Az emberek vérük tulajdonságai alapján különböző vércsoportokba sorolhatók. Transzfúziós szempontból legnagyobb jelentősége az AB0 tulajdonságnak van. Az AB0 vércsoport-rendszert Karl Landsteiner 1900-ban fedezte fel, munkáját később Nobel díjjal jutalmazták. Felismerte, hogy az emberek vérsavói egyes emberek vörösvérsejtjeit "összecsapják", míg másokét nem. A látott reakció alapján az embereket 3 vércsoportba - "A", "B" és "0" - sorolta. Később tanítványai fedezték fel a negyedik - "AB" - vércsoportot. A vércsoport elnevezése a vörösvérsejt membránon megjelenő AB0 antigén tulajdonság alapján történik: így az "A" csoportú egyén vörösvérsejtjein az "A", a "B" vércsoport esetén "B", az "AB" csoportnál mindkét antigén kimutatható, míg a "0"-ás csoportú egyénén egyik sem.
Különböző népek, különböző vércsoportok
A vércsoportok megoszlása populációs tulajdonság. Míg Ázsiában a "B" vércsoport a leggyakoribb, az amerikai indiánok szinte 100 %-ban "0"-ás vércsoportúak, Európában pedig az "A"-s és "0"-ás vércsoport dominál. Hazánkban az "A" vércsoport a leggyakoribb (44%), majd ez követi a "0" 32%-al, végül pedig a "B" következik 16%-al és az "AB" gyakorisága mindössze 8%.
Pozitív, negatív
A transzfúziós szempontból másik fontos vércsoport rendszer az "Rh". Több antigénből áll: D,d,C,c,E,e. Legfontosabb antigénje a "D" antigén, melynek megléte ("D") vagy hiánya ("d") szerint "Rh pozitív" vagy "Rh negatív" csoportba soroljuk az embereket. Az Rh pozitivitás domináns tulajdonság, azaz kialakulásához elegendő a RhD antigénnek csak az egyik szülőtől történő öröklése is, illetve valaki csak úgy lehet Rh negatív, ha mindkét szülőtől ezt örökli. Ennek megfelelően az Rh negativitás ritka, a hazai lakosság kb. 15 %-ban fordul elő.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Életet ment, de...
Kevéssé közismert azonban, hogy a transzfúzió bár általában életet ment, önmaga is számos, akár halálos szövődmény forrása lehet.
A nem kívánt transzfúziós reakciókat a kiváltó ok és időbeli lefolyásuk alapján csoportosíthatjuk. Időbeli lefolyás alapján korai és késői szövődményeket különböztethetünk meg. A korai reakciók 24 órán belül, gyakran 1-2 órán belül vagy akár azonnal jelentkezhetnek, míg a későiek napok, hetek vagy akár csak sok évvel a transzfúziót követően észlelhetők.
Transzfúzió alatti vagy közvetlenül a transzfúziót követő mellékhatások gyakorisága 1-3 %. A késői szövődmények megítélése igen nehéz, hozzávetőlegesen a transzfúziók kb. 20 %-ban van valamilyen mellékhatás, ezek kb. 0,5 %-a súlyos. Szomorú, de a halálos akut komplikációk között mind a mai napig az AB0 tévesztés okozta úgynevezett akut haemolytikus reakció a leggyakoribb. Bár szerte a világon a transzfúziós tevékenységet igen szigorú szabályok szerint végzik, a legfejlettebb országokban sem sikerült az emberi hibából, tévedésből (például beteg-, vérkészítmény csere) származó szövődményeket nullára csökkenteni. Ritkán haemolytikus szövődmény azonban a szabályok legtökéletesebb betartása mellett is kialakulhat, ha a beteg korábban immunizálódott (transzfúzió, terhesség, transzplantáció során), de antitest termelése időközben a kimutathatóság szintje alá csökkent. Ebben az esetben ugyanis a transzfúziót megelőző kompatibilitási vizsgálat negatív. A negatív vizsgálati eredmény miatt kompatibilisnek minősített (de valójában inkompatibilis) vérkészítmény beadását követően az antitest termelés órák alatt újra indul és szövődményhez vezet.
A transzfúziós szövődmények egy jelentős része a vérkészítményekben lévő egyéb vérkomponens kontamináció (szennyeződés) következménye. Talán a legtöbb problémát a fehérvérsejt szennyezés okozza. Hazánkban ugyan a vörösvérsejt készítményekből az ún. határréteget (fehérvérsejt + vérlemezke) rutinszerűen eltávolítják, a maradvány fehérvérsejt tartalom azonban bőségesen elegendő sok szövődmény kiváltásához. A készítményben bentmaradó fehérvérsejt "potyautasok" a felületükön lévő HLA (human leukocyta antigén rendszer) antigénekkel szemben ún. HLA alloimmunizációt váltanak ki. A kialakuló anti-HLA antitest termelés 3 későbbi komplikációt okozhat: további transzfúzióknál ún. "nem haemolytikus" (nem vörösvérsejt szétesésből eredő) lázas transzfúziós reakció", vérlemezke transzfúziónál annak hatástalansága, illetve esetleges későbbi szerv-transzplantációnál az alkalmas donorok számának csökkenése. A vérkészítmények maradvány fehérvérsejt tartalma fontos szerepet játszik az ún. fehérvérsejt asszociált vírusok átvitelében. E vírus csoportra az jellemző, hogy az átvitel bizonyos számú, ép donor eredetű fehérvérsejt jelenlétéhez kötött. Legfontosabb képviselőjük a cytomegalovírus (CMV), mely immunszupprimált (az immunrendszer működése bármely okból csökkent) betegekben halálos CMV betegséget okozhat.
Nagyon izgalmas és vitatott területe a transzfuziológiának az allogén (más egyénből származó) transzfúzió hatására kialakuló ún. TRIM (transfusion-related immunmodulation = az immunrendszer működésének megváltozása transzfúzió hatására). Jelenlegi ismereteink szerint mindez a vérkészítmények nem kívánatos fehérvérsejt kontaminációjának következménye, de nem zárható ki egyéb mechanizmus sem. Állatkísérletes és humán klinikai vizsgálatok során megfigyelték, hogy allogén transzfúziót követően megnő a műtétet követő fertőzések előfordulása, daganatos betegeknél nő a daganat kiújulásának esélye, valamint a szervezetben lévő saját vírus (pl, CMV, HIV) "feléledése" jöhet létre. Egyes újabb kontrollált vizsgálatok ezeket az eredményeket ugyan cáfolják, a kérdés még messze nem dőlt el véglegesen.
Bár a világon mindenhol, ahol fejlett vérellátás létezik, így hazánkban is kötelezően szűrik a donorokat legalább HIV, B és C hepatitis, illetve szifilisz irányában. A helyi viszonyoktól függően több egyéb szűrőtesztet (HTLV I/II, malaria, trypanosoma, West Nile vírus) is alkalmaznak. Sajnos a szűrővizsgálatok sem képesek a fertőzés átvitelt 100 %-ban kivédeni. A fertőzést követően létezik egy hosszabb-rövidebb olyan időszak, mely során a donor már fertőz, de ezt még a vizsgálatokkal nem tudjuk kimutatni. Ezt az időszakot "ablakperiódusnak" hívjuk. Az ún. nukleinsav alapú tesztek (NAT) csak a vírusra jellemző nukleinsavat speciális módon megsokszorozzák (amplifikálják), így már minimális vírus nukleinsav is nagy biztonsággal kimutatható. Ezek a tesztek nagyon drágák. A NAT alkalmazásával az ablakperiódus jelentősen lerövidül, de sajnos így sem nulla, itthon még egyik teszt sem került bevezetésre.
Szerző: Fővárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kh-Ri
Hematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztály
Ez is érdekelhet
Apheresis és Őssejt-feldolgozó Részlegvezető főorvosa
Legjobban: