Hogyan kezeljük a túlevést?

Természetesen a legjobb a túlevés megelőzése lenne, de, valljuk be, igen nehéz ellenállni a kísértésnek, főleg, ha kedvenc diós bejglink formájában jelenik meg. Cikkünkből kiderül, pontosan milyen folyamatok zajlanak le testünkben, amikor hirtelen sokat eszünk, és mutatunk néhány trükköt arra is, hogyan enyhíthetjük a kínzó panaszokat.

Amikor a karácsonyi trakta után úgy fekszünk a kanapén, mint egy elefánt lenyelése után pihegő kishercegi óriás kígyó, nem véletlenül mondogatjuk, kajakómába estünk. Ez a nem épp tudományos kifejezés talán még találóbb is, mint az állapot leírására szolgáló hivatalos terminus: "étkezés utáni aluszékonyság" (postprandial somnolence).

Ezekre számíthatunk a kajakómán túl

A lényeg azonban, hogy mindkettő ugyanazt takarja: annyi étel került hirtelen az emésztőrendszerünkbe, hogy a vér a test más tájairól, például az agyból is odatódul, hogy a gyomrunk és beleink képesek legyenek megbirkózni az extra terheléssel. A kajakómán túl azonban még közel tucatnyi más panaszt is megtapasztalhatunk, ha idén is megesszük azt az egy (vagy sok) extra szelet süteményt, megisszuk azt a plusz egy pohár tojáslikőrt (és/vagy forralt bort, forró csokit, grogot, kólát), s akkor a tévé előtt elmajszolt mézeskalácsot (sült húst, ropit, chipset, szaloncukrot stb.) nem is említettük. Néhány nap alatt simán több ezer plusz kalóriát vihetünk be a szervezetünkbe, így nem csoda, ha december 27-én előkerül a szekrény aljáról az a bizonyos régi, kinyúlt melegítő, ami nem szorítja hasunkat. Az idei évben mindezt elkerülni, ha lehet, még nagyobb kihívás lesz, hiszen a négy fal közé vagyunk zárva a koronavírus-járvány miatt. Ráadásul az ünnepekre jellemző stresszt ez a helyzet csak tovább fokozza. Pedig az már önmagában is egészségtelen étkezési szokásokhoz vezethet. A túlevés pedig az említett kajakómán túl akár:

  • hasmenést,
  • székrekedést,
  • puffadást,
  • gyomorégést,
  • hányingert,
  • fáradtságot, letargiát,
  • nyugtalanságot,
  • fejfájást,
  • alvászavart,
  • a túlevés miatt fellépő bűntudatot,
  • vagy depressziót is okozhat.

A sok cukor így hat a testünkre

Geraldine Georgeou dietetikus a Daily Mailnek nyilatkozva hangsúlyozta, nemcsak a kajakóma, de az is nagyon jellemző, hogy a túlevés után sokan letargikus hangulatba kerülünk. Ennek oka, hogy a szervezetbe a mértéktelen falatozás miatt hirtelen nagy mennyiségű cukor kerül, melynek hatására testünk eszeveszett inzulintermelésbe kezd. Ennek következtében azonban a korábbi magas vércukorszint hirtelen leesik, amitől nyomottá, letargikussá, álmossá válhatunk. Ha ez a folyamat a vacsora után, álmunkban történik meg, felriadhatunk, majd azt is tapasztalhatjuk, nagyon nehezen alszunk vissza, hosszan forgolódunk. Sőt, akad, aki ilyenkor kénytelen felkelni és enni pár falatot, mert úgy érzi, rosszul van.

A nagy karácsonyi bulik helyett maradnak a finom falatok a szűk család körében, így még nagyobb a túlevés veszélye. Fotó: Getty Images
A nagy karácsonyi bulik helyett maradnak a finom falatok a szűk család körében, így még nagyobb a túlevés veszélye. Fotó: Getty Images

Hasmenést is okozhat

Előfordulhat azonban, hogy a túlevést testünk másképp reagálja le. Vannak, akik például nem sokkal a kiadós étkezést követően már kénytelenek a vécére rohanni. Ez az úgynevezett gyors gyomorürülés (rapid gastric emptying). Ennek a panasznak a hátterében is a hirtelen bevitt nagy mennyiségű cukor áll. Előfordulhat ugyanis, hogy gyomrunk túltelítődik és így a cukor túl gyorsan éri el a beleket, ráadásul sok folyadékot "húz" magával, amitől hasmenésünk lesz. A dietetikus arra figyelmeztet, az irritábilis bél szindrómával élők sokkal kitettebbek ennek a jelenségnek.

A fogainkat így teszi tönkre

Ne feledjük, a cukros üdítők és édességek nemcsak a derekunkon, de a fogainkon is nyomot hagyhatnak. Minden egyes alkalommal ugyanis, amikor megeszünk valamilyen cukros finomságot, legalább fél, de gyakran egy óra is eltelik, míg a szánk pH-értéke helyreáll. "Az állandó csipegetés miatt a nyálunknak lehetősége sincs arra, hogy semlegesítse a fogakat roncsoló savakat a szánkban" - minderről már Eddie Coyle fogszakértő beszélt a brit Metro című lapnak . A szakember emiatt inkább azt javasolja, ne csipegessünk folyamatosan, inkább együk meg fő étkezésekkel egyszerre az édességet is. Ha azonban valamit mégis majszolnánk, Coyle szerint az inkább legyen a sajt. "Az egy remek, fogbarát nassolnivaló, ami tele van kalciummal és elősegíti a savsemelegesítő nyál termelődését is" - magyarázza a szakember.

A hányiger és a puffadás okai

Nemcsak a túl sok cukor okozhat azonban gondot. Ha túl sok zsírt eszünk meg a fogások részeként, akkor bizony ránk törhet a hányinger. "A zsírt több idő megemészteni, ez pedig késleltetheti az emésztőrendszer kiürülését" - magyarázza Geraldine Georgeou, hozzátéve: főképp azok szenvedhetik meg a túl zsíros fogásokat, akiknek valamilyen epehólyagproblémájuk is van.

Habzsolás közben sokan nem rágják meg megfelelően az ételt, így utána úgy felpuffadnak, hogy szinte terheshasuk alakul ki. Ezt pedig csak tovább fokozzák a szénsavas üdítők, melyektől nemcsak jobban felpuffadunk, de sokkal több bélgáz is kínoz majd utána minket.

A zsíros ételek fogyasztása emellett befolyásolhatja az inzulintermelést is, így előfordulhatnak kiugrások a vércukorszintben, ami viszont együtt járhat azzal, hogy hirtelen túl sok folyadék távozik a szervezetünkből, ettől kiszárad a bőrünk és, ha ez gyakran megismétlődik, azt akár megnövekedett faggyútermeléssel is kompenzálhatja szervezetünk, ami miatt aknék is megjelenhetnek a testünk különböző tájain.

Így hat ránk az alkohol

Végül, de nem utolsó sorban érdemes megemlíteni, hogyan hat testünkre az alkohol, ünnepekkor ugyanis jóval többször fordul elő, hogy nagyobb mennyiséget vagy gyakrabban fogyasztunk, mint az év más napjain. "A túlzott alkoholfogyasztás rengeteg nemkívánatos hatással járhat az emésztőrendszerünkre nézve, kezdve a savas reflux kialakulásától (az alkohol ellazítja a refluxot szabályozó izmokat) az alkoholban lévő magas cukorszint miatt fellépő súlyos puffadásig" - sorolja Dr. Dr Anthony Hobson, a Functional Gut Clinic vezetője. A szakember a mesterséges édesítők veszélyeire is figyelmeztet, mondván, azok is tartalmazhatnak olyan nehezen emészthető szénhidrátokat, melyek kellemetlen panaszokat okozhatnak.

Az ünnepi ivászat helyes stratégiája Csak azért, mert itt vannak az ünnepek, és esetleg nem dolgozunk pár napig, nem érdemes lerészegedni. De az ünnepléshez, a könnyed, örömteli érzés kialakításához és fenntartásához jól jön pár ital. A kérdés csak az, hogy mikor, mennyi, és milyen. További részletek korábbi cikkünkben .

A kellemetlen panaszokat így enyhíthetjük

Most, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy a túlzásba vitt ünnepi falatozás milyen panaszokat okozhat, és, hogy pontosan milyen folyamatok mennek végbe szervezetünkben ezek hátterében, ideje, hogy áttérjünk a túlevés kezelésére. Első sorban jöjjön néhány tipp a puffadás ellen:

  • Tegyünk egy könnyű sétát. A friss levegő és a mozgás segíti az emésztést és stimulálja a beleket.
  • Rágjunk egy percig egy evőkanálnyi frissen aprított gyömbért, majd nyeljük le. Lehet, hogy kicsit erős lesz, de nagyon hatékony azemésztési panaszoklegyőzésében.
  • Ha nem bírjuk ilyen töményen a gyömbért, érdemes lehet friss mentateába keverbe fogyasztani.
  • A puffadás utáni másnapon kíméljük gyomrunkat, fogyasszunk könnyű fogásokat, például levest és gyógyteákat.

A gyomorégésre és hányingerre ezek a legjobbak

A gyömbér nemcsak a puffadáson, de a gyomorégésen, sőt a hányingeren is segít. A fent leírt módon ezekre a panaszokra is fogyaszthatjuk, akárcsak a mentateát, mely nyugtatja a gyomrot és javítja az emésztést, miközben enyhíti a gyomorégés tüneteit és csillapítja a hányingert. A gyomorégésre a legismertebb házi szer azonban kétség kívül a szódabikarbóna, ami nagyon gyorsan hat, ráadásul a felesleges gázoktól is segít megszabadulni, ha azonban egyszerre hányingerrel is küzdünk, akkor csak óvatosan, mert a sós-kesernyés íze kiválthatja a hányást. Ha azonban mindenképp kipróbálnánk, akkor keverjünk el belőle egy teáskanállal egy pohár vízben, tehetünk hozzá pár csepp citromlevet, hogy elvegyük az ízét és gyorsan igyuk meg. Ha pedig tudjuk, hogy hajlamosak vagyunk gyomorégéssel küzdeni egy-egy megterhelő étkezés után, akkor megelőzésképp almaecetes vizet is ihatunk, mely segít megakadályozni, hogy a gyomorsav visszaszivárogjon a nyelőcsőbe, ehhez két kanállal keverjünk el egy pohár vízben és étkezés előtt igyuk meg.

Ha állandóan nassolunk az ünnepek alatt, az számos egészségügyi probléma kialakulásához vezethet. Fotó: Getty Images
Ha állandóan nassolunk az ünnepek alatt, az számos egészségügyi probléma kialakulásához vezethet. Fotó: Getty Images

Végül de nem utolsó sorban ne feledjük, már a kisbabák emésztési gondjaira is kömény vagy édesköményt teát szoktak adni, így ezt is nyugodtan bevethetjük, mivel ezek nyugtatják a gyomrot és abeleket, elősegítik a puffadás, gyomorégés és a hányinger enyhítését is. Akármelyik növény magjából van otthon, egy kiskanállal tegyünk egy bögrébe, majd forrázzuk és fedjük le. Várjunk 10 percet, szűrjük, majd lassan kortyoljuk el. A magokat később még el lehet rágcsálni, az is segíthet a tünetek csökkentésében.

Székrekedés vagy hasmenés? Ez segít

Bár a túlevés okozta hasmenés jellemzően néhány órán belül, vagy legfeljebb egy nap után elmúlik, de ha esetleg tovább tart, akkor semmiképp se "kezeljük" ropival vagy kólával, azok ugyanis ronthatnak rajta. Helyette diétázzunk és fogyasszunk sok vizet, vagy készítsünk házilag elektrolitoldatot . Ehhez forraljunk fel egy liter vizet, adjunk hozzá negyed teáskanál sót és szódabikarbónát, majd keverjük össze. Egészítsük ki két evőkanál cukorral vagy mézzel és egy fél pohár narancslével, amely biztosítja a szervezet káliumigényét. Ezt a keveréket kell kis kortyokban igyuk, mellé segíthet még egy-két falatnyi a banán is.

Kerüljük azonban a banánt, ha székrekedésünk van. Amennyiben nem járunk sikerrel a vécén, érdemes citromlével vagy kávéval próbálkozni, ezek ugyanis köztudottan serkentik az emésztést. Ha pedig esetleg úgy érezzük, hogy székletünk azért nem távozik, mert nem fogyasztottunk elég zsiradékot, egy kis olíva- vagy lenmagolaj segíthet. Előbbit reggelire érdemes éhgyomorra bevenni, egy evőkanállal és némi citromlével (utóbbi csak az íz miatt érdekes). Utóbbit fogyasszuk 100 százalékos rostos narancslébe keverve. Általánosságban pedig ne feledjük, az étkezések közt fogyasszunk elegendő alkohol- és szénsavmentes, lehetőleg cukor nélküli folyadékot, és mindig szedjünk a tányérunkra zöldséget, salátát is, hogy a megfelelő rostbevitellel segítsük testünket az elfogyasztott ételek emésztésében és a salakanyag eltávolításában.

Hét lélekemelő tipp

Végül, de nem utolsó sorban pedig következzen néhány megnyugtató tanács , arra az esetre, ha az emésztésünknél is jobban megterhelné lelkünket a túlevéssel járó bűntudat.

  1. Minden rendben - mondogassuk magunknak, és ne feledjük, nem kell tökéletesnek lennünk, bárkivel előfordulhat egy kis megingás. Ha pedig kívülről érkezik a lelkiismeretfurdalést keltő megjegyzés, ne feledjük, jogunk van enni és jól érezni magunkat.
  2. Élvezzük, amit eszünk. Egész évben odafigyelünk és különben is, ilyen fogások máskor nem kerülnek az asztalra. Élvezzük ki a bejglit, a halászlevet, a töltött káposztát vagy azt, amit épp szeretünk. Figyeljünk az ízekre és adjuk át magunkat az élménynek.
  3. Vegyünk egy forró fürdőt. Még, ha kicsit fáj is a hasunk, akkor se kedvtelendjünk el. Engedjünk inkább egy kád forró vizet. Gyújtsunk néhány gyertyát, tegyünk be egy kis kellemes zenét és merüljünk el a habokban. Ez egyrészt segíti az emésztést, másrészt ellazít, oldja a túlevés felett érzett stresszt.
  4. Szundikáljunk. Néha a legjobb, ha testünket azzal támogatjuk az emésztésben, hogy engedünk a kajakómának és szundikálunk egyet, amíg emésztőrendszerünk megbirkózik az extra terheléssel.
  5. Felejtsük el a mérleget. Soha ne álljunk a mérlegre egy nassolós nap után, az ott megjelenő számok ugyanis nem a valóságot tükrözik, csak az elmúlt pár órát. Spóroljuk meg az idegességet és fejfájást és napoljuk el a mérlegelést az ünnepek utánra, vagy örökre.
  6. Próbáljuk áthelyezni a fókuszt. Ha állandóan azon jár az eszünk, hogy mit szeretnénk enni, vagy, hogy mit nem ehetünk, próbáljuk áthelyezni a fókuszt más, fontos dolgokra, például a családunkra vagy a barátainkra. Vagy csak tegyünk egy sétát, játsszunk valamit, vagy olvassunk, tévézzünk, bármit, amitől képesek vagyunk ellazulni, és kikapcsolni az étkezések körül forgó gondolatainkat.
  7. Ne tervezgessük a jövőbeli megszorításokat. Amikor nassolunk, ne azon járjon az eszünk, hogy holnaptól böjt vagy ilyen-olyan megszorítás lesz. Hagyjuk, hogy a testünk magától visszataláljon az egyensúlyi állapotba, anélkül, hogy drasztikus megvonással sújtanánk egy-két csalónap után.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, a délkeleti határvidéken esetleg egy-egy zivatar is valószínű, másutt többfelé esőre kell számítani. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Késő este 5, 10 fok valószínű. Fronthatásra napközben nem kell számítani az előrejelzések szerint.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra