HáziPatika.com: Mi terelte az orvosi pálya felé?
Somogyi Anikó: Fehér bőrű, vörös hajú, kék szemű kislány voltam, az a típus, aki nagyon érzékeny a betegségekre, elsősorban a bőrgyógyászatiakra. Akkoriban még antibiotikumok is alig voltak, de mázlim volt, mert a súlyosabb betegségeimre mindig tudtak gyógyszert szerezni a doktorok. Remek orvosaim voltak, emberségben, szakmaiságban is példát mutattak. Egy doktornő - Fonó Renée - is kezelt, ami akkor még ritka volt. Rá is nagyon felnéztem. Szóval elsősorban a gyerekkori példaképeim miatt választottam ezt a pályát.
HáziPatika.com: Klinikai farmakológiából, belgyógyászatból és endokrinológiából is szakszakvizsgázott, szerzett diabetológiai és lipidológia liszenszvizsgát is. Miért pont ezek a területek vonzották?
S. A.: Egyetem alatt Rétsági György professzor úrnál TDK-ztam, de amikor megszereztem a diplomámat, nem volt állás a klinikán. Akkor helyezkedtem el a Róbert Károly körúti kórházban, ahol nem volt rossz dolgom. A Semmelweis Egyetem III-as számú belgyógyászati klinikájára egy évvel később hívott vissza Rétsági tanár úr, amikor lett ott egy állás. Először belgyógyászatból tettem le a szakvizsgát, a szakma alapjait professzor úrtól tanultam meg. Mivel a munkám klinikai farmakológiához is kötődött, azt a szakvizsgát is megszereztem. Utána a diabetológiára kerültem Balázsi Imre tanár úrhoz, így lettem diabetológus, nála kezdtem anyagcsere-betegségekkel és endokrinológiával is foglalkozni.
HáziPatika.com: A cukorbetegség mellett az oxidatív stressz is kiemelt területe.
S. A.: A szervezetben sok mindentől - például környezeti tényezőktől, táplálkozástól - keletkezhetnek olyan szabad gyökök, amelyek károsítják a szervezetet. Egykori főnököm, Fehér János professzor ezekkel foglalkozott, segítségével kerültem közel ehhez a témához, sok érdekes kutatómunkát végeztünk, elsősorban állatokat vizsgáltunk. A Magyar Szabadgyök Kutató Társaságnak ma is tagja vagyok.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
HáziPatika.com: MTA-doktori munkája elsősorban a cukorbetegséghez kapcsolódó érelmeszesedéssel foglalkozott.
S. A.: A "nagydoktorimban" az előző évtizedekben végzett tevékenységeimet foglaltam össze, alapját elsősorban az érelmeszesedés-kutatásaim adták. Ezt a témát egyébként már tudományos diákköri munkában is kutattam egyetemistaként. Nagyon szép procedúra elmenni a Tudományos Akadémiára és megvédeni a téziseimet, miközben ott ülnek a kollégák, a barátok és a családtagok is. Ez minden kutató életében kiemelkedő esemény.
HáziPatika.com: Mióta ismert az érelmeszesedés és a diabétesz kapcsolata?
S. A.: Nem újdonság, hogy a cukorbetegeknél sokkal gyakrabban és jóval - nagyjából 10 évvel - korábban jelentkeznek az érelmeszesedés tünetei. Azt reméljük, hogy ha a szénhidrát-anyagcseréjüket, a magas vérnyomásukat és a koleszterinszintjüket sikerül egyensúlyba hoznunk, ha elhízottak, le tudjuk őket fogyasztani, akkor azzal megelőzhetjük a korai szívbetegségeket, illetve az érelmeszesedés okozta problémákat. Tehát hogy ne kapjanak infarktust, agyvérzést, ne alakuljon ki a lábukon érszűkület, ne legyenek egyéb problémáik. Ezek nagyon fontos dolgok, ugyanis nem csak az élet hossza, hanem a minősége is számít. Mert rossz, ha valaki 80 évesen nem tud járni, de 60 éves korban ez egyenesen tragédia, olyankor végképp az élet aktív időszakából maradunk ki. Mi, diabetológusok, a szövődmények ellen próbálunk küzdeni.
HáziPatika.com: Orvosként tudja motiválni a pácienseket? Gondolok itt arra, hogy a diabétesz terápiájához elengedhetetlen, hogy az érintettek betartsák a diétájukat, figyeljenek a testmozgásra.
S. A.: Noha tudom, hogy a betegeknek számos problémájuk lesz, ha nem tartják be a terápiát, nem szeretem őket ijesztgetni. Sokan az enyhe ijesztgetést sem viselik el, ha ilyet hallanak, egyből másik orvoshoz mennek, aztán orvosról orvosra járnak. De senki nem fogja azt mondani, hogy ne legyenek fegyelmezettek. Azt gondolom, a legfontosabb feladat, hogy a betegek megtanulják a terápia alapjait, tisztában legyenek azzal, hogy mit-miért kell tenniük. Tudniuk kell, mikor mit ehetnek, ha inzulint is használnak, annak előnyeit és hátrányait is ismerniük kell. Emellett egy cukorbetegnek heti 150 percet kell mozognia, ami nem sok, de nagyon fontos. És ez nem lehet háztartási munka, fontos, hogy tudatos fizikai aktivitásról, vagy legalább sétáról legyen szó. Aki ezt megtanulja, elboldogul, és elég negyedévente egyszer elmennie szakorvoshoz, frissítenie az ismereteit. Viszont komoly hátrányban van az, aki nem figyel a betegségére.
HáziPatika.com: Hogy viseli, ha esetleg nem hallgatnak önre?
S. A.: Nem szeretem, ha nem fogadják meg a tanácsaimat, de megértem, hogy sokan nehéz helyzetben vannak. Például aki egyedül él, vagy nem érzi jól magát a családjával, esetleg a munkahelyén, annál előfordulhat, hogy az evés az egyetlen boldogságforrás. És ilyenkor jön az orvos, aki ezt az egy boldogságot is el akarja venni. Szóval ez nem annyira egyszerű. Mindenesetre igyekszem mindenkit meggyőzni arról, hogy tartsa be a betegségéből következő alapvető szabályokat, és ha kell, tegyen az elhízás ellen.
HáziPatika.com: Ön mennyire figyel a táplálkozásra?
S. A.: Követem, hogy mennyi kalóriát viszek be, és igyekszem nem többet enni a szükségesnél. Vagy ha mégis vannak bűnös napok, akkor azt kompenzálom másod- és harmadnap. Emiatt ha egy beteg azt mondja nekem, hogy a doktornőnek könnyű, mindig elmondom, hogy nem könnyű, csak nagyon figyelek. Próbálok példát mutatni, nem meghízni, mert nem szeretném, ha idő előtt fájna a csípőm, térdem. A túlsúlyos embereknél ugyanis az ízületek fájnak legelőször. De nem csak az ízületek látják kárát a felszedett kilóknak, hanem az egész szervezet. Nem véletlen, hogy az elhízás egy betegség.
HáziPatika.com: A mozgás is része az életének?
S. A.: A járvány előtt nagyon szerettem az edzőtermek alakformáló óráit, igyekeztem minden nap mozogni. Mostanában leginkább otthon tornázom, online formában. Van például olyan jógacsoport, amelyhez szoktam csatlakozni, a vezetővel és a tornázókkal ismerjük, látjuk egymást. Azt gondolom, a mozgás remek boldogságforrás.
HáziPatika.com: A 2015-ös Év orvosa pályázaton szakmai Astellas-díjat vehetett át, majd a következő évben megkapta a Magyar Diabetes Társaság Hetényi Géza-pályadíját is. Két évvel később a Magyar Arteriosclerosis Társaság önnek ítélte az Év dietetikus orvosa díjat, jutalmazták kiváló PhD oktató díjjal is.
S. A.: Az Astellasra vagyok a legbüszkébb, mert azt leginkább kollégák ítélték nekem. Fantasztikus, hogy volt olyan év, amikor a konzervatív orvostudományban azt gondolták, hogy kiemelkedő vagyok. Ma is örömmel gondolok rá.
HáziPatika.com: Milyen gyakran kerül önhöz olyan páciens, aki valamilyen ritka betegségben szenved?
S. A.: Viszonylag gyakran, mert az egészségügy úgy van szervezve, hogy az ismeretlen betegségben szenvedő pácienseket a háziorvostól küldik egyre feljebb kivizsgálásra - szakorvoshoz, területi kórházba, majd ha nincs meg a diagnózis, az egyetemi klinikára. Az egyetem pedig a legfelsőbb szint. Jó dolog, hogy itt az orvosok össze tudják adni a tudásukat, ez fontos a betegnek és jó az orvosnak is. Hiszen ha mindig lehet gondolkodni, nem unjuk meg a munkát, érdekes marad a szakmánk. Azt lehet mondani, hogy amit az egyetemeken sem tudnak kivizsgálni és megoldani, az nem is "vizsgálódik ki", nem is "oldódik meg".
HáziPatika.com: Miért van ez így?
S. A.: Az egészségügyi vizsgálatok drágák, sok újdonság van, bizonyos vizsgálatokat pedig nehéz - vagy nincs is lehetőség - elkészíttetni mindenhol. Az egyetemeken viszont kiváló laborok vannak, az oktatás miatt pedig ismerjük az új szakmai fejleményeket. Például manapság a diabétesz kezelésében is alapvető dogmák dőltek meg. Emiatt lenne fontos alapszabály, hogy amikor a cukorbetegséget felfedezik, akkor a beteget diabetológushoz küldjék, majd a terápiáról és a szükséges ellenőrzések számáról a szakorvos döntsön. Később a családorvos is átveheti a beteget, de a kezdeti kivizsgálás fontos. Erre persze nem csak a diabétesznél kellene figyelni, hanem mindennél. Például ha onkológiai beteggel találkozom, akkor első körben én is elküldöm őt szakemberhez. Mert arról a területről az onkológus szakorvosok tudják a legtöbbet.
HáziPatika.com: Sok cukorbeteg ma sincs tisztában azzal, hogy a diabétesznél alkalmazott gyógyszerek B12-vitamin-hiányt okozhatnak.
S. A.: Ez főleg a a metformint tartalmazó gyógyszerek mellékhatása, elsősorban a 2-es típusú diabéteszre jellemző, de találkozunk vele az 1-es típusnál is. Az Egyesült Államokban emiatt alkalmaznak már olyan gyógyszereket, amelyek ezt a hatóanyagot B12-vitaminnal együtt tartalmazzák. A pótlás itthon még nem mindenhol rutinszerű, de ha a cukorbetegséget e gyógyszerrel is kezelik, akkor időnként érdemes megméretni a B12-vitamin szintjét. Ezt már sok éve tudjuk, de a köztudatba lassan megy át, az orvosok nem feltétlenül találkoztak vele.
HáziPatika.com: Nem erre vannak a továbbképzések?
S. A.: Ez nehéz kérdés, főleg a mai világban, amikor minden online megy, továbbképzésből pedig rengeteg indul. Sokkal több, mint régen: manapság minden további nélkül lenne napi két zoomos képzésem, ha lenne rá időm. Viszont ha az internetes téma valakit nem érdekel eléggé, akkor először leveszi az arcát a képernyőről, aztán a hangját, aztán feláll és elmegy az asztaltól is. De egy jel a képernyőn azt mutatja, hogy ő ott van. Emiatt azt gondolom, hiba olyan tanfolyamokat tartani, ahol az arcok nem látszanak.
HáziPatika.com: Ezt leszámítva szeret tanítani?
S. A.: Nagyon, a gyógyítás mellett az a legjobb, hogy a fiataloknak át lehet adni az ismereteket. Sok visszajelzést kapok. Például amikor kollégákhoz fordulok más szakmában, hogy kikérjem a véleményüket, vagy hozzájuk utalom a betegeket, akkor öröm számomra, ha emlékeznek rám, illetve arra, hogy mit tanítottam. Ez nagyon kiváltságos dolog az ember életében.
HáziPatika.com: Ha épp nem oktat vagy betegeket lát el, akkor mivel foglalkozik?
S. A.: Sokat járunk hangversenyre, moziba és színházba is, erről a járvány alatt sem mondtunk le. Nem félünk, mert egyrészt betartjuk az óvintézkedéseket, másrészt mindig olyan helyekre megyünk - például művészmozikba -, ahol nem vagyunk annyian, mint a heringek.
HáziPatika.com: Mire a legbüszkébb?
Ez is érdekelhet
S. A.: A családomra. A férjem onkológus, még az egyetemen előtt ismerkedtünk meg, egy fiunk és egy lányunk született. A lányom orvos lett, ő szülész-nőgyógyász Bécsben: anno ösztöndíjjal mentek ki, aztán úgy döntöttek, hogy egyelőre kint is maradnak. A fiam más pályát választott, ő közgazdász lett, most tanszékvezető a Corvinus Egyetemen. Öt unokám van, Sári, Robi, Dani, Ábel és Simon. A legnagyobb 14 éves, a legkisebbek hét évesek. A családi kapcsolataink nagyon szorosak. Szerencsés vagyok.
