A szakemberhiány miatt óriási a teher a háziorvosokon. Önöknél mennyi idő jut egy-egy betegre?
Ha a mai napomat nézzük: 66 beteget láttunk el egyetlen délelőtt alatt, ilyenkor úgy 3-4 perc jut mindenkire. Persze van, amikor ennyi is elég, de akinél összetettebb a probléma, arra olyankor is több időt kell szánni, ha odakint sokan várnak. Például ma bejött hozzánk a saját lábán egy infarktusos beteg, akit nyilván hosszabban láttunk el, egészen, amíg meg nem érkezett hozzá a mentő.
Akkor ma megmentett egy életet.
Hát gyakorlatilag igen, és ez óriási erőt ad. Mert azért ilyenkor a téli időszakban a háziorvosi munka nagy része az orrfolyás és a láz kezeléséről szól.
Mire elég ez a 3-4 perc betegenként?
Akik felső légúti betegséggel érkeznek, azokat
gyorsan meg tudom vizsgálni. Azzal is sok időt spórolunk, hogy készítettem
nekik előre egy leírást arról, mit és hogyan kell szedniük. Ezt azért is
vezettem be, mert sok olyan betegem is van, akinek nem elég belenézni a torkába
vagy ellátni egy recepttel. Az is fontos, hogy ha arra van szükségük rá, meg
tudjam őket hallgatni.
Nem nyomasztja, hogy közben a betegek már türelmetlenkednek odakint a folyosón?
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Régebben volt, hogy huszonöten vártak rám egyszerre, és nagyon zavart, ha feketéllett a folyosó a sok kabáttól. Olyankor nem is tudtam jól koncentrálni arra a betegre, akivel épp foglalkoztam. Ezért vezettük be, hogy a betegek telefonon vagy e-mailben előre foglalhatnak maguknak időpontot, és ahhoz nagyjából tudjuk is tartani magunkat. Ezzel egy kicsit sikerült csökkenteni a zsúfoltságot, és már nem kell órákat várakozniuk. Nyilván ha adódik egy váratlan helyzet, mint például a mai infarktus, akkor csúszik az egész, de azért ez ritkán fordul elő.
Ennyi beteggel körbevéve hogyhogy nem kap el tőlük semmit?
Már immunizálódtam, viszont a gyerekeim ovis fertőzései leterítettek.
Online is tartják a kapcsolatot a betegekkel?
Igen, a Covid óta igyekszünk őket e-mailen egészségmegőrzésről, betegségmegelőzésről tájékoztatni. Például hogy mit tegyen, ha felső légúti vírus támadja meg, mikor forduljon orvoshoz, vagy hogy épp milyen oltások érhetők el a rendelőben. Illetve van egy honlapunk is, amin szintén sok információ érhető el.
Nyilván sok idős betege van. Őket is elérik így?
Van egy nyolcvanhét éves betegem, aki nagyon nehezen mozog, ráadásul már alig hall. Ő például nagyon hálás volt, amikor bevezettük ezeket az újításokat, gyorsan beletanult. Rendszeresen e-mailen kéri, hogy írjuk fel neki a gyógyszereit, így sokkal könnyebb, mert nem kell bejönnie. De nem ő az egyetlen: sok olyan nyolcvan év feletti betegünk van, aki rendszeresen e-mailen kommunikál velünk. De a szűrésekre való felhívásokat is igyekszünk kibővíteni. Azt is tervezzük, hogy például cukorbetegség előszűrő kérdőívet küldünk majd ki, amiből megtudjuk, kit kell behívnunk egy vércukormérésre. Emellett ugyanígy kiszűrhetők lesznek valamennyire a szív-és érrendszeri betegségek vagy a depresszió is.
A betegekkel való kommunikációt még mindig képzéseken tanulja. Tudnak még újat mondani ennyi év után?
Persze. Ezt sosem lehet teljesen megtanulni, és folyamatosan gyakorolni kell. Az egyetemen fél évig tanultuk az orvosi kommunikációt, akkor még nem értettem, mit keres ez a többi, gyakorlati tantárgy között, hiszen beszélgetni mindenki tud. Mostanra már világos: hiába tudom ugyanis, a betegnek magas vérnyomásra mit kell bevennie, ha nem tudom vele megértetni, ez miért fontos. Nekem kell őt rávennem, hogy foglalkozzon magával, vegyen egy vérnyomásmérőt vagy menjen el a laborba. Ráadásul annak, amit mondok, csak egy része megy át. Ezért szoktam a betegeknek leírni a fontosabb információkat, sőt kis cetliket is készítettem a leggyakoribb betegségek kezeléséről. Úgy tűnik, ez be is vált: már nem jön be mindenki egy kis náthával, mert tudják, mit kell tenniük.
Miért épp a háziorvosi szakma mellett döntött?
Évekig altatóorvosi pályára készültem. Dolgoztam nővérként, éjszakánként bejártam intenzív osztályra és háziorvosi sürgősségi ügyeletbe, de kutatásokba is bekapcsolódtam. Az első gyermekem megszületése után döntöttem úgy, hogy váltok, nem tudtam volna ugyanis annyi ügyeletet vállalni. Ráadásul a sürgősségin sosem jár le négykor a munkaidő, mindig újabb és újabb beteget kell megmenteni. Szerencsére épp akkor adódott is egy lehetőség, és egy olyan tutorhoz kerültem, aki mellett szinte rögtön megláttam a háziorvosi szakma szépségét. Azt, hogy ha kell, van idő a betegre, akinek mára ismerem a rokonait, szomszédait, tudom, milyen körülmények között lakik és mik a nehézségei. Sokszor előfordul, hogy nem értik a kórházban, miért küldtünk be valakit magas vérnyomással. Egyszerűen arról van szó, hogy mi látjuk, ha egy betegnek nincs senkije, aki ránéz, ilyenkor pedig még egy magas vérnyomás is indokolhat kórházi ellátást.
Nem hiányzik a kórház?
Amióta elkezdtem a praxist, pályázatokkal sikerült beszereznem gyakorlatilag minden diagnosztikus eszközt, amit csak lehet a vizeletanalizátortól a CRP mérőn és a 24 órás vérnyomásmérőn át a Holterig. Ez gyakorlatilag az én kis mini kórházam. Így nem kell a betegeimnek feltétlenül hónapokat várniuk egy kardiológiai vizsgálatra, amit tudunk, elvégezzük itt. Ebben a szakmában amúgy az a legjobb, hogy egy kórházi orvossal ellentétben mi végig tudjuk követni a beteget a gyógyulásán túl is, látjuk, hogy alakul az élete. Én egyébként a sürgősségin töltött évek alatt is volt, akit felhívtam, miután hazaengedtük, mert kíváncsi voltam, hogy van.
A sürgősségin töltött évekből mit tud profitálni a rendelőben?
Nem voltak hiábavalók azok az évek. Nem tudnék ugyanis ilyen nyugodt háziorvos lenni, ha nem szereztem volna ott ennyi tapasztalatot, sőt talán anélkül bele se vágtam volna. Aki úgy kezdi a háziorvoslást, hogy nem látott előtte fulladást, újraélesztést vagy infarktust, az bizonyos helyzetekben biztos nehezen boldogul. Itt ugyanis nincs mögöttünk labor vagy kollégák, ez egy magányos szakma. Egyedül vagyunk egy fonendoszkóppal és így kell megoldanunk a problémát.
Az észak-budai agglomeráció hospice ellátásában is részt vállalt.
Igen, öt éve csatlakoztam a környék hospice-palliatív otthonápolási csapatához. Ha tudunk, segítünk a tüneteket enyhíteni, de sokszor már az is elég, ha meghallgatjuk őket. Gyakori az is, hogy rengeteg bennük a bizonytalanság, ilyenkor fel tudják tenni nekünk a kérdéseiket, erre ugyanis az onkológián nincs mindig kapacitás. Régebben mindenki kórházban halt meg, legtöbbször teljesen egyedül. Ma már – köszönhetően egy erre szakosodott teamnek – egyre több haldoklót tudunk végigkísérni ezen az úton, és így a szerető családja körében tudnak végül elmenni.
Hogy lehet ezt bírni lelkileg?
Nehéz, de rengeteg energiát kapok a haldoklóktól és a szeretteiktől. Nem mondom, hogy nem visel meg egy-egy történet, de mindig erőt ad, ha tudunk segíteni.
Amikor először megy egy családhoz, nem szokott félni a találkozástól?
Ez is érdekelhet
Előfordul. Épp a múlt héten hívtak ki egy negyvennyolc éves fiatalemberhez, aki hasnyálmirigyrákkal küzd. Bevallom, féltem a találkozástól, de végül úgy léptem ki tőlük, hogy én kaptam egy hatalmas töltetet tőlük. Látva azt az összetartó erőt, amibe a család kapaszkodik, az ember átértékeli a dolgait. Szoktam is mondani a gyerekeimnek: amibe nem hal bele az ember, az nem lehet nagy baj, és csakis a fontos dolgok számítanak igazán.
