10-ből 4 rákos megbetegedés elkerülhető lenne

Az Egyesült Királyságban hetente 2500 rákdiagnózis elkerülhető lenne, ha az emberek változtatnának az életmódjukon.

Tízből négy rákos megbetegedés elkerülhető lenne, ha az emberek egészségesebben táplálkoznának, többet mozognának és leszoknának a dohányzásról. Ha ezekre a faktorokra eddig is odafigyeltek volna, akkor a Cancer Research UK elnevezésű brit szervezet jelentése szerint a 2015-ben diagnosztizált 360 ezer új daganatos megbetegedésből nagyjából 135 500 eset elkerülhető lett volna. A kutatók szerint az embereknek meg kellene érteniük, hogy a rák nagyrészt a környezeti tényezőkön múlik - főleg az egészségtelen életmódon - és nem foghatjuk kizárólag a génekre, vagy a balszerencsére.

Egy csepp vérből szűrhető lesz a rák A jövőben akár háziorvosunkhoz besétálva, néhány perc alatt túleshetünk majd a rákszűrésen, tablettaformájú gyógyszereinket pedig felválthatják a bőrünk alá beültetett implantátumok. Korábbi cikkünkért kattintson !

A túlsúly lesz az egyik leghalálosabb rizikófaktor

Miközben azt már régóta tudni lehet, hogy a dohányzás egy igen jelentős kockázati tényező , arról sokan nem tudnak, hogy húszból három esetben a túlsúlynak is köze van a betegség kialakulásához. És míg az edukációnak köszönhetően a dohányzók aránya folyamatos csökken, az elhízottaké ezzel párhuzamosan folyamatosan nő - szakértők szerint 20 éven belül a túlsúly lesz a vezető kockázati tényező. Fontos tudni, hogy a nők ilyen szempontból veszélyeztetettebbek a férfiaknál, az elhízás ugyanis kulcsfontosságú szerepet játszik az emlő-, a méhnyak-, és a bélrák kialakulásában. Harpal Kumar, a Cancer Research UK vezetője így nyilatkozott: " Az elhízás az új dohányzás. Egészségünk érdekében minél hamarabb cselekednünk kellene."

Az elhízás az új dohányzás

Az egészségügy folyamatos fejlődésének köszönhetően az Egyesült Királyságban a rákos megbetegedések túlélési aránya fokozatosan javul, ezzel szemben az új megbetegedések száma az elmúlt évtizedben hét százalékkal nőtt. Linda Bauld professzor, a Cancer Research UK prevenciós szakértője szerint fontos lenne, hogy a brit kormány hasonló kampányokat indítson az elhízás ellen, mint ahogy azt korábban a dohányzással tette.

"Mindenképpen meg kell változtatnunk az elhízottsággal kapcsolatos attitűdöket" - mondta. "Az emberek azt gondolják, hogy teljesen normális, ha meghíznak és egyre nagyobbak lesznek. A kulturális normáinkon, beidegződéseinken kellene változtatni."

Forrás: Daily Mail

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +1 °C
Minimum: -6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult, északkeleten azonban változóan felhős időre számíthatunk, utóbbi tájakon hosszabb-rövidebb napos időszakok is várhatóak. Este észak, északkelet felől elkezd kiderülni az ég. Csapadék nem valószínű. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1, +3 fok között alakul. Késő estére -8 és -1 fok közé csökken a hőmérséklet. A napokban hidegebb levegő érkezik fölénk, emiatt az érzékeny idegrendszerűek kellemetlen hidegfronti tüneteket tapasztalhatnak.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra