A kismamák egyik leggyakoribb panasza a gyakori vizelési inger, illetve az, hogy a várandósság utolsó harmadában, illetve a szülés után a legváratlanabb helyzetben távozhat akaratlanul pár csepp vizelet. Nem szabad csupán arra hagyatkozni, hogy a kellemetlenségek a szülés utáni regenerálódás folyamán jórészt maguktól megszűnnek - a megelőzésért már a babavárás idején, de a szülés után is sokat tehetünk. Dr. Varga Zsolt szülész-nőgyógyászt arról kérdeztük, mi a jelenség oka, és mit tehet a kismama, hogy elkerülje a kényelmetlenséget.
A szülés óriási megterhelést jelent a gát területére. Ennek a megpróbáltatásnak a számlájára írhatók a szülés utáni vizeletvesztéses panaszok?
Igen. Ahogy a baba feje átpréselődik a szülőcsatornán, a gát izmai és a kismedence kötőszövetei túlnyúlnak, az izmok beidegzéséért felelős "tappancsok" pedig valósággal lepattannak az érintett területről. Ennek következménye, hogy a húgycső záróizmai rosszabbul működnek a szülés után. Ráadásul nemcsak vizelet-, hanem széklet-inkontinencia is előfordulhat ilyenkor.
A gátmetszésnek is szerepe lehet az inkontinens panaszok kialakulásában?
A gátmetszésnek az a célja, hogy a szülés közbeni repedésekkel ellentétben, ahol egyenetlen, nehezen gyógyuló sebszélek jönnek létre, egyenes, könnyen összevarrható és gyorsan gyógyuló sebfelületet alakítson ki. A kutatások azt mutatják, hogy a korábbi generációkban, amikor még ritkább volt a gátmetszés, a hölgyek idősebb korában gyakrabban alakultak ki inkontinenciával kapcsolatos panaszok, mint azokban a korcsoportokban, ahol a gátmetszés már általános volt. Mostanában ismét előtérbe került a szülés során is a természetesség: ez örvendetes, de aki gátvédelemmel szeretne szülni, annak érdemes gáttornával, intim tornával felkészítenie a gáti területet, hogy elkerülje a későbbi panaszokat.
Megelőzésként tehát elsősorban az intim tornát ajánlja az önhöz forduló kismamáknak?
Igen, nagyon fontos, hogy már a szülés előtt megtanulják a várandós hölgyek az intim gyakorlatokat. Ez egyrészt felkészíti a gátizomzatot a szülésre, másrészt pedig már a terhesség alatt segít elkerülni a gátizomzat megnyúlásával járó tüneteket. A terhesség alatti inkontinencia oka egyébként nemcsak az lehet, hogy a megnagyobbodott méh, a baba, a magzatvíz és a méhlepény súlya nyomja a hólyagot és a gátat. Áldott állapotban gyakrabban fordul elő a hólyaghurut, aki például korábban hajlamos volt erre a betegségre, a terhessége alatt szinte biztosan többet fog küzdeni vele. Ugyanígy, az esetleges gombás fertőzések, gyulladások is kiválthatnak hólyagpanaszokat, de az is problémákat idézhet elő, ha a méh a terhesség előrehaladott szakaszában összenyomja a vesevezetéket, és így vesepangást okoz. A vizeletvesztéses panaszokat tehát érdemes mindenképp jelezni az orvosnak, hogy a pontos okra fény mielőbb derülhessen.
Mennyire lehet arra számítani, hogy a szülés után a természetes regenerálódással együtt az inkontinencia is megszűnik?
A vizeletcsepegéses tünetek nagy része néhány hónap alatt valóban eltűnik, ahogy a kismedence regenerálódik. Az is előfordulhat azonban, hogy később, a változó korban kialakuló inkontinenciáért a korábbi szülések során elszenvedett károsodások lesznek felelősek. Ilyenkor sokszor már csak műtéti úton gyógyítható a probléma (újabban a húgycsövet alápárnázó műtéti technikától várnak sokat az orvosok). Éppen ezért nem lehet eléggé hangsúlyozni az intim torna jelentőségét: aki várandósan megtanulja a gyakorlatokat, az a baba születése után pár héttel már folytathatja a gyakorlást: gyorsabban regenerálódik, hamarabb eltűnnek a kellemetlen tünetei, és a szexuális élete is hamarabb válik harmonikussá. Ezzel a női önbecsülés is helyreáll, amelynek fontossága ebben az időszakban aligha szorul magyarázatra.