Így kerüljük el az emésztési problémákat

A Daily Mail dietetikus segítségével szedte pontokba, mit tehetünk, hogy az ünnepi étkezések ne feküdjék meg a gyomrunkat.

Túl kevés a gyomorsavunk

A Daily Mail által idézett dietetikus szerint sokan a túl sok savat okolják emésztési problémáikért, holott gyakran épp ennek az ellenkezője igaz. Ha kevés a savunk, a szakember keserű ételek fogyasztását ajánlja, amilyen például a rukkola, a torma, a cikória, a kurkuma, az articsóka, az étrendkiegészítő készítményekben pedig a pitypang és a bojtorján is segíthet stimulálni a gyomorsavtermelést.

9 tipp a karácsonyi emésztési problémák ellen
Mit tehetünk az ünnepekkor az emésztési problémák ellen?

Túl gyorsan eszünk

Üljünk le inkább nyugodtan a családi asztal köré (ne a tévé vagy a számítógép elé), vegyünk néhány mély levegőt, majd arra figyeljünk, hogy mi van a tányérunkon. Ha nyugodtan falatozunk, agyunk gyorsabban, hatékonyabban kaphatja meg az üzenetet, hogy az étel már úton van, válaszként pedig beindítja az emésztési folyamatokat .

Túl sok cukor és szénhidrát

Ezek miatt felborulhat a belekben lévő baktériumflóra egyensúlya. Ennek az egyensúlynak a helyállítását probiotikumokkal is segíthetjük.

Mennyi a túl sok cukor?

  • Attól függ, hány évesek vagyunk. Szakértők szerint 4-6 éves gyerekeknek legfeljebb napi 19 grammot, 7-10 éveseknek napi 24 grammot, 11 éves korban és afelett pedig maximum 30 grammot lehetne fogyasztani.
  • Ezzel szemben a népszerű ételek, italok döbbenetesen sok cukrot tartalmaznak : egy doboz kólában 35 grammnyi, egy Mars csokiban 33 grammnyi található.
  • A túl sok cukor fogyasztása nemcsak a fogakra veszélyes, hanem az elhízás, 2-es típusú cukorbetegség, szívbetegségek és a rák kialakulásának kockázatát is növeli.
  • Túl későn eszünk

    Minden egyes szervünk egy alaposan berögzült napi mintát követve működik. Az emésztési funkciók például nappal hatékonyabbak, amit az esti, éjszakai evés alaposan megzavarhat. Karácsony táján viszont szinte minden vacsora késő estig elhúzódik, ezek alól pedig nem mindig tudjuk (és nem is feltétlenül akarjuk) kivonni magunkat. Mit tehetünk? Teázzunk! Néhány teafajta, mint például a kamilla, a kardamom, a borsmenta vagy a bojtorján hatékonyan segítheti az emésztést.

    Nassolunk az étkezések között

    A dietetikus szerint az ünnepi időszakban nyugodtan elhagyhatjuk a tízórait és az uzsonnát, az ezeken kívüli nassolást meg aztán főleg. Próbáljunk csak a három főétkezés során enni, és ezek közt minimum 3-4 óra szünetet tartani - ezek az étkezések úgyis elég kiadósak lesznek.

    Egyedül eszünk

    A társaságban étkezés és az eközbeni beszélgetés oldja a stresszt, és hozzájárul, hogy összességében jobban érezzük magunkat - ezáltal pedig az emésztésünk is javulhat.

    Nem rágjuk meg eléggé az ételt

    A szakértő szerint mindent addig kellene rágnunk , amíg nem lesz pépes állaga a szánkban. Arra, hogy mit hányszor kellene megrágnunk, nincs általános, ideális "recept", mert egy banánnál sokkal hamarabb elérhető a pépesedés, mint mondjuk egy steaknél - törekedjünk inkább egy bébiételszerű állag elérésére.

    "Bűnös ételek"

    A karácsonyi vacsoráknál az asztal roskadozik a finomságoktól, azonban ezek a legtöbb családnál nem annyira egészséges ételeket jelentenek: feldolgozott, finomított élelmiszerek, cukor, csokoládé, alkohol... Nem is csoda, ha ez a sokféle dolog irritálja a gyomrunkat. A megoldás? Karácsony előtt egy időre szüneteltessük a kávét, a cukrot és azokat az ételeket-italokat, amelyekkel kapcsolatban úgy érezzük, hogy gondot okoznak. Az ünnepek alatt nem muszáj ezekre mindig nemet mondani, de gyomrunk és emésztésünk érdekében jobb, ha csak néha élünk velük. Ha a kis mennyiség is gondot okozna, forduljunk a fent említett gyógyteákhoz, illetve fogyasszunk egy kis gyomornyugtató gyömbért.

    Italozunk

    Valószínűleg senki sem az ünnepi időszakban fog nemet mondani egy-egy pohár pezsgőre vagy koktélra, de a dietetikus szerint fontos, hogy okosan fogyasszunk alkoholt. Tartsunk mértéket, igyunk sok szénsavmentes ásványvizet az italunk előtt és után, ezen kívül ne feledkezzünk meg a megfelelő táplálkozásról sem: a szakember sok sötétzöld leveles zöldséget (brokkoli, spenót), gyümölcsöket (főleg almát) és kiváló minőségű proteint javasol (biogazdaságból származó csirkemellet vagy vadvízi halakat).

    A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

    Olvassa el aktuális cikkeinket!

    Orvosmeteorológia
    Fronthatás: Nincs front
    Maximum: +14 °C
    Minimum: +4 °C

    Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

    Hogy érzed magad?

    Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


    Hogy érzed most magad fizikailag?

    Hogy érzed magad?

    Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


    Milyen most a lelkiállapotod?

    Hogy érzed magad?

    Legjobban:
    Legrosszabbul:
    Kezdjük újra