Betegség, amely miatt elgyengülnek az izmok

Az első tünet lehet, ha evés közben egyre nehezebben megy a rágás, mert a rágóizmok elfáradnak, majd kis pihentetés után újra erőre kapnak. A panasz egy autoimmun betegségre, a myasthenia gravisra hívhatja fel a figyelmet.

Lecsukódó szemhéjak, rossz látás

Szklerózis multiplex, Crohn-betegség, reumatoid artritisz vagy éppen lupus - mit érdemes tudni az autoimmun kórképekről? Részletek itt.

Mint azt dr. Kádár János immunológus, az Immunközpont főorvosa összefoglalta, a myasthenia gravis jele lehet, ha az izmokat gyengének érezzük, kis terhelésre is elfáradnak, majd pihentetésre javul ez az állapot. A tünetek hol erősebben, hol alig jelentkeznek, a betegségre ugyanis jellemző az átmeneti javulást követően a tünetek fellángolása. Jellegzetes tünet a szemet mozgató izmok gyengülése: az érintettek szemhéja lecsukódik, nehezen tudják nyitva tartani a szemüket, továbbá homályos vagy kettős látás is jelentkezhet.

Fáradékony izmok

Az ember nem is gondol rá, hogy alapvető napi feladataink végzése közben minden mozdulathoz több izom összehangolt működésére van szükség. A szemhéjak mozgatása mellett a rágás, nyelés, mosolygás, lépcsőzés vagy egy kézfogás is komoly izommunkának számít akkor, ha gyenge és fáradékony izmokkal kell végrehajtanunk. A myasthenia gravis esetén a legsúlyosabb, életveszélyes szövődmény, ha a betegség a légzéshez szükséges izmokat is érinti.

Myasthenia gravis esetén egy kézfogás is megerőltető mozdulattá válhat
Myasthenia gravis esetén egy kézfogás is megerőltető mozdulattá válhat

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A szervezet önmagát pusztítja

Mint az autoimmun betegségeknél általában, a myasthenia gravis esetében sem ismertek a kialakulásának okai. Megfigyelések szerint nőknél 20 és 40 éves kor között, férfiaknál 50 és 70 év között jelentkezik gyakrabban. Az autoimmun folyamatok lényege, hogy a beteg immunrendszere tévesen a saját szervezete ellen indít támadást, ez jelen esetben az idegek és az izmok közötti üzenetek átadását szolgáló anyagot, az acetilkolint érinti. Az érintettek szervezete antitesteket kezd termelni az acetilkolinreceptorok ellen, az izmok összehúzódása pedig emiatt nem működik tökéletesen.

Kezelési lehetőségek

A betegek 15 százalékánál fordul elő csecsemőmirigy-daganat. A legtöbb esetben az elváltozás jóindulatú, a csecsemőmirigy műtéti úton történő eltávolítása pedig egyes betegeknél javítja a myasthenia gravis tüneteit is. Habár a betegség nem gyógyítható, úgynevezett kombinált immunmoduláló terápia segítségével jelentősen lehet csökkenteni a tüneteket, a betegek jó életminősége fenntartható. A terápia személyre szabott, beállítása hosszabb időt vesz igénybe.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra