7 dolog, ami megzavarja szívritmusunkat

A rendellenes szívverés, vagyis az erős szívdobogás tüneti nem kifejezetten olyanok, mint egy szívrohamé, de aki átéli annak gyakran ez az első gondolata. Milyen okok állhatnak az erős szívdobogás hátterében?

Vajon milyen érzés lehet, ha valaki azt hiszi, szívrohamot kapott? A napi rutin végzése közben kiver a hideg veríték, elsápadunk, ami a legijesztőbb, hogy úgy kalapál a szívünk, mintha ki akarna ugrani a helyéből. Persze ezek nem egy szívroham tünetei, de aki átélt már ilyet, könnyen hihette, hogy éppen megáll a szíve.

Az ilyen esetekben - főként, ha a vérvizsgálat és az EKG-vizsgálat sem mutat elváltozásokat - egyszerűen erősebb szívdobogásról beszélünk. Ennek a jelenségnek többféle kiváltó oka lehet. Dr. Shephal Doshi a santa monica-i Saint John's Health Center kardiológus igazgatója azt mondta a healt.com írásában, hogy a páciensek ilyenkor olyan erős szívdobogás éreznek, mintha nem is a saját szívük dobogna bennük. Ennek a szívdobogásnak számos oka lehet.

Magas pulzus: mi okozza? Ha orvoshoz megyünk, szinte mindig megmérik a pulzusunkat, hiszen a magas pulzusszám arra enged következtetni, hogy valamilyen rejtett kór lehet a szervezetünkben. Mi okozhatja a pulzusszám megnövekedését, és hogyan lehet kezelni? Kattintson a folytatásért! Pánikrohamok. Ha úgy érezzük, hogy a szívünk ki akar szakadni a mellkasunkból, lehet, hogy pánikrohamunk van - mondja dr. Doshi. További tünetek, hogy remegést érzünk, izzadunk és úgy hisszük, hogy vége az életünknek. A pánikrohamok önmagukban nem veszélyesek, de néha szívritmuszavarokat okozhatnak. Fontos, kizárni ezt a lehetőséget az okok közül. Ha mégis kiderül, hogy pánikrohamról volt szó, érdemes szakemberhez fordulni és kideríteni, mi lehet a szorongás oka.

Sok minden megzavarhatja a szívritmusunkat.
Sok minden megzavarhatja a szívritmusunkat. Fotó: Getty Images

Koffein. A koffein élénkítő hatású, ezért nem kell rögtön szívrohamot sejteni egy csésze fekete megivása után. A koffein stimulálja a vegetatív idegrendszert - azaz akaratlan idegrendszerünket, ami például szabályozza a pulzusszámot -, ami növeli a pulzusszámot - magyarázza Dr. Brian Kolski a kaliforniai a St. Joseph Kórház kardiológusa. Ha a jelenséget szédülés vagy mellkasi fájdalom kíséri, keressük fel háziorvosunkat. Orrdugulás elleni készítmények. Néhány, nátha esetén alkalmazott orrdugulást megszüntetni hivatott pszeudoefedrin hatóanyagot tartalmazó készítmény is okozhat szívdobogást. Egyesek érzékenyebbek erre a hatóanyagra, mint mások, ezért érezhetnek fokozott szívdobogást. Ezt minden esetben jelezni kell a háziorvos, kezelőorvos felé, hogy gyógyszert tudjunk váltani.

Kiszáradás. Ha hirtelen túl sok folyadékot veszítünk, vagy nem ittunk eleget, az gyors kiszáradáshoz vezethet, ami szintén kiváltó oka lehet a szívdobogásnak . Ebben az esetben a kísérő tünetek a szájszárazság, a sötét vizelet és az izomgörcs. A kiszáradás csökkenti a vérnyomást - magyarázza Dr. Doshi -, ami megterheli a testet és ennek eredménye lehet a rendellenes szívverés. Ezt a rendszeres vízivással megelőzhetjük.

Vényköteles gyógyszerek. Sok receptre felírt készítmény - például asztma vagy pajzsmirigy gyógyszer - okozhat rendellenes szívverést, szívdobogást. Főként arról van szó, hogy bizonyos gyógyszerek befolyásolhatják egy másik készítmény hatását, mondja Dr. Kolski. Ez a tünet általában nem okoz nagyobb problémát, de érdemes megvizsgálni a szedett gyógyszerek összetételét, esetleges kölcsönhatásukat. Emellett figyeljünk kiemelten a gyógyszerek mellékhatásaira. Ha a szívdobogás rendszeresen visszatér, nem a megfelelő gyógyszert szedjük.

Vérszegénység. A vérszegénység leggyakoribb oka a vashiány. A vérszegénység azt jelenti, hogy a szervezet nem termel elegendő vörösvérsejtet, amik eljuttatják az oxigént a szövetekben. A vérszegénység nem mindenkinél okoz szívdobogást, de előfordulhat ilyen eset is. Ennek oka, hogy minél kevesebb a vörösvérsejt, annál szaporább a szívverésünk.

Bizseregnek az ujjai? Súlyos károsodást jelezhet! Nehézfémek. Akik építőiparban dolgoznak, akik ipari környezetben higannyal, kadmiummal vagy más nehézfémekkel érintkeznek, azoknak hosszú távon gyulladást és trombózist okozhat ez az érintkezés. Ezek pedig, szív- és érrendszeri problémákhoz - például szívdobogáshoz - vezethetnek.

A szívünkkel és annak egészségi állapotával kapcsolatos tüneteket nem szabad félvállról venni. Ha rendszeresen érezzük a szívdobogást, forduljunk háziorvosunkhoz, kérjünk beutalót szakorvosi rendelésre, hogy feltárják a problémánk okát.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra