Június 15-én hivatalosan is helyreállt az egészségügy rendje, 18-ától a koronavírus-járvány miatt elrendelt vészhelyzet is megszűnt az országban. A pandémia azonban még nem ért véget, az első járványhullám hatásai pedig, úgy tűnik, még sokáig velünk lesznek. De hogyan élték meg mindezt az egészségügyben dolgozók? Mérhető lesz-e a járvány a rákbetegek számának megugrásán? Lehet-e daganatos betegeket távmedicinában kezelni? Hogyan reagál a szakma, ha belép a hétköznapokba egy nemzetközi fejlesztés? Miért félnek a magyar betegek orvosaik haragjától? A többi között ezekről is beszélgettünk Dr. Szántó István onkológussal, az OncoLogic Kft. kelet-közép-európai orvoscsoportjának vezető főorvosával.
HáziPatika.com: Nagyon szigorú előírások mellett, de az onkológiai kezelések a járvány alatt sem álltak le, ellenben a rákszűrésekkel, melyek bő három hónapig szüneteltek. Mit tapasztaltak, hogyan élték meg ezt a helyzetet a betegek és az orvosok?
Dr. Szántó István: Olyan volt ez, mint amikor valaki lovas balesetet szenved. Háromnegyed 11-kor még semmi baja, 11-kor meg már gerinctörötten fekszik. Egy pillanat alatt változott meg az egész világ és benne az életünk. Eleinte mindenki egészen nyugodt volt. Később, bár biztos voltak indokolt vagy indokolatlan késedelmek, de sikerült üzemszerűen működtetni az ellátást. Sokféleképpen próbáltuk megvédeni a betegeket és a dolgozókat is, hiszen egy pozitív teszteredmény iszonyú csapást mért volna egy osztály összes betegére és működésre egyaránt. Szerencsére megúsztuk.
A szűrővizsgálatok megszűnése azonban hosszú idő múlva fog lecsapódni, és hogy milyen hatásai lesznek, csak akkor derül ki, ha valaki erről külön tanulmányt készít. Elképzelhetjük, hogy ha eddig volt egy ütemezett emlő-, vastagbél-, méhnyakrákszűrés , és kiesett három hónap, most benne járunk a nyárban, az emberek elmennek pihenni, ősszel biztos, hogy nagy lesz a szűrőállomások túlterhelése, ezzel együtt pedig több eset is derül majd ki.
Ha az egész egészségügyet nézzük, és azt, hogy a betegek tartósan, hónapokig nem jutottak hozzá szakorvosi ellátáshoz, akkor ennek a járványnak biztosan hosszú távú, drámai hatásai lesznek. Nem kellene azzal viccelődni, hogy legalább eltűntek a "ráérő" emberek a várótermekből, hiszen de facto sok valódi beteg hónapokig nem jutott orvoshoz, és ki tudja, hogy egy-egy emiatt később felállított diagnózis milyen maradandó egészségkárosodáshoz vezet. Magam is találkoztam olyannal, aki azt mondta, már februárban be akart jelentkezni azzal, amit a bőrén felfedezett, de nem fogadták. Négy hónap alatt egy ilyen eset akár súlyosan előrehaladott állapotba kerülhet.
Másrészt voltak betegek, akik el sem jöttek, hiába fogadtuk volna őket. Az idősek féltek buszra szállni, féltek a fertőzéstől, hiszen így is állandóan vegzálták őket, miért mennek ki. Gúnyt űztek belőlük, nem szolgálták ki őket. Megjegyzem, az is óriási traumát okozhatott, amikor egy idősotthonban a nem teljesen tiszta tudatú emberek között hirtelen "szkafanderes" alakok jelentek meg, vizsgálták őket, pálcikát dugtak az orrukba...
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
De azoknak is óriási lelki terhelést jelentett ez a helyzet, akiknek be kellett öltözniük. Felér egy háborús élménnyel, ha ilyen védőöltözetben, pajzzsal , szemüveggel, dupla gumikesztyűben kell órákon keresztül dolgozni fertőzött betegek között. Az emiatt kialakuló poszttraumatikus stressz kezelésére professzionális megoldás kellene, nem pedig azt mondani, hogy menjünk el három napra Zalakarosra pihenni. Számomra tehát nem kérdés: a történteknek több áldozata lesz, mint a COVID-nak.
HáziPatika.com: A koronavírus-fertőzésben elhunyt magyar áldozatok 12 százaléka szenvedett valamilyen daganatos betegségben. A legtöbben tüdő-, prosztata- és vastagbélrákkal küzdöttek, de akadt emlő-, petefészek- és végbélrákos is az elhunytak között. Készülnek arra, hogy az újrainduló szűrővizsgálatok nyomán megugrik a betegszám?
Sz. I.: Már most olyan rosszak a hazai statisztikák, hogy azt kell mondjam, ennél sokkal rosszabb nem lehet a helyzet. De biztosan rontani fog rajta, hogy később, előrehaladottabb állapotban fedezik fel az új eseteket. Nekünk és a betegeknek is meg kell azonban tennünk mindent azért, hogy abszolút optimistán és igyekvőn küzdjünk az egyén gyógyulásáért. Hiába borzasztóak a statisztikák, ha velem szemben ül egy ember, nekem rá kell koncentrálnom, 100 százalékosan kell végeznem a munkám, illetve őt is arra kell biztatni, hogy a tökéletes gyógyulás nem reménytelen.
HáziPatika.com: A WHO adatai szerint a pandémia alatt a vizsgált 155 országban a rákbetegek átlagosan 42 százalékánál nem tudták az ellátást a korábbi színvonalon biztosítani. Mi a véleménye erről?
Sz. I.: Sokféleképpen lehet ezeket az adatokat értelmezni. Én azt mondom, nagyon igyekeztünk, hogy akik gyógykezelésre szorulnak, legyen az műtét, kemoterápia, sugárkezelés vagy más onkológiai beavatkozás, azt megkapják. Nyilván érzékenyebb volt azonban a rendszer. Ha valaki betelefonált, hogy hőemelkedése van, normál esetben azt mondtam volna, hogy jöjjön be, megvizsgálom és megmondom, hogy kaphat-e kezelést. Ha azonban most valakinek 37,1 volt a testhője, akár kis túlzással a műtőasztalról is leparancsolták, hogy majd ha meggyógyul és van negatív koronavírustesztje , akkor jöjjön vissza.
Ha valaki az 50 sugárkezeléséből a 35.-nél belázasodott, COVID-gyanús lett, akkor hiába lett volna rá szakmailag szükség, nem lehetett tovább kezelni. Senki sem kockáztathatta, hogy beszennyeződjön a gép, emiatt leálljon egy olyan rendszer, amely naponta 80 beteget lát el. A 42 százalékot ezzel együtt pesszimista becslésnek tartom.
HáziPatika.com: Hogyan lehet, illetve hogyan kell jól közölni valakivel, hogy bár eddig felvett 35 sugárkezelést, de nem folytathatja tovább a terápiát?
Sz. I.: Életem legfontosabb kérdése, hogy úgy beszéljünk a beteggel, hogy ne hazudjunk, de ne is legyünk kíméletlenek. Igazat mondjunk, de ne vegyük el a reményt. Több mint 40 éve dolgozom onkológusként, tudom, melyek azok a kifejezések, amelyeket kerülni kell és melyek azok, amelyeket érdemes használni. Mert az, hogy milyen gyógyszert adjunk, le van írva, arra szabályok vannak. De hogy hogyan kell valakinek a kétségbeesését oldani, reményt adni, az egy olyan tapasztalati kincs, amelyet az ember egy életen át gyűjt össze.
HáziPatika.com: Meg lehet mindezt tenni a távmedicinában is?
Sz. I.: Van, amit képileg meg lehet oldani, például a bőrgyógyászatban egy lábszárfekélyt nyomon követni. Ez egy ígéretes része a távkonzultációnak. De az, hogy valaki elküld 16 zárójelentést és én ez alapján írjak vissza egy véleményt, majdhogynem bűncselekmény. Csak akkor vállalok távkonzultációt, ha láthatom a beteget és a páciens is engem, és legalább fél órát rá tudok szánni, de inkább egy teljes órát. Az onkológia nem olyan, hogy hozunk egy döntést, megmondjuk a tutit, amit aztán a betegnek el kell fogadnia. Ennyi idő alatt el kell nyernem annak a másik embernek a bizalmát, hogy elhiggye, élet-halál kérdésekben is hallgathat rám. Ehhez nem elég beszélni, ehhez kell a metakommunikáció. Látnom kell, hogy egy összeszedett, kezelhető állapotú ember van a vonal másik végén, vagy egy ágyban fekvő beteg, aki már csak a fejével bólogat, illetve már inkább csak a család nem adta még fel a gyógyulás reményét. Nekem azonban a betegre kell figyelnem.
HáziPatika.com: Ez az az emberi tényező, amelyet még napjaink egyik legmodernebb mesterséges intelligencia rendszere, az IBM Watson for Oncology sem tud. Pedig úgy tartják, forradalmasította a rákkezelést. Ön az OncoLogicnál dolgozik ezzel a rendszerrel, miben látja a legnagyobb előnyét?
Sz. I.: Az IBM Watson for Oncology-t jól kell elhelyezni térben és időben az onkológiai kezelésben. Pont ez az egyik nehézség, mivel Magyarországon az a szokás, hogy az emberek már csak akkor kérnek tanácsot, második, harmadik szakvéleményt, amikor mindenen túl vannak, és kétségbeesetten keresik, hátha valakinek van még valami ötlete, hogyan győzzék le a rákot.
Ez a mesterséges intelligencián alapuló rendszer nem varázsló, nem fog csodát tenni. Viszont képes több millió oldalnyi szakkönyv, publikáció és kutatás alapján, a beteg részletes leleteit figyelembe véve megmondani, még a betegség elején, hogy mi a teendők helyes sorrendje. Tanácsot tud adni az onkológusnak, de nem dönt helyette. Viszont nagy segítség abban, hogy például kiszűrje a hibákat, amiket egy túlhajszolt orvos esetleg nem venne észre. A legnagyobb előnye, hogy objektív, nem lehet elfogultsággal megvádolni, mint ahogy az orvosokat szokták mindenféle gyógyszergyári befolyásolásról szóló összeesküvés-elméletek alapján. Ez a gép nem fárad el, precíz, azonnal figyelmeztet, ha valamit kihagytam, vagy nem jól vittem be a rendszerbe. Kiírja, ha egy paraméter még hiányzik, és addig nem ad eredményt, amíg nem pótolom. Egy orvos könnyebben átsiklik afelett, ha hiányzik egy lelet, főleg, ha aznap már a 80. beteg fordul meg nála. E tekintetben Watson nem téved.
Nem lehet azonban mindig megfogadni a tanácsát. Ehhez is nélkülözhetetlen az onkológus, aki tudja, egy amerikai gyakorlaton alapuló rendszer néha olyan kezelést is javasol, amely itthon nem elérhető vagy nem engedélyezett, esetleg túl drága. Rajtam múlik, hogy ilyenkor úgy fogalmazzam meg a beteg számára a gép útmutatásait, hogy ne keltsem benne azt a benyomást, mintha nem a legjobb kezelést kapná.
HáziPatika.com: Lényegében akkor ez egy biztonsági háló, egy mesterséges onkoteam, amely az orvosnak jelent segítséget, minimalizálja az emberi tényezőből fakadó hibákat.
Sz. I.: A betegnek is megnyugvás. Hiszen, ha hozok egy döntést és leellenőrzöm a Watsonnal, vagy a beteg érkezik egy javaslattal és azt nézzük meg a gépen, és az megerősíti, az jó a betegnek és az orvosnak egyaránt.
HáziPatika.com: A gép tehát nem gyógyít, de elég üzembiztos javaslatokat tesz, hogy mi vezethet sikerre. Bárkinek segíthet, vagy azért vannak korlátai?
Sz. I.: Egy okos, nem orvos barátom ezt úgy fogalmazta meg, ha valakinek érszűkülete van, és az orvos szerint le kell vágni a lábát, majd az illető a műtét után kér másik szakvéleményt és kiderül, hogy gyógyszer is lett volna a problémákára, akkor már késő a homlokára csapni. Sajnos az onkológiában hatalmas a pszichés nyomás, hogy gyorsan lépjenek. Ilyenkor születnek az elkapkodott rossz döntések, ahelyett, hogy ebben a valóban szűk 3-6 hetes időablakban végiggondolnák, hogy mi lehet a legjobb megoldás. Pedig ezen nagyon sok múlik.
Watson egyébként nem mindenható, megvan az a 13 betegség, tüdő-, máj-, emlő-, végbélrák stb., amelyekre tud javaslatot adni. Nem tud azonban gyerekekre, terhesekre, nagyon idősekre. Fogalmazzunk úgy, a Magyarországon diagnosztizált évi 70-100 ezer új rákos megbetegedésből több tízezerre lenne alkalmazható, ám ehhez rendszerszintű szemléletváltásra lenne szükség.
HáziPatika.com: A szakma elfogadja egy mesterséges intelligencia javaslatát?
Sz. I.: Az ideális az lenne - volt is rá már példa -, ha a saját onkológusa mondaná a betegnek, hogy "nézze, ez egy problematikus eset, kérdezze meg a kollégákat". Mi az OncoLogic -nál hárman vagyunk a csapatban, mindannyian országszerte ismert onkológusok, folyamatosan képeznek minket, hiszen a rendszert - amely kizárólag nálunk érhető el ma Magyarországon - is folyton bővítik, frissítik, új funkciókkal látják el.
A legtöbbször azonban a beteg maga talál ránk. Ha pedig esetleg nem azt az eredményt hozza ki a gép, mint amit korábban egy másik centrumban kapott a páciens, az nehéz helyzetet teremt. A betegek Magyarországon nagyon kiszolgáltatottak. A neveltetésünk is olyan, hogy nem vagyunk elég asszertívek, nem képviseljük a saját érdekeinket. Ha ezután visszamegy és elmondja az orvosának, hogy kért egy másik szakvéleményt, ami ráadásul más eredményt hozott, akkor iszonyú nehéz helyzetbe kerülhet. A betegek rettegnek, hogy megharagszik rájuk az orvosuk. Mintha azt éreznék, hogy akkor direkt ki fognak tolni velük. Volt, aki azt mondta, "csak az orvosom meg ne tudja, hogy itt jártam". "Jaj, csak ne vigye fel a rendszerbe ( EESZT - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér - a szerk.), mert meglátja a doktor és baj lesz." Ilyenkor én pirulok.
Ilyen eseteknél igyekszünk mi megoldani a problémát, átvenni ennek a kényes kérdésnek a kezelését a betegtől. A lehető legnagyobb diplomáciai érzékkel próbáljuk elmagyarázni a kollégának, hogy bár az ő véleménye is kitűnő, de esetleg, ha még ezt vagy azt is figyelembe vennénk, nem lehetne-e megpróbálni egy másik kezelést. Ha sikerül jól megoldani, nem lesz belőle harag, és mindenki jól jár.
Ez is érdekelhet
Szponzorált tartalom. A cikk megjelenését az OncoLogic Kft. támogatta.
