"Jézusom, mekkora a tokád?"
Ezt kérdezte tőlem a párom viccesen, és meredten nézte a nyakam. Megálltam a tükör előtt, láttam én is, hogy valami nincs rendben, hiszen csak az egyik oldalon érzek egy nagy duzzanatot az állam alatt" - emlékszik vissza Katalin (34), akinél nem sokkal később kiderült, hogy nagy a baj. 2011-ben egyike volt azoknak a betegeknek, akiknek fenekestül forgatta fel az életét egy különleges nevű, ám annál rosszindulatúbb daganat.
Orvostól orvosig: gyors diagnózis
A klasszikus betegutat igyekezett bejárni: háziorvosánál jelentkezett panaszával, aki vérvételre, nyaki ultrahangra küldte, de a kelleténél lazábban kezelte a nem múló nyirokcsomó-megnagyobbodást, így magától kereste fel fogorvosát - hátha csak valamelyik bölcsességfoga a ludas. Fogorvosa azonnal küldte tovább szájsebészetre, ott pedig egy alapos vizsgálat és fogászati röntgen után rögvest biopsziát javasoltak neki, amelyet a SOTE Radiológiai és Onkoterápiás Klinikáján végeztek el. Innen felgyorsultak az események, hiszen rövid időn belül műtétre került sor: eltávolították az érintett nyaki nyirokcsomókat limfómagyanú miatt.
"Fogalmam sem volt, mi történik velem, agyalni sem volt időm, és óriási tévhitekben éltem akkor a rákkal kapcsolatban. Aztán ott voltam, két héttel a műtét után, kezemben a papírral, hogy rákos vagyok. Ekkor változott meg minden, de leginkább én" - mondja.
Tavasztól az Onkológiai Intézetben kezelték, onkológusával megbeszélték a kezelési tervet. "Leginkább az érdekelt első találkozásunkkor, hogy mi várható a jövőmet illetően. További vizsgálatok vártak rám - vérvétel, mellkasröntgen, EKG és PET/CT, aztán kemoterápia és sugárkezelés."
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Katalin igyekezett minden létező információt begyűjteni - úgy meséli, naphosszat bújta az internetet, és szakirodalmat, megbízható forrásokat keresett. Így talált rá a HáziPatika.com limfómás fórumára, és így jutott el egy PET/CT-ről szóló előadásra a Rákellenes Liga szervezésében. CT-eredményét az előadás után messiásként várta, hiszen tudta, hogy ebből derül ki a lényeg. A betegség II. stádiumában diagnosztizálták, azaz jó kilátásokkal vághatott bele a kezelésbe. Már itt érezte, hogy belső erejére nagy szüksége lesz. "Az első és legfontosabb egy ilyen diagnózis után, hogy el kell döntened szívből, hogy meggyógyulsz" - hangsúlyozza.
Csodát várni nincs idő
Nem volt kérdés, a nyolcrészes kemoterápiás kezeléssorozatot elfogadta. "Közben nem hagyatkoztam arra, hogy majd a kemó önmagában meggyógyít. Jógáztam, kerékpároztam , ahogy erőm engedte. Vegetáriánus lettem, és elkezdtem kutatni az okokat, hogy mi vezethetett idáig" - meséli, és bár az orvosok az EBV-t nevezték meg kiváltó oknak, számára ez nem nyújtott elegendő magyarázatot. A lelki okok kibogozásánál arra jutott, hogy a betegség kirobbanásakor nem volt a helyén: egy bonyolult, se veled, se nélküled típusú párkapcsolatban evickélt, munkahelyén nem érezte jól magát, önbecsülése minimális volt, maximalizmusa és bizonyítási kényszere viszont bénító.
A problémákat látta, és egyre sürgetőbbnek érezte ezeket is megoldani - a testét közben maximálisan meggyötrő kezelések mellett. Közben kihullott a haja, illetve már jobbnak látta leborotválni, és kendőben járt-kelt. Öröm az ürömben, hogy a kemoterápiás kezeléseket végül hatra csökkentették, mert idő közben kimutatták a PET/CT-n, hogy a limfómának már nyoma sincs. Kimondták a teljes remissziót, vagyis teljes regressziót, ami annyit tesz, hogy a korábban látott daganatos gócok teljesen eltűntek szervezetéből.
Egy hónap pihenő után következett a sugárkezelés, amelyet Katalin már nem akart bevállalni, de orvosa rábeszélte biztonsági zárásként. "Minden porcikám tiltakozott ellene. Nagyon rosszul viseltem, többször szünetet kellett tartani, égési sérüléseim voltak, heteken át nem tudtam nyelni. Az állandó fájdalom és kilátástalanság miatt fokozatosan épültem le testileg-lelkileg" - így emlékszik erre az időszakra.
Az erősödés időszaka
A kontrollokra eleinte érthető módon gyomorgörccsel járt vissza, aztán a korábbi undor helyett lassan eljutott oda, hogy mára valamiféle nyugalom önti el, ahogy a Kékgolyó utcai épületbe beteszi a lábát. Utóbb azt mondja, elképesztően rövid idő volt ez az egész limfómás időszak (fél év), de a tanulási folyamatot és a külső-belső munkákat illetően igencsak intenzív.
Saját bevallása szerint fontos mérföldkő volt a teljes remisszió híre után, hogy egy betegtársa javaslatára felkereste a Tűzmadár Alapítványt , amely rákbetegeknek és hozzátartozóiknak nyújt pszichoszociális segítséget. "Nem vagyok egy segítségkérő típus, nehezen ismerem fel, ha valami nem megy önerőből. De ez más volt, gyógyulni akartam. Jól esett, hogy olyan közösségbe csöppentem, ahol nem voltam egyedül, hiszen az Alapítványnál mindenki más hasonló cipőben jár. Nincs az a bélyeg, hogy én vagyok 'a rákos lány'. Jártam náluk pszichológushoz, részt vettem egy szakrális körtáncon, illetve családállításon és asszertív kommunikációs tréningen" - meséli Katalin, aki arra a kérdésre, hogy még milyen pilléreket nevezne meg, amelyek a rehabilitációban segítették, gondolkodás nélkül ismerteti eszköztárát. "Nekem nagyon fontos a papír és a toll. Ha le tudom írni a terveimet, gondolataimat, az segít igazán a feldolgozásban" - kezdi, és azt is sietve hozzáteszi, hogy a támogató környezet, a család és a barátok ereje elengedhetetlen - neki ebben is része volt, vagyis mindig volt kitől segítséget kérni, valakivel beszélgetni.
A pozitív programozásra is esküszik - gyermekkora óta. "Amikor például elkezdett hullani a hajam, az tartotta bennem a lelket, hogy mindig elképzeltem, amint majd hosszú hajjal ülök a Margitszigeten, nevetek, sörözök egy barátommal. Gyógyult vagyok és boldog. Ez a kép éltetett, és hittem, hogy nemsokára a valóságban is így lesz. Igazam lett."
A kezelések végén, a hosszú táppénzes időszak után felmondott munkahelyén, ami akkor nehéz döntésnek bizonyult. Leszázalékolták, két év rehabilitáció után könyvtáros asszisztensként kezdett dolgozni, mindeközben egyetemre járt, hogy eredeti, közgazdász végzettségét maga mögött hagyhassa. Később párkapcsolatát is felbontotta - ezekkel szeretett volna pontot tenni az általa csak "limfómaügyként" emlegetett korszak végére. Új párkapcsolatából 2016-ban egészséges fiúgyermeke született - erről tanúskodik blogjának utolsó, pozitív hangvételű posztja is. A fiatal lány ugyanis internetes naplót vezetett annak idején terápiás, illetve másokat segítő szándékkal a diagnózistól a gyógyulásig. Mégsem itt van azonban vége a történetnek, és Katalin is kéri, hogy ne hallgassuk el azt a fejezetet, amelyről még nem volt ereje és ideje hírt adni.
Majdnem happy end
"Nagyon szerettem volna, ha blogomnak pozitív a végkifejlete. Hogy megmutathassam, hogy lehet a Hodgkin-limfómából felállni. A rákból persze meggyógyultam, született egy egészséges fiam, amiért nem tudok elég hálás lenni. De mára - valószínű, hogy a kezelések mellék- vagy utóhatásaként, kombinálva azzal, hogy várandós voltam, szoptattam - tönkrement a pajzsmirigyem, és mellé bélgyulladás is társul" - avat be. "A lelki részét tekintve nem oldottam meg 100 százalékban a 2011-ben kapott feladatot. Ebből is ki fogok jönni, de most kicsit nehéz" - mondja, de elcsuklik a hangja, majd a megvilágosodás erejével döbben rá, mi a lecke most. "Ugyanazt élem át ezzel a betegséggel, csak nagyobb a tét: míg 6 éve magamért küzdöttem, most a fiam és a családom is itt van. Furcsa, hogy épp most beszélgetünk a limfómámról, amelyet igyekeztem teljesen elfelejteni. Hazamegyek, és újraolvasom a blogomat. Azt hiszem, még nem zártam ezt le teljesen."
Ajánljuk még:
- A Magyar Onkohematológiai Betegekért Alapítvány Hodgkin-limfómáról szóló füzete
- Az idei Limfóma világnap programja
- A daganatok.hu cikkei a Hodgkin-kórról
- Limfóma-myelóma klub
Ez is érdekelhet
Köszönjük Dr. Bodó Imre Ph.D., hematológus, belgyógyász, onkológus segítségét.
