Ez az oka, hogy valaki meggyógyul, más pedig belehal a rákba

Miért lehet valakinél hatásos egy onkológiai kezelés, amikor mást pedig nem lehet megmenteni? Egyebek mellett ez is kiderül a Daganatos Betegek Napján tartott előadásból, amely a rakgyogyitas.hu szakmai portál felületén érhető el.

Harminc évvel ezelőtt nagyon egyszerű volt a mai helyzethez képest a daganatok kezelése. Mára azonban – bár ez minden egyes betegnél egyéni, mégis elmondható, hogy – megismertük a daganatok genetikáját – fogalmazott Dr. Tímár József rákkutató a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság kongresszusán tartott előadásában, amelyet a rakgyogyitas.hu portál tett közzé

daganatterápia, vizsgálat, MR, MRI, CT, rák
A rákkezelés mára teljesen egyéni. Fotó: Getty Images

A génhiba a kulcs 

Bizonyos genetikai hibákat már tudunk egy-egy daganattípushoz kötni. Ennek alapja pedig, hogy életünk során folyamatosan keletkeznek bennünk génhibák, és minél tovább él valaki, annál nagyobb a kockázat, hogy ezt a szervezetünk nem tudja tökéletesen kijavítani. Az életkor előrehaladtával tehát egyre több genetikai hibát hordozunk, és ha ez a hiba egy olyan génben alakul ki, amely a sejt működését, osztódását kritikusan szabályozza – ezeket nevezzük onkogéneknek –, akkor megteremtődik a feltétele annak, hogy abból a sejtből egy rosszindulatú daganatsejt fejlődjön – ismertette a Patológiai, Igazságügyi és Biztosítási Orvostani Intézet egyetemi tanára.

Az előadásból kiderült: egyetlen onkogén hiba nem okoz daganatot. Általában egy rosszindulatú daganatban több száz vagy akár több ezer genetikai hiba van. Eddig inkább a ritka génhibákat tudták jól kezelni, ám remélhetőleg a közeljövőben a leggyakoribb genetikai hibák okozta daganatos betegségekre is lesz hatékony gyógymód. Akkor egy új világ fog kinyílni – vetítette előre a professzor, hozzátéve, hogy magyar kutatók is részt vesznek az új terápiák kidolgozásában.

Korábban beszámoltunk arról, hogy egy New York-i kutatócsoport azonosította azt a fehérjét, amely beindítja és felgyorsítja a hasnyálmirigy-daganat kialakulását. Céljuk, hogy a betegség mielőbbi stádiumban diagnosztizálható legyen. Részletek

Ezért szaporodnak fel a génhibák 

Ha jó hibajavító rendszerünk van, miért szaporodnak fel bennünk a genetikai hibák? – tette fel előadásában a kérdést a rákkutató. Válasza szerint azért, mert a hibajavító rendszerben is létrejöhetnek károsodások. Ha tehát a génhiba éppen egy DNS-hiba-javító génben következik be, akkor lehetőség nyílik arra, hogy azokban a sejtekben nagy mennyiségű hiba keletkezzen. És mivel ezek a génhibák legtöbbször az életkorral függenek össze, egyes elméletek szerint ha megérnénk a 120 évet, mindenkit elérne valamilyen daganatos betegség. Arról pedig, hogy egyes daganatok miért gyógyíthatók, míg mások az esetek nagy részében végzetesek, a szakember elmondta: ugyanaz a génhiba más típusú sejtekben máshogy működik. Ennek eredményeként egyazon antitestterápia egyes rákok esetében kifejezetten hatékony, míg más daganatokban egyáltalán nem ér célt.

Az onkológiai kezelések után bizonyos esetekben megtörténhet, hogy a daganat hetekkel, hónapokkal, akár évekkel később kiújul. Miért fordulhat ez elő? Csak ugyanott újulhat ki a rák? Szakember válaszolt a legfontosabb kérdésekre.

A teljes előadás ide kattintva érhető el a rakgyogyitas.hu oldalon.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra