A mandulagyulladás szövődményei

A mandulagyulladás gyakran 3-4 nap alatt elmúlik, a láz csökken és a többi tünetek is általában mérséklődik egy héten belül. Előfordul azonban, hogy a gyógyulás jelei nem mutatkoznak, sőt a tünetek súlyosbodnak. Ilyenkor jelenhetnek meg a szövődmények.

A mandulagyulladást rendszerint vírus okozza. A kórokozók cseppfertőzés útján és fertőzött tárgyak közvetítésével jutnak a garatba. De előfordul bakteriális fertőzés is, a leggyakoribb kórokozó az A-csoportú béta-hemolitikus Streptococcus , ritkábban a Staphylococcus, Pneumococcus, Haemophylus influenzae vagy Coli baktérium.

Mandulagyulladás
A mandulagyulladás szövődményeit főleg baktériumok okozzák

A mandulagyulladás súlyossága és szövődményeinek előfordulása a gyógyszeres és a sebészeti kezelés fejlődése miatt mindinkább csökken. A lehetséges szövődmények közül a skarlát (vagy vörheny) a huszadik század elejének súlyos betegsége volt, a reumás láz pedig a szívbetegségek halálozási arányát növelte. E betegségeket ugyan nem szabad alábecsülni, de már korántsem olyan veszélyesek, mint egykoron. Nézzük tehát a mandulagyulladásnak azokat a szövődményeit, amelyekkel manapság kell számolni.

Ismétlődő mandulagyulladás

Egyeseknél a mandulagyulladás többször vagy rendszeresen előfordul, valahányszor felső légúti fertőzés alakul ki náluk. Ez az úgynevezett visszatérő mandulagyulladás vagy krónikus mandulagyulladás , amely súlyosan befolyásolja a beteg napi tevékenységet. Az ismétlődő betegség akár a gyerekek növekedését és fejlődését is befolyásolhatja.

A krónikus vagy visszatérő mandulagyulladást általában akkor diagnosztizálják, ha a következő feltételek közül valamelyik teljesül:

▪ Legalább hétszer kapott mandulagyulladást az előző egy évben.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

▪ Legalább öt esetben kapott mandulagyulladást mindkét előző évben.

▪ Legalább három esetben kapott mandulagyulladást mindhárom előző évben.

Tüszős mandulagyulladás, mandula körüli (peritonsillaris) tályog

Ha a fertőzést a Streptococcus pyogenes nevű baktérium okozza, akkor mandula szövetében apró gennycsapok, tüszők keletkeznek, amelyek sárgásfehér pontokként látszanak a szerv felületén. Más esetben a mandulagyulladás elmúlta után pár nappal visszaesés következik be, s nagyon erős torkfájás, illetve nyelési nehézség jelentkezik felszökik a láz, és rossz szájszag is megjelenik. A peritonsilláris tályog kialakulásakor ezek a tünetek tovább romolhatnak, a láz fokozódhat, s a fájdalom már a fülbe is kisugárzik.

A tályog olyan erős nyelési képtelenséggel járhat, hogy a beteg a saját nyálát sem képes jól lenyelni, s a beszéde is nagyon nehézkessé válik, mintha "forró krumpli" volna a szájában. A tályog növekedése a száj nyitását is gátolhatja, a nyaki nyirokcsomók megduzzadhatnak. A tályog - amelyért a staphylococcusok, sterptococcusok és a fusobacterium necrophorum is felelős lehet - általában az egyik oldalon alakul ki.

A fertőzés szétterjedése

A súlyos mandulafertőzés átterjedhet a környező szövetekre. Ha a tályog behatol a közeli nyaki vénába, annak akár vérmérgezés is lehet a vége. Ez az állapot a Lemierre-szindróma , amely halálos is lehet, ha nem kezelik gyorsan és megfelelő módon. A mandulák fertőzése áthúzódhat a hallójáratokba is, és emiatt középfülgyulladás alakulhat ki.

Mandulakövek

A mandulák felülete nem egyenletes, a belső szövetüket pedig mély járatok tagolják. Ezért könnyen felhalmozódnak az elhalt sejtek, a baktériumok és összegyűlik a nyák, s ez a keverék kis fehér foltokban megjelenik a mandulákban. Ha ez az összegyűlt anyag megkeményedik, vagy elmeszesedik, igen eltérő méretű mandulakövek alakulhatnak ki. Ez olyan betegeknél gyakori, akik krónikus vagy visszatérő mandulagyulladással küzdenek.

Légzési nehézség

Az ismétlődő mandulagyulladás elhatalmasodó horkoláshoz és alvászavarokhoz vezethet, s jellemző lesz a szájon keresztüli légzés. Ez az úgynevezett obstruktív apnoe .

A kórokozók cseppfertőzéssel vagy fertőzött tárgyak közvetítésével jutnak be a garatba, amelyet gyűrűszerűen vesz körbe egy nyirokszövetből álló hálózat, azon belül pedig a mandulák. Így érthető, hogy miért fertőződnek meg. Részletek!

Streptococcus fertőzések

A streptococcus baktérium által okozott mandulafertőzés súlyos szövődményekhez vezethet. Ezek közül a legfontosabb a már említett reumás láz, amely a szívbillentyűkre és az ízületekre hat, de veszélyes a glomerulonephritis vesefertőzés is. Ez utóbbinál a vesék mirigyállományában található glomerulusok, a vizelet kiválasztó a hajszálér-gomolyagok heveny gyulladása különféle súlyos tünetekkel jár, de többnyire jóindulatú betegség.

Forrás: news-medical.net

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra