bölcsész, jogász, jelmeztervező és matematikus is. Már van nyolc unokánk, lehet, hogy egyikük majd csillagász lesz!?
