Tévhitek a 2-es típusú cukorbetegségről

Kettes típusú cukorbetegség nem csak a túlsúlyos embereknél alakulhat ki, és a szénhidrátról sem kell teljesen lemondaniuk a betegeknek - megcáfoltunk néhány gyakori tévhitet!

A cukorbetegség egyike a leggyakoribb anyagcsere-rendellenességeknek, Magyarországon a betegszám már megközelíti az egymilliót, vagyis minden tizedik lakos szenved tőle. Alig van már család, amelyet valamilyen módon ne érintene ez a betegség, az emberek fejében mégis sok tévhit él a diabétesszel kapcsolatosan. Összegyűjtöttünk néhányat ezek közül!

cukorbetegség, tévhitek

1. tévhit: Minden cukorbeteg inzulinpótlásra szorul

Fontos különbséget tenni a cukorbetegség két típusa között. Az egyes típus leegyszerűsítve azt jelenti, hogy testünk nem termel megfelelő mennyiségű inzulint, míg a kettes típus esetén termelődik ugyan, a szervezet mégsem tudja hatékonyan felhasználni. Míg minden egyes típusú cukorbetegnek szüksége van inzulininjekciókra, addig a kettes típusúaknak csak mintegy 30 százaléka igényel csak ilyen kezelést. Utóbbiaknál gyógyszerekkel is lehetséges növelni a szervezet inzulinválaszát, valamint csökkenteni a vér cukortartalmát.

2. tévhit: A cukorbetegnek tilos szénhidrátot fogyasztani

Való igaz, hogy a cukorbetegeknek nagyon oda kell figyelniük a táplálkozásukra, ez azonban nem jelenti, hogy minden szénhidráttól el vannak tiltva. Fontos, hogy a diagnózist követően a beteg konzultáljon egy dietetikussal, aki segíthet összeállítani a megfelelő étrendet. Bár a cukorfogyasztást tényleg minimálisra kell csökkenteni, a hangsúly minden étkezés esetén a megfelelő arányok betartásán kell legyen.

Sokakon, amikor szembesülnek a cukorbetegség diagnózisával, úrrá lesz a pánik, mivel úgy gondolják, nehezen kordában tartható a betegség, és az életük gyökeresen felborul. Dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbeteg Központ diabetológusa ismerteti a tényezőket , amelyekre mindenképp figyelniük kell a betegeknek.

A szénhidrátok közül érdemes a rostban gazdag fajtákat választani: például krumplit, babot, lencsét vagy sütőtököt. Táblázatokat böngészni és számolgatni főleg csak az első hónapokban kell, a legtöbb cukorbeteg viszonylag hamar megtanulja, hogy miből mennyit ehet. Sokaknál ez a betegség egyfajta gasztronómiai megújulással jár, hiszen korábban nem ismert összetevőket, illetve új főzési módokat is kénytelenek használni.

3. tévhit: Csak az elhízott embereket érinti

A 2-es típusú cukorbetegség esetén a testsúly az egyik elsődleges kockázati tényező, mégsem csupán a túlsúlyos embereket érinti. A Harvard Medical School statisztikái szerint például a kettes típusú cukorbetegek 15 százaléka normális testsúlyú . Persze a súlytöbblet jelentősen megnöveli a diabétesz kialakulásának esélyét, sok más betegségével egyetemben.

4. tévhit: "Nem vagyok cukorbeteg, hisz nincs semmi panaszom"

A cukorbetegek pontos számát éppen azért nehéz megállapítani, mert sokan nem tudnak az érintettségükről: a cukorbetegség ugyanis a legtöbb esetben semmilyen specifikus tünettel nem jár. A kimerültség, gyakoribb mosdóhasználat vagy a falásrohamok mögött gyakorlatilag bármilyen betegség állhat, sokan pedig egyszerű túlhajszoltsággal vagy stresszel magyarázzák azt. Ha a panaszok tartósan fennállnak, mindenképp forduljunk vele orvoshoz, életmódváltás és megfelelő kezelés hiányában ugyanis a betegség komoly szövődményekkel járhat.

5. tévhit: A diabétesz ártalmatlan betegség

Bár tünetei nagyrészt enyhébbek és veszélytelennek tűnnek, a cukorbetegségnek hosszú távon komoly kockázatai vannak. A szem ideghártyájának károsodása fokozatos látásromlást eredményezhet, károsodhat a vese, potenciazavarok, szív- és érrendszeri megbetegedések és agyér-betegségek is kísérhetik a kezeletlen cukorbetegséget. Ezért fontos, hogy a betegséget komolyan vegyük és minden esetben betartsuk az orvos utasításait.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra