A „rejtőzködő betegségnek” is nevezett limfóma még ma is azok közé a daganatos megbetegedések közé tartozik, amelyekről viszonylag keveset tudnak. A betegség jellemzője, hogy a szervezetben a limfociták (fehérvérsejtek) egyszerre rákos sejtekként kezdenek viselkedni, ellenőrizetlenül növekednek, osztódnak, illetve nem pusztulnak el kellő mértékben. Összegyűlnek, duzzanatot, szövetszaporulatot (limfómát) képeznek, méghozzá a nyirokcsomókban, egyszerre akár a test különböző pontjain is.
A nyirokcsomórák felismerése természetéből adódóan meglehetősen nehéz, hiszen általános, akár más betegségekre is utaló tünetegyüttes jellemzi. Bár csak részben, kb. 70 százalékban vehető észre a nyaki nyirokcsomók megnagyobbodásából, de már ez is fontos előrelépés a tünetek felismerésében. A megduzzadt nyirokcsomókon túl ezek a tünetek is utalhatnak limfómára:
- „megmagyarázhatatlan” láz
- köhögés
- nehézlégzés
- erős éjszakai izzadás
- akaratlan és jelentős fogyás
- makacs bőrviszketés
Ne feledjük, a diagnózis mindig az orvos feladata!
A limfóma fajtái
A limfómának szövettanilag és klinikai viselkedés alapján számos típusa különíthető el. A Hodgkin-limfóma, amely nevét egy hasonló nevű orvosról, első leírójáról, Sir Thomas Hodgkinról kapta, az egyik legsikeresebben kezelhető daganatos betegség, hiszen a betegek 75-80 százaléka az elsődleges kezeléssel meggyógyítható. Előfordulása stabil, növekedést nem mutat, szemben a non-Hodgkin-limfómák növekvő gyakoriságával.
Az agresszív non-Hodgkin limfóma az előbbi, lassú növekedésű elváltozással szemben gyakrabban okoz tüneteket, gyors lefolyású, és rendszerint azonnal kezelni kell. A kezelésre jól reagál, sőt ezekben az esetekben nagyobb valószínűséggel következik be a teljes gyógyulás is.
A limfóma kezelése
Nincs két egyforma non-Hodgkin limfómás. Még az azonos típusú vagy stádiumú betegségben szenvedők sem ugyanazt a kezelést kapják, és a prognózisuk sem egyforma. Ha az indolens non-Hodgkin limfóma diagnózisa idején nincsenek tünetek, az érintettek rendszerint nem igényelnek azonnali kezelést, számukra a „várakozz és figyelj” taktika ajánlott. A néhány nyirokcsomóra lokalizálódó formában a terület besugárzása jelenti a kezelést. A leggyakoribb a kemoterápia, amit gyakran immunterápiával kombinálnak, illetve alkalmazzák még önmagában a monoklonális antitestkezelést, a nagydózisú kemoterápiát, melyet csontvelő-transzplantáció követ.
Bár azt nem lehet megjósolni, hogy az egyes érintettek hogyan fognak reagálni a kezelésre, az indolens non-Hodgkin limfóma késői stádiumában lévők 75 százaléka tünetmentessé válik. A betegségnek ebben a formájában azonban a kezelés ellenére is jellemző a daganat kiújulása.
Az agresszív non-Hodgkin limfómát általában kemoterápiával kezelik, immunterápiával kombinálva, a lokalizált betegség kezelésére pedig sugárterápiát alkalmaznak. Annak ellenére, hogy az agresszív non-Hodgkin limfóma gyorsan nő, a gyógyulás esélye aránylag magas.
Hova forduljunk?
A legkorszerűbb kezelésekhez elsősorban az ország hematológiai centrumaiban juthatnak hozzá, ahová a háziorvos éppúgy beutalhat, mint a belgyógyász vagy az onkológus szakorvos. Az első lépést azonban nekünk kell megtenni, amint a fentiekben felsorolt tüneteket észleljük. Hazánkban évente több mint 2500 új betegek diagnosztizálnak limfómával.