A mesterséges intelligencia a rákszűrést is segítheti

Bár egyre kevesebb embert diagnosztizálnak gyomorrákkal Magyarországon, a betegség túlélési esélyei még mindig alacsonyak.

Prof. Dr. Madácsy László, az Endo-Kapszula Magánorvosi Centrum ügyvezető igazgatója a gyomorrákszűrésben használt korszerű technológiákról beszélt a Reggeliben. Mint mondta, az elmúlt 10-15 évben felére csökkent a gyomorrák előfordulása Magyarországon. Semmiképp nem mondható népbetegségnek, szemben a vastagbélrákkal. A gyomor- és hasnyálmirigyrák túlélési esélyei ugyanakkor nem javultak az elmúlt években.

"Ennek legfontosabb oka, hogy későn fedezzük fel" - mondta. "Amikor már megjelennek az úgynevezett alaptünetek, a fogyás, az egyre erősödő hasi fájdalom, a vérszegénység, esetleg a nyelészavar, akkor már baj van" - magyarázta. Ilyenkor kerül sor az endoszkópiára, de ekkorra a daganat már általában nagyon előrehaladott. A betegségnek sokfajta oka lehet: genetika, stressz, étkezés például. 

gyomorrák
A gyomorrákot általában túl későn fedezik fel. Fotó: Getty Images

A szakember szerint az endoszkópiában először 5-8 éve kezdtek el alkalmazni a mesterségesintelligencia-modulokat. Ennek egyik fajtája a detektálás: valós időben átmegy az endoszkóp videója az MI-modulon, és a képen az MI kijelöli a kóros részeket. Tehát a vizsgálat alatt tudja jelezni az orvosnak, hogy mely területet nézzen meg jobban. Ezt először vastagbélpolipok detektálásában vetették be, de elsősorban Ázsiában (ahol jóval gyakoribb a betegség) a gyomorrák diagnosztikájában is használják. "Valós időben segít azoknak a területeknek a felismerésében, amelyekből aztán szövettant kell venni, hogy jobban meg lehessen vizsgálni" - magyarázta Prof. Dr. Madácsy László a Reggeliben.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra