A májfoltok erről árulkodnak

Számtalan ember bőrén lelhetők fel kisebb-nagyobb májfoltok, melyek az esetek többségében veszélytelenek, ám előfordulhat, hogy valamilyen hormonális betegségre hívják fel a figyelmet.

Dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont felnőtt- és gyermekendokrinológusa összefoglalta, milyen kiváltó tényezők húzódhatnak meg a háttérben.

Sötét foltok a bőrön

A májfolt olyan pigment-felhalmozódás, mely kisebb-nagyobb barna foltokat okoz jellemzően az arcon, a kézfejen és a törzsön. Általában a fénynek kitett bőrfelületen jelennek meg, így kialakulásukban nagy szerepe van az UV sugárzásnak is. Az orvosok szerint veszélytelenek, nem válnak rosszindulatúvá, ám a közérzetet ronthatja, ha esztétikailag zavaró helyeken vagy mértékben jelennek meg. A bőr fokozott melanintermelődése miatt keletkező melasma (májfolt) az évek folyamán sötétebbé válhat, melyet megfelelő napvédelemmel lehet megelőzni. Jó hír azonban, hogy ha UV sugárzás okozza, akkor a téli hónapokban halványodhatnak - akárcsak a szeplők.

Jellemzően az arcon, kézfejen és a törzsön jelentkezik
Jellemzően az arcon, a kézfejen és a törzsön jelentkezik

Hormonális változások is okozhatják

A napfényen kívül különböző hormonzavarok , bizonyos hormonális változások is okozhatnak májfoltot. Ismertek például a várandós nők bőrén kialakult májfoltok (általában az arcon, az áll vonalán), melyeket a terhességgel együtt járó hormonális változások okoznak. Viszont a szülés után ezek a májfoltok rendszerint eltűnnek vagy legalább halványodnak. Érdemes tudni, hogy nemcsak a terhesség, hanem a klimax miatt is megjelenhetnek ezek az elváltozások, ám ekkor inkább a mellkason, kézfejen, alkaron tűnnek fel.

Ártalmatlan bőrhibák: mikor mutassuk meg orvosnak? Részletekért kattintson !

Azonban nemcsak természetes folyamatok, hanem egyes endokrinzavarok is kiválthatják a problémát, mivel vannak olyan állapotok, melyek esetén megnő a melanin szintje. Ilyen pl. a magas prolaktinszint (pl. prolaktinoma miatt), a pajzsmirigy- vagy mellékvese-betegség, az Addison-kór, így ha valakinél megjelennek, érdemes ezeket az állapotokat kizárni, ugyanis előfordulhat, hogy a májfolt megjelenése csupán egy tünet.

További okok a májfoltok hátterében

  • bizonyos gyógyszerek (pl. fogamzásgátló)
  • emésztési zavarok
  • petefészek zavarai
  • máj-és epebetegség
  • parfümhasználat

Megszüntethető-e a májfolt?

Májfolt esetén a legnagyobb hangsúly a megelőzésen van, ezért nagyon fontos a megfelelő fényvédelem, mely a már kialakult foltok sötétedését is hivatott megakadályozni. Ezen kívül lehet már kapni speciális krémeket, szérumokat, melyek halványító hatásúak, ám érdemes tudni, hogy ezekkel nem lehet teljesen eltüntetni a májfoltokat. Plusz igénybe lehet venni különböző bőrgyógyászati/kozmetikai gépi kezeléseket is, melyekkel szintén világosítani lehet a sötét melasmákat.

Dr. Tar Attila elmondása szerint amennyiben hormonális probléma okozza a panaszt, úgy első körben a hormonszintek normalizálása a fő feladat. Sajnos, ha már egyszer kialakult a májfolt, teljesen eltüntetni ekkor sem lehet ezeket, ám a betegségek megfelelő kezelése nem elhanyagolható, ugyanis a kórok más tüneteket és súlyos szövődményeket is okozhatnak (pl. fáradtságot, hajhullást, testsúly-változásokat, meddőséget, menstruációs problémákat).

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra