Ez várhat azokra, akik túlélik a rákot

A gyermekkori daganatos betegségek felnőtt túlélőinek esetében sokkal nagyobb az esélye a későbbi súlyos egészségügyi problémák kialakulásának, mint a testvéreiknél, vagy hasonló korú társaiknál.

A gyermekkori daganatos betegségek felnőtt túlélőinek esetében sokkal nagyobb az esélye a későbbi súlyos egészségügyi problémák kialakulásának, mint a testvéreiknél, vagy hasonló korú társaiknál.

A tudósok olyan amerikai felnőtteket vizsgáltak meg, akiket 20 éves koruk alatt diagnosztizáltak rákos megbetegedéssel 1970 és 1986 között. Ahogy a rákot túlélők öregedtek, a testvéreikkel összehasonlítva az egészségügyi állapotukban jelentős különbségek mutatkoztak.

20 és 34 éves koruk között a testvéreikkel összehasonlítva a túlélők 3,8-szer nagyobb eséllyel szenvedtek valamilyen súlyos, a mozgásukat korlátozó, vagy halálos betegségben. Ez a 35 év felettiek esetében már ötszörös szorzót jelentett.

Ez várhat azokra, akik túlélik a rákot (Fotó: Europress)

Tudod, mennyit kell innod különböző életkorokban? Teszteld tudásodat!

Ez várhat azokra, akik túlélik a rákot (Fotó: Europress)

50 éves korukra a túlélők fele túl volt már valamilyen komoly és hosszadalmas, az életüket alapvetően befolyásoló betegségen, míg ugyanez az arány a testvérek esetében csak alig 20 százalék volt. Ebben a korcsoportban ráadásul minden ötödik túlélő legalább két súlyos betegségben szenvedett a vizsgálat idején, 10 százalékuknak pedig még ennél is több problémája volt az egészségével.

A leggyakoribb egészségügyi problémák a túlélők esetében az újabb rákos megbetegedések, a szívbetegségek , valamint a tüdő-, vese-, máj- és hormonproblémák voltak.

"A daganatos betegséget túlélők még 40-50 éves koruk környékén, vagyis évtizedekkel az első rákos megbetegedést követően is komoly veszélyben vannak a súlyos egészségügyi problémák szempontjából" - nyilatkozta Gregory Armstrong, a St. Jude Kutató Gyermekkórház munkatársa. "Valójában azt is mondhatnánk, hogy a túlélők esetében 35 éves kor felett jelentősen megnő a súlyos betegségek, és a korai halálozás kialakulásának esélye."

"A testvéreiket ezzel szemben nem fenyegeti hasonló veszély, tehát a genetikai faktor kizárható."

Armstrong szerint ezért is fontos állandó megfigyelése alatt tartani a gyermekkori rákos betegségeket túlélőket. "A különböző rizikófaktorok figyelembe vételével ajánlott a rendszeres rákszűrés végzése, és az egyéb egészségügyi vizsgálatok fiatalabb korban való elvégzése."

A kutatás részletes leírása a Journal of Clinical Oncology című orvosi szaklap március 17-i számában olvasható.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +4 °C

Közepesen felhős idő valószínű. Helyenként zápor, néhol zivatar kialakulhat. Az északi szelet nagy területen kísérhetik erős, néhol viharos széllökések. Hajnalban 5, 13, délután 13, 18 fok között alakulhat a hőmérséklet. A következő napokban már jelentősebb esőtől nem kell tartanuk, sőt egyre hosszabb időre előbújik a nap is. Ennek ellenére semmilyen melegedés nem várható egyelőre.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Hajdú-Bihar
Legrosszabbul:
Nógrád
Kezdjük újra