Így akadályozhatjuk meg a bőr öregedését

A napfény elengedhetetlen a szervezet számára. Hozzájárul a csontfejlődéshez nélkülözhetetlen D-vitamin termelődéséhez, valamint növeli a szervezet ellenálló képességét a betegségekkel szemben.

Azonban a jótékony hatások mellett egyre több szó esik az ultraibolya sugarak káros hatásairól. Nem véletlenül, hiszen a környezetszennyezés következtében az ózonréteg elvékonyodásával szervezetünk egyre nagyobb mértékben ki van téve az olyan sugaraknak, melyek károsíthatják bőrünket és komolyabb elváltozásokat okozhatnak.

Ma már általánosan elfogadott tény, hogy bőrtípustól függetlenül mindenkinek szüksége van fényvédelemre tavasztól késő őszig, de még télen is. Az elmúlt évtizedek kutatásai is azt igazolják, hogy az ultraibolya sugárzás jelentős szerepet játszik a nap okozta bőrbetegségek, így a bőrrák kialakulásában is. A különböző hullámhosszú UV sugarak más és más biológiai hatást gyakorolnak a szervezetre, melyek ősszel éppúgy károsíthatják a bőrt, mint nyáron.

A napvédelem ősszel is fontos
A napvédelem ősszel is fontos

Az UVA hosszabb hullámhosszú sugárzás a bőr irharétegéig hatol, ennek köszönhető a barnulás, ugyanakkor összefüggésbe hozható a bőr korai öregedésével, felelős a mély ráncok kialakulásáért és a napallergiáért. Ám újabb kutatások szerint bizonyított rákkeltő hatása is. Az UVB sugarakról ellenben már régóta köztudott, hogy közvetlenül károsíthatják a DNS-t, így hozzájárulnak a rákos elváltozások kialakulásához. Hatásukra bőrgyulladás, bőrpír alakulhat ki. A bőrpír, vagyis a leégés mértéke a besugárzás erősségétől és időtartamától függ. Túl erős UVB sugárzás esetén hólyagképződés is előfordulhat.

Az UVC a legrövidebb hullámhosszú, legnagyobb energiájú sugárzás, normál esetben a földi légkör teljesen elnyeli, így csak az űrbe kilépőknek kell ellene védelmet biztosítani. A sugárzás az elvékonyodott ózonréteg területén azonban elérheti a földfelszínt, elvben bőr és kötőhártya-gyulladást okozhat. A szervezet az ultraibolya sugarak káros hatása ellen természetes bőrfesték, vagyis melanin képzésével, és a szaruréteg megvastagodásával védekezik. A melanin a hosszabb hullámhosszú sugarakat elnyeli, a szaruréteg pedig a rövidebb UV sugarakat szűri ki.

Egy vizsgálattal molekuláris szinten is igazolták az UV-A ártalmas voltát, illetve a szolárium és a bőrdaganatok közti összefüggést - magyarázza dr. Wikonkál Norbert, a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika professzora.

A túlzott, mértéktelen napozás súlyos, gyakran visszafordíthatatlan megbetegedéseket okozhat, maradandó DNS- és RNS- károsodáshoz, mutáció kialakulásához vezethet a sejtmagban.

Mindemellett sok meglévő bőrbetegség prognózisát ronthatja. Úgy tűnhet ősszel már nincs olyan ereje a napsugaraknak, de a ködös, felhős időben is le lehet égni. Az ultraibolya sugárzás körülbelül 90 százaléka jut át a felhőkön.

Egészségünk érdekében a hűvösebb napokon is gondoskodnunk kell a megfelelő fényvédelemről. Bár a leégést okozó UVB sugarak gyengülnek ősszel és télen, de az UVA sugarak éppúgy károsítják a bőrt júliusban, mint októberben vagy decemberben.

Bőrtípusunk ismeretében érdemes olyan széles spektrumú napozókrémeket választani, amelyek megbízható homogén védelmet nyújtanak UVA és UVB sugarak ellen. Megakadályozzák a bőr idő előtti öregedését és a napérzékenység tüneteinek kialakulását, hatékonyan óvják a bőrt a leégéstől, és ezáltal a napsugárzás hosszabb távú ártalmaitól. Ugyanakkor az innovatív korszerű készítmények alkalmasak a sejtek komplett védelmére, stimulálják a bőr természetes védekező funkcióit, megóvják a sejtek DNS-ét.

A legújabb, legmodernebb készítményeket nagy fotostabilitás, vízállóság, rendkívüli tapadóképesség jellemzi. E termékek illatanyag-mentesek, könnyen kenhetőek, nem képeznek zsíros védőréteget a bőrön. Ugyanakkor minden bőrtípus igényeihez igazodnak, hipoallergének, könnyed állaguknak köszönhetően rendkívüli komfortérzetet biztosítanak a bőrnek. A színezett, alapozóként is funkcionáló készítmények, pedig a fényvédelem mellett kiegyenlítik a bőr tónusát, elfedik a bőrhibákat, egyenletes ragyogást, arcszínt kölcsönöznek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Életem végéig szednem kell a magas vérnyomás gyógyszert?
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
újraélesztés
Összeesett a férfi, leállt a légzése – segítségnyújtás helyett többen is fotózni kezdték
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +6 °C
Minimum: +3 °C

Az északi tájakon általában borult, párás, ködös időre van kilátás, de az Alföldön és a Dél-Dunántúlon szakadozottabb marad a felhőzet, illetve fokozatosan ritkul, és fel is oszlik a köd, így arrafelé alapvetően napos idő várható. A szitálás mellett északon néhol gyenge eső sem kizárt. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet a borult, párás, tartósabban ködös tájakon 2 és 8 fok között alakul, míg a kevésbé felhős részeken ennél több fokkal enyhébb lehet az idő. Késő este 0 és +7 fok közötti értékekre számíthatunk. Az időjárás viszonylag stabil, ezért jelentős fronthatás nem terheli a szervezetet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!