Csorbát szenved a gázcsere A légzőrendszeri betegségek között külön csoportot képeznek a tüdő betegségei, amelyek közvetlenül befolyásolják a légzést, illetve a tüdő levegője és a léghólyagocskák hajszálér-hálózata között lejátszódó gázcserét, vagyis a külső légzést. A tüdőbetegek gyakran panaszkodnak fulladásra, légszomjra, különösen, hogyha fizikai munkát végeznek, vagy sportolásba fognak. Amikor elégtelen légzés miatt a vér oxigénszintje alacsony, illetve széndioxid szintje magas, a nyúltagyi légzőközpont irányítására fokozódik a légzés. Mivel testmozgáskor az izmok több oxigént használnak fel, és több széndioxidot termelnek, hamarabb következik be oxigénhiány és a széndioxid feldúsulása a vérben. Különösképpen, ha a tüdő nem tudja fokozni a gázcserét, és lépést tartani a szervezet igényével.
Ezt a tünetet nehézlégzésnek, orvosi szakszóval dyspnoenak (ejtsd: diszpnoé) hívják, és a tüdő legfőbb feladatának, a légzési (respiratórikus) funkció károsodásának tünete. Bár érzelmi okai is lehetnek a fulladásérzésnek, a levegő utáni kapkodásnak, ez mindig jól megkülönböztethető a tüdőbetegség okozta nehézlégzéstől, amikor a légzés teljesítménycsökkenése nem pusztán szubjektív érzet, hanem műszeresen mérhető.
A légzési funkció romlását okozhatják a légutak elváltozásai, a léghólyagocskákat (alveoláris régiót) és a tüdő szövetét (interstitium) érintő betegségek, a tüdő érrendszerének betegségei, a légzés idegrendszeri kontrolljának zavarai, vagy a légzőmozgásokban résztvevő mellhártya, rekesz, mellkas felépítésében részt vevő csontok és izmok elváltozásai, betegségei.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Kis felület vagy szűk átjáró A tüdő légző funkcióját befolyásoló betegségek között két nagy csoportot különíthetünk el, az obstruktív és a restriktív tüdőbetegségeket. Mindkét csoport neve magyarázatot igényel, mivel egyik jelzőre sincs megfelelő szó nyelvünkben: A restriktív tüdőbetegségek esetén a tüdő, illetve a mellkas valami oknál fogva nem tud kellően tágulni. Ilyen betegség az ismeretlen eredetű tüdőfibrózis , a légmell, a mellkas deformitása, például gerincferdülés miatt létrejövő nehézlégzés, amikor a bordák nem tudnak megfelelően mozogni, de restriktív nehézlégzést okoz a rekeszizom-bénulás is.
Végső soron az okozza a nehézlégzést, hogy a tüdő nem képes megfelelően tágulni és elegendő légzőfelületet mozgósítani, illetve ellátni friss levegővel. A beteg szaporább légvételekkel igyekszik oldani a nehézséget.
Az obstruktív tüdőbetegségek esetében a fokozott légúti ellenállás, a légutak szűkülete okoz légzési nehézséget. Obstruktív elváltozás az asztma, a hörghurut és a krónikus hörghurut, a tüdőtágulás, ez utóbbi kettő együttes előfordulása, a COPD - ahogy ezt neve is sejteti -, továbbá megemlíthető a bronchiektáziák (a hörgők irreverzibilis tágulatával járó betegségek), továbbá a mukoviszcidózis (cisztás firbrózis).
Belégzéskor a légutak, a kisebb-nagyobb hörgők mind tágulnak, ezért a belégzésnél nem érződik a szűkület hatása, csak kilégzéskor, mert akkor az egészséges tüdőben is szűkülnek a légutak. Csakhogy a beteg tüdő hörgői eleve beszűkültek, így további összehúzódásukkor már nem marad elegendő keresztmetszet a levegő távozásához, ezért a kilégzés nagyobb erőfeszítéssel jár. Az obstruktív tüdőbetegségekben tehát elsődlegesen a légutak elváltozásai okozzák a panaszokat, s ez okozza idővel az alveólusok elváltozásait.
Bizonyos esetekben restriktív és obstruktív légzési nehézség együtt is jelentkezhet.
Megfordítható-e vagy sem? A restriktív és obstruktív csoport elkülönítése úgynevezett spirometriai vizsgálatokkal lehetséges, amelyek a légzési térfogatról, a ki- és belélegzett levegő áramlási tulajdonságairól, és ezek időbeli viszonyairól adnak felvilágosítást. Ezeket egészítik ki egyéb (ún. légzésmechanikai, reverzibilitás-teszt; diffúziós kapacitás (CO-módszer, TLCO), artériás vérgáz-analízis, terheléses teszt stb.) vizsgálatok, amelyek a dyspnoé lehetséges okainak pontosabb megállapítására szolgálnak, illetve segítenek felderíteni, ha restriktív és obstruktív dyspnoé együtt van jelen. Részletesebben a diagnózis leírásánál lesz szó róluk.
A légúti obstrukciót okozhatja hörgőrendszeren belüli (endobronchiális) vagy kívüli (exobronchiális) elváltozás. Előbbire példa az asztmás hörgőgörcs vagy a hörghurut (bronchitis), utóbbira pedig a tüdőtágulat (emphysema), ahol az összehúzódásra már képtelen tüdőhólyagocskák a bűnösök. Ennek azért van jelentősége, mert az endobronchiális elváltozások visszafordítható (reverzibilis), míg az exobronchiális okok többnyire visszafordíthatatlan - tehát lényegében nem gyógyítható - elváltozásokat jelentenek. A COPD esetén mindkét elváltozás jelen van.
Akut vagy krónikus? Az általunk ismert betegségek között, így a tüdő bántalmai között is vannak múló, úgynevezett heveny (akut) betegségek, s vannak hosszasan fennálló krónikus betegségek. Az akut tüdőbetegségek közül szinte mindenki találkozott már az akut bronchitissel, mely csaknem kizárólag valamilyen meghűlés és megfázás kapcsán a tüdőt megtámadó bakteriális vagy vírusos fertőzés eredménye, és még elhúzódó esetben is 1-2 hónapon belül elmúlik. A krónikus betegségekre jellemző, hogy tartósan befolyásolják az érintett állapotát, sajnos ilyen a COPD is.
COPD vagy asztma A COPD leginkább a másik igen gyakori krónikus obstruktív betegséggel, az asztmával keverhető, hiszen tüneteik is némileg hasonlóak lehetnek. Ráadásul a két betegség gyakran együtt fordul elő.
Mindkettőnél jelentkezik a fulladás és krónikus köhögés , valamint a kilégzés nehézítettsége. Mindkét betegségre jellemző a tüdőben a hörgők gyulladása, de a két gyulladás eltérő természetű, és más kezelést is igényel.
Nézzük meg kicsit részletesebben, hogyan különíthető el az asztma és a COPD, hogyan bizonyosodnak meg róla az orvosok, hogy mely kórt kell kezelésbe venniük?
Az asztma fiatalkorban is megjelenhet, a COPD-re ez nem jellemző, csak tartós károsanyag-belégzés nyomán, ennélfogva általában 40 éves kor felett alakul ki. Míg a COPD kórelőzményében szinte mindig megtalálható a dohányzás, vagy valamilyen légszennyező faktor, az asztma ettől függetlenül is kialakulhat. Igaz, az asztmás beteg állapotát is rontja a dohányzás, de nem ez a betegség kiváltó oka, hanem többnyire valamilyen allergén hatás vagy túlérzékenység.
Az asztma, és asztmás nehézlégzés hirtelen, rohamszerűen veszi kezdetét, gyakran valamilyen fertőzés váltja ki, amiről a beteg nem is mindig vesz tudomást, míg maga az asztma nem jelentkezik. Ezzel szemben a COPD lassan, alattomosan fejlődik ki, és fokozatosan alakul ki a nehézlégzés. Ezért a COPD-s ember nem tekinti betegségnek korai tüneteit, és sajnos nem is törődik velük. A hirtelen asztmás fulladás azonnal orvoshoz kényszeríti az embert, aki aztán tudatosan kerüli a rosszabbodást hozó helyzeteket.
Döntő különbség, hogy a már kialakult asztma nem súlyosbodik az asztmás fulladás után, hanem hol romló, hol javuló állapotot jelent. Ez a légzésfunkciós mérések eredményében is megmutatkozik, amelyek nagy ingadozást mutathatnak. Roham idején jelentkezik a légszomj.
A COPD esetében a folyamatosan fennálló gyulladás miatt az egyes fellángolások egyre rosszabb és rosszabb állapot felé viszik a beteget. A légzésfunkciós mérések nagy ingadozások nélküli, fokozatosan romló tendenciát mutatnak. A beteg légzése lassan, de biztosan veszít hatékonyságából. Ez a betegség nem fordítható vissza, pusztán lefolyása lassítható.
Az asztmás köhögés inkább száraz, esetleg nyúlós sűrű, de átlátszó. A köhögés éjszaka is kínozza a beteget, gyakran fizikai megerőltetés után jelentkezik, majd gyakran csap át asztmás fulladásos rohamba. A COPD-s köhögéssel a páciens váladékot köhög föl (produktív köhögés), ami felülfertőződés miatt gennyes lehet. Alvás alatt nem jellemző a köhögés, a képződött váladéktól reggel kell megszabadulnia a betegnek, ebben segítésére van az erős köhögés.
Asztma esetén szinte összetéveszthetetlen nehézlégzést kísérő a sípoló légzés, ami a rohamok idején erősebben jelentkezik. COPD-ben ez csak hallgatózással fedezhető fel.
Az asztma bronchiale általában allergiás vagy idegrendszeri eredetű gyulladás, melyben limfociták és eozinofil granulociták jelenléte jellemző. Ennek megfelelően inhalatív (belélegzendő) kortikoszteroid típusú gyulladásgátlókkal kezelendő, melyet hörgőtágítók adásával egészítenek ki.
A COPD a krónikus hörghurut és tüdőtágulat együttes jelenlétével jellemezhető, és a gyulladásban tipikusan a neutrofil granulocita fehérvérsejtek játszanak szerepet. Elsődleges gyógyszerei a különböző hörgőtágítók, s csak ezután jönnek számításba kortikoszteroid gyulladásgátlók.
