Az alkoholfogyasztás így hat a testre

A tudomány még a mérsékelt alkoholfogyasztás egészségügyi hasznát illetően is megosztott, a nagyobb volumenű italozás pedig egyértelműen negatív következményekkel jár. Lássuk tehát, miként hat az emberi testre, ha túl gyakran nézünk a pohár fenekére!

Fejünkbe száll - de nem a dicsőség

Alig harminc másodperccel azután, hogy az első kortyot lenyeltük, az alkohol máris eljut az agyig. Ott aztán egyre inkább lelassítja az agysejtek közötti kommunikációt, ami hangulatváltozással, a reflexek lelassulásával és az egyensúlyérzék fokozatos romlásával jár. Gondolatainkat egyre kevésbé leszünk képesek összeszedni, miközben a hosszú távú memória is bezárul, ellehetetlenítve, hogy másnap visszaemlékezzünk a történtekre.

Az agy összezsugorodik

Hosszú távon a jelentős mértékű alkoholfogyasztás tartósan is kihat az agyműködésre. Az agysejtek megváltoznak, kisebbé válnak, így lényegében agyunk is összezsugorodik. Mindez egyaránt zavarokat okoz a gondolkodás, a tanulás és a memória területén. Szintén negatívan befolyásolja az állandó testhőmérséklet szabályozását és a mozgáskoordinációt.

Elaludni segít, aludni nem

Milyen jelekről ismerhetjük fel, hogy a gyakori italozás függőséggé alakult át? Részletek itt.

Az alkohol tehát lassítja az agyműködést, ami igencsak álmosít - spiccesen tehát könnyebben fogunk elaludni. Rossz hír azonban, hogy ettől még az alvás nem lesz pihentető. A szervezet az éjszaka folyamán dolgozza fel ugyanis a bevitt alkoholt, így amint csökken a hatása, úgy egyre többet fogunk forgolódni és mocorogni az ágyban, továbbá rémálmaink lesznek, illetve többször fel fogunk kelni amiatt, mert ki kell mennünk a mosdóba. Összességében így nem jutunk kellő mennyiségű mélyalváshoz, márpedig testünknek szüksége lenne rá a megfelelő regenerációhoz.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

Az alkoholfogyasztás hatásai alaposan meggyötörhetik a szervezetet
Az alkoholfogyasztás hatásai alaposan meggyötörhetik a szervezetet

Gyomorsav és hányinger

Az italozás irritálja a gyomor nyálkahártyáját, egyben mozgásba hozza az emésztőnedveket. Amikor ugyanis elég gyomorsav és alkohol halmozódik fel, hányinger alakul ki, illetve hányással is számolnunk kell. Évek alatt mindez könnyen gyomorfekélyhez vezethet, ráadásul a magas gyomorsavszint miatt fellépő étvágytalanság gyakran idéz elő tápanyaghiányt.

Hasmenés és gyomorégés

Nemcsak a gyomor, hanem a vékony- és a vastagbél irritációját is kiválthatja az elfogyasztott alkohol, mivel kihat a bevitt ételek normális áthaladási sebességére. Ennek rövid távon hasmenés a következménye, hosszú távon pedig elősegíti a reflux kialakulását, vagyis az állapotot, amikor a savas gyomortartalom a záróizomzat gyengesége okán visszajut a nyelőcsőbe.

Állandó vizelési inger

A vesék vizeletkiválasztását egy hormon révén szabályozza az agy, ezt a kapcsolatot azonban az alkohol hamar kiiktatja. Végeredményben folytonos vizelési inger lép fel, annak nyomán pedig dehidratációval is számolni kell. Az éveken át folytatott jelentős alkoholfogyasztás a többletmunka és az alkohol toxikus hatása révén teljesen tönkreteheti a veséket .

A májbetegség kezdete

A szervezetbe juttatott alkohol zöme a májban bomlik le, a folyamat során pedig a szerv rengeteg toxint kezel. Hosszú távon az erős italozás a máj elzsírosodásához, azon keresztül pedig a májsejtek vérellátásnak csökkenéséhez vezet. Az érintett sejtek elhalásával a szerv kötőszövetének heges átépülése és működési zavarok lépnek fel - röviden ezt hívjuk májzsugornak , avagy májcirrózisnak.

Úton a cukorbetegség felé

Egészséges állapotban a hasnyálmirigy inzulint és egyéb, az emésztés szempontjából rendkívül fontos vegyületet állít elő. Az alkohol toxikus hatása azonban a szerv gyulladását okozhatja, ami évek elteltével az inzulintermelés csökkenéséhez és cukorbetegség kialakulásához vezethet. Ezen felül a nagy mértékű alkoholfogyasztás a hasnyálmirigyrákra való hajlamot is fokozza.

A másnaposság nyomában

Fájdalomcsillapító, gyógysör és kávé: mi igaz a leggyakrabban emlegetett másnaposság elleni csodamódszerekből? Részletek itt.

Szájszárazság és homályos látás - egy italozásban gazdag éjszaka után igen kellemetlen panaszokkal ébredhetünk másnap reggel. A dehidratáció következtében kitágulnak a vérerek úgy az agyban, mint a test egyéb területein. Emiatt fejfájást is tapasztalhatunk, a toxinoktól és a felgyülemlett gyomorsavtól szabadulni akaró gyomor pedig hányingert okoz. Májunk eközben serényen dolgozik az alkohol lebontásán, így viszont csökken a cukorkibocsátása, aminek nyomán gyengeséget és remegést érezhetünk.

Amikor a szív össze-vissza kalimpál

Már egyetlen átmulatott éjszaka is megzavarhatja a szívritmust szabályozó elektromos jeleket. Hosszú távon pedig az alkoholfogyasztás állandó elváltozásokat válthat ki, aminek nyomán a szívizmok egyre kevésbé lesznek képesek arra, hogy zökkenőmentesen pumpálják a vért a test különböző részeibe.

Változások a testhőmérsékletben

Az alkohol kitágítja a vérereket, több vért juttatva ezáltal a bőrfelszín közelébe. Emiatt elpirulunk és kimelegszünk, csakhogy ez a hatás nem tart sokáig. A test hőleadása következtében hamar átlendülhetünk a ló túloldalára, azaz lezuhan a testhőmérsékletünk. Fontos továbbá megemlíteni, hogy az alkoholfogyasztás hosszú távon vérnyomás-emelkedést okoz. Erre válaszul a szervezet - stresszhormonok segítségével - beszűkíti az ereket, többletmunkát okozva ezzel a szívnek.

Hormonális pusztítás

Hormonháztartásunkra rendkívül súlyos hatással lehet az alkoholfogyasztás, az egyensúly felborulása pedig számos testi panaszhoz vezethet. Nők esetén például gyakran lépnek fel menstruációs zavarok és termékenységi problémák, míg a férfiak erekciós nehézségekkel , a spermaszám csökkenésével, herezsugorodással és mellnövekedéssel szembesülhetnek az endokrin rendszer harmóniájának felbomlása okán.

Csökkent hallás

Bár a pontos mechanizmus egyelőre nem ismert, az alkoholfogyasztás egyértelműen kihat a hallásra is. Egyes elképzelések szerint az agy hangok feldolgozásáért felelős területe lehet érintett, míg mások szerint a belső fülben lévő idegek és hallószőrök sérülnek az évek során. A lényeg azonban, hogy a fellépő hallásromlás állandósulhat, a nagyivók körében pedig igen gyakori a teljes hallásvesztés is.

Kevesebb csont és izom

Az alkohol közvetve a kalciumszintet is csökkentheti, ami a hormonális változásokkal karöltve gátját szabhatja a csontszövetek épülésének. Csontjaink emiatt vékonyabbá és törékenyebbé válnak - ezt hívjuk közismert néven csontritkulásnak . Az ivás az izomzatra nézve ugyancsak káros, mivel gátolja az izmok kellő vérellátását és az izomtömeg épüléséhez szükséges fehérjék hasznosulását.

Forrás: webmd.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra