50 évet egészségben?
Az 1-es típusú cukorbetegség kezelésének célja egyrészt a heveny, életet veszélyeztető anyagcsere felborulásának, a ketoacidózisnak a kivédése, másrészt pedig a hosszú távú szövődmények megelőzése. Számos nagy vizsgálat igazolta, hogy szoros anyagcserekontrollal a szövődmények kialakulása megelőzhető. Ehhez a kezelés három alapvető összetevőjét, az étrendet, a testmozgást és az inzulinkezelést kell összhangba hozni. Ezt a három komponenst lovakként ábrázolja az amerikai Joslin emlékérem, melyeket a hátukon állva hajt a páciens. Ezt az érmet kapják azok a cukorbetegek, akiknél a betegség 50 éve fennáll, és ezzel együtt igazoltan szövődménymentesek. És kapott már diabeteses ilyen érmet, tehát igenis van lehetőség a betegség kordában tartására!
Étrend
1-es típusú cukorbetegségben az étrend összetétele nem kell, hogy számottevően különbözzön attól, mint amit egy hasonló korú és testsúlyú nem cukorbeteg személynek egészséges étrendként javasolnánk. Az elfogyasztott ételnek fedeznie kell a tápanyag- és energiaszükségletet, ezen kívül a kívánatosnál alacsonyabb testsúly esetén némi energiatöbbletet. Túlsúly esetén pedig az energia-bevitelt kell csökkenteni.
Tápanyag-összetétel szempontjából szövődmények nélküli cukorbeteg számára ugyanazt tudjuk javasolni, amit mindenki másnak: a bevitt energia több mint felét szénhidrátból célszerű fedezni, a zsírbevitel ne haladja meg a 30, a fehérje a 20%-ot. Ezen belül előnyben részesítendőek az alacsony glikémiás indexű (a vércukrot lassabban emelő) szénhidrátok, a zsírok közül pedig a többszörösen telítetlen zsírsavakat tartalmazóak (növényi zsiradékok, halolaj). Fontos a megfelelő rostbevitel is.
Amiben az étrend mégis különbözik, az leginkább az előre tervezés. Az étel szénhidrát-tartalma csak akkor tud beépülni a szervezetbe, ha megfelelő mennyiségű inzulint is beadnak mellé. A kezelési lehetőségek bővülésével egyre inkább lehetőség van arra, hogy az inzulinkezelést alakítsuk az életmódhoz és az étrendhez, nem pedig fordítva, de bizonyos szabályokat mindenképpen be kell tartani. Az ennivaló szénhidrát-tartalmának arányban kell lennie a beadott inzulinnal, mert ha az inzulin túl sok, a vércukor az élettanilag kívánatos tartomány alá esik. Ekkor rosszullét vagy akár eszméletveszés is bekövetkezhet. Ha viszont a bevitt szénhidrát túl sok, a vércukor magasra szökik. Ez alapján egyértelmű, hogy egy cukorbetegnek nem csak azt kell tudnia, mikor eszik, hanem azt is, hogy mit, sőt azt is, hogy az adott étel mennyi szénhidrátot tartalmaz, valamint azt is, hogy az adott szénhidrátmennyiséghez mennyi inzulin adása szükséges.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Gyakorlat teszi a mestert
A szervezet inzulinérzékenysége - egyébként egészségesekben is - napszaki ingadozást mutat: A legmagasabb délben, a legalacsonyabb reggel, vacsoraidőben pedig az előző kettő között van. Ez azt jelenti, hogy a legnagyobb mennyiségű szénhidrátot délben célszerű fogyasztani, míg a legkevesebbet reggel. Az étkezések száma és elosztása, a pontos mennyiségek megtervezéséhez fontos a diabetológus orvos, dietetikus team segítségének igénybe vétele. A rendszeresség, a sok számolgatás elsőre bonyolultnak tűnik, de 1-2 hét gyakorlás után szinte automatikussá válik. Megszokott ételeink szokásos adagját mérjük le diétás mérlegen, majd tápanyagtáblázat segítségével határozzuk meg energia- és szénhidrát tartalmát. Hamarosan már ránézésre megfelelő pontossággal képesek leszünk ezt megmondani. Azért, ha csak lehet, mérni kell, és évente egyszer érdemes egy intenzívebb "mérős" hetet tartani a szemmérték megfelelő beállításához.
Inzulinkezelés
Az 1-es típusú cukorbetegség kezelése inzulin adása nélkül nem képzelhető el. Rendszerint létezik ugyan a betegség felfedezése után egy időszak, amikor nagyon kevés inzulinra van szükség. A betegséget nehezen elfogadó személyekben ilyenkor kétely ébredhet a diagnózis helyessége, illetve az inzulinkezelés szükségessége felől. Ezt az időszakot remissziónak (angol nyelvterületen honeymoonnak, azaz mézesheteknek) nevezik. Létrejöttének magyarázata az, hogy a cukorbetegség tüneteinek felléptekor még nem pusztult el a teljes â-sejt állomány, de a meglevő sejtek működését a nagyon magas vércukorszint gátolja. A vércukorszint normalizálása után ezek a sejtek ismét működni kezdenek, és a saját inzulintermelés miatt kevesebb külső inzulinbevitelre lesz szükség. Ez az állapot hetekig, hónapokig tarthat, de a szigetsejtek pusztulását előidéző folyamat sajnos nem áll meg, és a teljes pusztulás teljes inzulinhiányhoz fog vezetni. Ezért fontos a folyamatos vércukor-önellenőrzés és az inzulinkezelés fenntartása.
Az inzulinkezeléssel kapcsolatban fontos tudni, hogy az inzulin egy fehérje, így szájon át nem adható, mert a fehérjéket bélrendszerünkben egyszerűen megemésztjük, azok lebomlanak. Ezért van szükség a szúrásra, így juttatható be a hiányzó hormon a szervezetbe lebomlás nélkül.
Ahány beteg, annyi inzulinkezelési séma?
Többféle inzulinkezelési séma létezik, a gondozó diabetológus megpróbálja a páciens életvitelének leginkább megfelelőt kiválasztani. A változó életvitelhez legjobban az ún. intenzifikált (vagy intenzív) kezelési forma illeszkedik. Ilyen kezelés mellett naponta egyszer vagy kétszer történik ún. bázisinzulin adása, valamint a főétkezésekhez rövid hatású inzulin adása. Bázisinzulinnak nevezik azt az elhúzódó felszívódású készítményt, ami az alap (szénhidrátbevitel nélküli) inzulinszükségletet biztosítja. Ilyen készítmények az ún. NPH (neutrális protein Hagedorn) inzulinok, amelyben az inzulin felszívódását magas cink- és fehérje-tartalmú szuszpenzió nyújtja el. Ezeknek a hatástartama 16-18 óra, és körülbelül 6-8 óra után kisebb csúcshatással rendelkeznek. Újabban forgalomba kerültek tartós hatású inzulin-analógok is, ahol magának az inzulinmolekulának változtatták meg úgy a szerkezetét, hogy a bőr alól lassabban és egyenletesebben szívódjon fel. Ezek a készítmények közel 24 órás hatástartamúak, csúcshatással nem kell számolni.
A főétkezésekhez adott inzulin lehet reguláris inzulin vagy inzulin-analóg. A reguláris inzulin (az az inzulin, amit a hasnyálmirigynek kellene termelni) a bőr alatti kötőszövetben hatos csoportokba rendeződik, ami a felszívódást elnyújtja. Ennek az inzulinfajtának a hatástartama 6-8 óra, míg csúcshatása 1 óra körül van. Ez azt jelenti, hogy a beadás és az étkezés megkezdése között mintegy fél órát kell várni, hogy elkezdjen felszívódni. A 6-8 órás hatástartam miatt a főétkezés után nagyjából 3 órával ún. kisétkezésre (a főétkezésnél alacsonyabb szénhidrát-tartalmú étkezésre - tízóraira, uzsonnára, utóvacsorára) is szükség van. Az egymásba érő hatásgörbék miatt az étkezések időpontja viszonylag kötött.
Rugalmasabban kezelhetőek az inzulin-analógok, amelyeknél a molekulát úgy változtatták meg, hogy ne rendeződjön hatos csoportokba, így felszívódása azonnal megkezdődhet, és hatástartama sem hosszabb 1,5-2 óránál. Ez azt jelenti, hogy az inzulin beadása után nem kell várni, és kisétkezésekre sincs szükség. Intenzív inzulinkezelés esetén az étkezésekhez beadott inzulin mennyiségét a páciens változtathatja a tervezett szénhidrát bevitel és testmozgás, valamint az aktuálisan mért vércukorérték függvényében. Ahhoz, hogy erre képes legyen, nagyon fontos a betegoktatás, amelynek során a gondozó team és a beteg együtt feltérképezik, melyik napszakban mekkora étkezéshez mennyi inzulin szükséges, és ezt hogyan befolyásolja a fizikai aktivitás.
Az intenzív inzulinkezelés előnyeit nem mindenki képes kihasználni, ilyenkor lehetőség van úgynevezett fix adagú inzulinadagolásra. Fix adagolás mellett viszont az életmódot (étkezéseket, fizikai aktivitást) kell az inzulinhoz igazítani, és a változtatásokra nemigen van lehetőség. Ezért ezt fiatal, aktív 1-es típusú cukorbetegeinknél nem szívesen alkalmazzák.
Testmozgás
A fizikai aktivitás az inzulinhatást fokozza, úgy is mondják, hogy potencírozza. Vagyis ugyanakkora inzulinadag jobban csökkenti a vércukrot. Ezért ezt a tényezőt is figyelembe kell venni az anyagcsere-beállítás során. A nagyobb fizikai aktivitás lehetőség szerint tervezett legyen. A megelőző és az utána levő étkezés során az inzulinadagot csökkenteni és/vagy a szénhidrátbevitelt növelni szükséges. Hogy mennyivel? Ez még azonos sporttevékenység esetén is egyénről egyénre változik. A szokásos tevékenységek esetén első alkalommal körülbelül 10%-os változtatások javasolhatóak, majd mérni, mérni és mérni kell. Csak így derülhet ki, hogy a fizikai aktivitás vércukorcsökkentő hatása mennyi inzulincsökkentéssel védhető ki. Ami fontos, hogy mindig legyen kéznél ismert mennyiségű szénhidrátot tartalmazó szénhidrátcsomag (10-15 g szénhidrát), amellyel vércukor-esés esetén közbeléphetünk. Ez lehet egy falat keksz, kis csoki vagy egyéb ismert harapnivaló. A sport megkezdése előtt nagyon fontos a vércukormérés. 6,0 mmol/l érték alatt a hipoglikémia esélye nagy, ezért további szénhidrátbevitel és ismételt mérés szükséges. 14 mmol/l érték felett sporttevékenység szintén nem javasolt, mert ez nem megfelelő inzulinhatásra utal, és ilyenkor a mozgás akár tovább is emelheti a vércukorszintet, mert az aktivitás hatására a raktárakból előjön a cukor, de az izomsejt nem megfelelő inzulinhatás esetén nem képes azt felvenni.
Ne felejtsük el, nem csak a sportjellegű tevékenység befolyásolhatja az anyagcserét, hanem például az intenzív házimunka is (tavaszi nagytakarítás, ablakmosás, favágás).
Ez is érdekelhet
Tartsuk szem előtt, saját anyagcseréjéért mindenki maga felelős! Az orvostól, a dietetikustól, a szakápolótól megkaphatjuk mindazokat az ismereteket, amelyekre szükségünk van, de az év 365 napján nem foghatják kezünket, meg kell tanulnunk a szabályokat saját magunkra adaptálni és alkalmazni. Ehhez pedig mérni kell! Minden új ételnek a szénhidrát-tartalmát, minden új tevékenységnek a vércukorra gyakorolt hatását.
Legjobban: