Mammográfia "miért ne?" alapon
Alexa harminckét éve külföldre ment férjhez, ott teremtett egzisztenciát, otthont magának. Ma 55 éves, két gyermeke, egy unokája van. Aktív életet él, az a típus, aki családanyaként és a munkájában is mindent megtesz másokért, de magát hajlamos elhanyagolni. Aki a gyerekeit a legkisebb légúti fertőzés vagy bőrtünet esetén mindig szakorvoshoz vitte, a férjét a legkisebb náthával is képes volt halálos betegeket megillető gonddal ápolni, de ha saját magán észlelt valamit, az "ráért", hiszen csak őróla volt szó.
Közel hét éve történt, hogy egy ismerőse, aki asszisztensként dolgozott az Onkológiai Intézetben, rábeszélte, hogy jelentkezzen be egy mammográfiai vizsgálatra, hiszen 48 évesen igencsak érdemes az első ilyen vizsgálaton átesni. Kapott egy februári időpontot, el is ment, aztán mondták, hogy egy-két hét múlva menjen vissza az eredményt átvenni. Gyanútlanul és türelmetlenül várt a megadott orvosi rendelő előtti folyosón, rohant volna dolgozni, mielőbb beérni a munkahelyére. Azonban a szakorvos közölte, hogy a felvétel gyanúra ad okot, meg kell ismételni, a biztonság kedvéért ultrahangos formában is. Amikor néhány óra múlva ennek eredménye is a kezében volt, a lelet elolvasása után azonnal a naptárja után nyúlt: ezt a gyanús képződményt mielőbb el kell távolítani. Április 15-én volt is szabad műtéti időpont és hely, Alexának csak bele kellett egyeznie.
Műtét vagy költözés?
Amikor Alexa visszakérdezett, hogy mit is találtak nála, az orvos megmutatta a képet, és "ne aggódjon, minden rendben lesz" formulával nyugtatgatta. A magyarázatból azonban csak annyit értett, hogy az a "valami", ami nem tetszik a szakembereknek, meglehetősen mélyen van, és még nem lehet tudni, hogy jó vagy rosszindulatú a képződmény, megvizsgálják majd. A kérdésre, hogy a műtétig ő mit tehet a gyógyulása érdekében, azt a tanácsot kapta, hogy azonnal hagyja abba a dohányzást, hogy a szövetek regenerálódása minél gyorsabb legyen. Csodamód e beszélgetés óta Alexa nem gyújtott rá, sőt, rá sem bír nézni a cigarettára. Ezen kívül azonban az életmódján semmit nem változtatott, legfeljebb annyiban, hogy túlórában pótolta a munkából kiesett órákat. Az aggódást olyannyira sikerült kiiktatnia az életéből, hogy senkinek nem mesélte el, hogy baj van, és amikor pár nap múlva megtudta, hogy költözködnie kell, csomagolni, cipekedni, takarítani, akkor bement az orvoshoz és kérte, halasszák el a műtétet, mert a költözés miatt neki "mind a két kezére szüksége lenne". Az orvos értetlenül és látható ellenérzéssel, de adott egy, két hónappal későbbi, júniusi időpontot.
Dupla idő, dupla baj
A műtétre való előkészület során még egyszer megvizsgálták és betájolták a képződményt - ekkor derült ki, milyen sokba került az a két hónapnyi késlekedés: a baloldali emlőben észlelt daganat a felfedezésétől eltelt három hónap alatt megjelent a jobb oldalon is. Így úgynevezett dupla műtétet kellett végezni, ami meglehetősen ritka. Ennek során mindkét oldalon pontosan csak a beteg szövetet távolították el, az emlők és a nyirokvezetékek nagyobb részét érintetlenül hagyva. A műtét szerencsére több meglepetéssel nem szolgált.
A kórházban csupán négy napig tartották bent. Alexa utána otthon próbált helyrejönni és teljesíteni azokat a nem is olyan egyszerűen teljesíthető utasításokat, hogy a sérült testrészt ne érje víz, a kezeit ne emelje túlságosan, fél kilónál többet ne emeljen, és ne feküdjön a műtött oldalra - azaz csak háton volt szabad feküdnie. Mindez persze a családban is egészen új helyzetet teremtett: a rendíthetetlenül szívós, lehetetlent nem ismerő, fáradhatatlanul szervező és tevékenykedő anyáról és feleségről kiderült, hogy sérülékeny ő is, és segítségre szorul. Azok a kedvességek, apróbb-nagyobb szolgálatok, amiket ez időben kapott, szinte "vérré váltak", olyan erőt adtak. Ugyanakkor a környezetének reakciója egyfajta szakítópróbát is jelentett: akadt olyan kapcsolata, amely ez idő alatt éppen az önző közönyösség miatt megromlott, más, például a gyermekeivel megerősödött, letisztult.
A betegség során másodszor kellett döntenie. Javasoltak ismételt műtétet, nagyobb sugarú szöveteltávolítást - vagy csak sugárkezelést. Alexa nem vállalta a második műtétet - remélte, hogy elég lesz, ha csak az emelt számú sugárkezelés mellett marad. Mivel mind a két emlő érintett volt, duplán, mindkét oldalon kellett alkalmazni a sugárkezelést, elkészíteni a többi testrészt - elsősorban a szívet és a koszorúereket - védő ólommellényt. A kezelés pontosan másfél hónapig tartott, minden munkanapon. (A dupla kezelés nem mindennapos dolog: több technikai kérdést felvetett. A radiológus kérésére Alexa aláírta, hogy az ezzel kapcsolatos számításokat, műszeres beállításokat illetve később kezelés eredményét egy egyetemi jegyzetben is felhasználhassa.)
Bár maradhatott volna végig betegállományban is - orvosa ezt is tanácsolta -, a kezelés során sem hagyta abba a munkát, naponta bejárt az intézetbe, kora reggel, majd kis pihenés után bement dolgozni. Mivel a munkahelyi környezetében felmerült az is, hogy másokra nem veszélyes-e a sugárkezelés alatt álló beteg, Alexa fontosnak tartotta visszaemlékezésében is megjegyezni, hogy a szobában gyakorlatilag egyedül volt, senkit nem veszélyeztetett. Az első időben csak enyhe bőrpír és húzódás jelentkezett, utána kicsit romlott a vérképe, de a végére nagyon fáradékony lett. Amikor vége lett a kezelésnek, sikerült elmennie három hét szabadságra.
Gyógyultan, tanulságokkal
Alexa az emlőrákkal való találkozásának már hat éve. Azon szerencsések közé tartozik, akik az "ötéves túlélés" után, teljesen gyógyultnak tekinthetik magukat. A kontrollvizsgálatok egyre ritkábbak lettek, de ma is félévente egyszer kell mennie. A szakrendelésen, az illető orvoscsoport betegei között szinte kis klub alakult ki: minden alkalommal találkozik ő is betegtársakkal, "kezdőkkel" és visszatérőkkel. Bár nincs két teljesen egyforma eset, nem azonos a kezelés sem, így a tapasztalatokat nem lehet "egy az egyben" átadni, de így is számos folyamatnál tudnak egymásnak segíteni, eligazítani vagy csak simán meghallgatni, csökkenteni a szorongást. - Ha tőlem kérdezi valaki, mit tehet azért, hogy meggyógyuljon, csak azt tudom mondani, hogy dobja el a cigit, próbálja meg csökkenteni életében a feszültséget, de ha tud, maradjon aktív, folytassa a munkáját, az élete megszokott tevékenységeit. Ugyanakkor vegye a dolgokat kicsit könnyebben, most még ne akarjon annyit teljesíteni, mint egészségesen. Teljes erővel akarjon meggyógyulni és higgyen benne, hiszen látnia kell, hány embernek van rá szüksége! Az én esetemből még egy tanulság biztosan adódik: az idő a legfontosabb, a korai felismerés. Ki tudja, mi lett volna, ha még több haladékot kérek, csak azért, mert pótolhatatlannak éreztem magam - foglalta össze tanulságokat Alexa.
Családban marad?
Amikor már Alexa úgy érezhette, hogy győztesként került ki a betegséggel folytatott harcból, harmincéves lánya tett ijesztő bejelentést: a mellében "valamit" találtak, további vizsgálatokra, biopsziára küldték. Ez alapján az őnála talált elváltozás jóindulatúnak bizonyult, de a biztonság kedvéért azért az eltávolítását javasolták az orvosok. A család nagy örömére ez a műtét is baj nélkül lezajlott, így a fiatalasszony "orvosi felhatalmazást" kapott arra, hogy aggodalom nélkül tervezhesse a második kisunokát. Mindenesetre ő is, húgával és édesanyjukkal együtt ezentúl rendszeres látogatója a szűrővizsgálatoknak, hogy semmit ne bízzanak a véletlenre, ha már a családban ezek szerint a betegségre való hajlam benne van.