Szteroidos krémek: meddig használhatók mellékhatás nélkül?

Bizonyos bőrbetegségek jól kezelhetőek szakorvosok által indokoltan felírt szteroidos krémekkel, azonban ezektől a készítményektől sokan mégis óvakodnak.

A téli időszakban fokozottan jellemző az olyan bőrbetegségek tüneteinek fellángolása, mint például a kifejezetten sokakat érintő ekcéma. Ennek fő oka, hogy a bőrt erőteljesen megviseli a kinti hideg időjárás, a fűtés miatti száraz, beltéri levegő, valamint az, hogy a szezonális vírusok elkerülése érdekében általában sűrűbbé válnak a kézmosások is.

Különböző életkorra jellemző tünetek

Az ekcéma megjelenése életkoronként némiképpen eltérő lehet: csecsemőkorban elsősorban az arc különböző területeit, nagyobb gyermekek esetében a könyök- és térdhajlatot, felnőtteknél pedig a végtagokat érintik. A viszkető, vörös foltok, a nedvedző hólyagocskákkal tarkított kiütések nagy százaléka már az első életév előtt megjelenik, de a bőrbetegség csak kisebb részben okoz még felnőttkorban is tüneteket. Az ekcéma típusai közül a legismertebb az úgynevezett atópiás ekcéma (atópiás dermatitisz) amely genetikailag hajlamos személyeknél alakul ki. Felnőttkorban gyakoribb az úgynevezett kontakt (vagy irritatív) eredetű ekcéma, amely során a tüneteket külső tényezők váltják ki. Az ekcémára általánosságban jellemző, hogy negatív hatással vannak rá a szélsőséges időjárási viszonyok, a nem megfelelően kiválasztott kozmetikumok, különböző vegyszerek, bizonyos betegségek – például urológia, belgyógyászati, fogászati vagy hormonális kórképek – egyes gyógyszerek, illetve a stressz is.

szteroidos krémek
A SZTEROIDOS KRÉMEKET ELÉG NÉHÁNY NAPIG VAGY PÁR HÉTIG HASZNÁLNI. FOTÓ: GETTY IMAGES

A súlyos tünetek megelőzése

Enyhébb esetben az ekcémás bőr megfelelő bőrápolással szteroidmentesen is karbantartható. Ehhez fontos a hagyományos tisztálkodószerek és kozmetikumok használata helyett kímélő, parabén, illatanyag, tartósítószer és színezékmentes készítményeket alkalmazni. Nagy figyelmet kell fordítani a folyamatos hidratálásra is. A téli időszakban még intenzívebben, naponta legalább háromszor, de bizonyos esetekben akár öt-hatszor is szükség lehet hidratáló készítmények használatára ahhoz, hogy a kipirosodás, berepedezés és a viszketés elkerülhető legyen.

A patikában vény nélkül elérhetőek olyan szteroidmentes készítmények, amelyek közül érdemes olyan természetes olaj – például homoktövis – hatóanyagtartalmú, prebiotikumos krémet választani, amely glicerint is tartalmaz. Ezek, az egész család számára ajánlott készítmények segítik megőrizni a bőr természetes mikroflórájának egészségét, miközben ápolják a sérült, irritált bőrt. Javasoltak azok a regeneráló B5-provitamint (pantenolt) és B3-vitamint tartalmazó krémek is, amelyek támogatják a lipidtermelést, a mélyhidratálást és a védőfunkciók hosszútávú megerősítését.

A víz és az illatanyag mellett a glicerin is a kozmetikumokban megtalálható leggyakoribb összetevők közé tartozik. De vajon miért ez az egyik legfontosabb alkotóeleme sok arc- és testápoló terméknek? Mutatjuk az okokat.

Súlyos esetben indokolt a szteroid

Amennyiben azonban az ekcémás bőr a megfelelő ápolás mellett is nagy felületen jelentkezik vagy erőteljes, kínzó tüneteket produkál, a bőrgyógyász szteroidos készítmények javasolhat, akár kisgyermekek esetében is. Ezekkel a készítmények nem csak komoly segítséget jelentenek a sokszor elviselhetetlen vakarózással szemben, hanem megelőzhetőek az elvakarás következtében könnyen kialakuló bakteriális vagy gombás felülfertőzések is.

Általában ezeket a szteroidos készítményeket elég néhány napig vagy pár hétig használni ahhoz, hogy kifejtsék a hatásukat. Komplikációk – például a bőr elvékonyodása, értágulatok vagy pigmentfoltok kialakulása – elsősorban akkor alakulhatnak ki, ha nagy felületen, hosszú hónapokon keresztül folyamatosan alkalmazzák. Éppen ezért fontos, hogy a szteroidos készítményeket mindig pontosan a kezelőorvos által előírt utasítások szerint alkalmazzuk, így elkerülhetőek mind a betegség súlyos tünetei és szövődményei, mind pedig a krémek okozta esetleges mellékhatások. 

A cikk a Bayer Hungária Kft. megrendelésére készült.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra