Sokáig nem volt előjel
Az első történetünk B. Gábor esete, aki 61 évesen teljesen egészséges volt, fiatalos lendülettel élte a nagyon elfoglalt emberek stresszes, rohanó, de tartalmas életét. Rendszeresen ellenőriztette vérnyomását, vércukor- és a koleszterinszintjét, de minden rendben volt. Csak a gyermekkora óta időnként fellépő, migrénszerű görcsös fejfájás okozott számára kellemetlenséget, amely időjárás-változás előtt, vagy egy nagyobb idegfeszültséggel járó határidős munka befejeztével rendszeresen jelentkezett, de agykontrollal, lesötétített szobában való pihenéssel, feketekávéval, fájdalomcsillapítóval kézben tudta tartani.
Aggasztó változások
Egy napon viszont furcsán kezdett viselkedni. Összekevert dolgokat, időnként üres tekintettel révedt maga elé, nem hallotta meg, ha szóltunk hozzá, lassabban mozgott, késve reagált, mintha "üres járatai" lettek volna. Egyik este pedig többórás késéssel érkezett haza, mert "eltévedt" egy évtizedek óta ismert útvonalon: maga is úgy emlékezett, mintha valamennyi idő egyszerűen kiesett volna a tudatából. Hozzátartozója stroke-ra vagy agyvérzésre gyanakodott, hiszen a megváltozott viselkedés, a zavartság, a tájékozódási képesség elvesztése, a lelassult mozgás akár erre is utalhatott. Így került aznap éjjel az Állami Egészségi Központ sürgősségi osztályára. A vizsgáló orvos neurológust hívott, sőt egy azonnali CT felvételt is kért. Hajnalban vették fel a neurológiai osztályra, és ekkor született meg a döbbenetes diagnózis: agydaganata van. A CT felvétel jól mutatta a kirajzolódó diónyi foltot, mellette pedig az elmosódó polipszerű képződményt, ami később agyi ödémának bizonyult. Az MRI felvétel megerősítette a daganat létét a halánték- és homloklebeny tájékán.
Rettenetes diagnózis
Ahogy egyre pontosabbá vált, úgy lett egyre ijesztőbb a diagnózis. A széleken gyűrűs halmozódású képződményről ugyanis a tapasztalt idegsebész már a szövettani megerősítés előtt gyanította, hogy glioblastoma multiforme, ami a magas grádusú agydaganatok közé tartozik, vagyis a legagresszívabb növekedésre hajlamos, rosszindulatú típus. A beavatkozás esélyeit a beteggel is teljes nyíltsággal beszélték meg: a daganat elérhető, jól műthető, de kényes helyen van: a halánték- és homloklebeny esetleges sérülése nehezen kiszámítható következményekkel jár, akár az egész személyiségét is megváltoztathatja. Műtét nélkül azonban semmi esélye nem lett volna, hiszen a daganat további növekedése, esetleges szétesése akár napokon vagy egy-két héten belül végzetes következményekkel járt volna. Még aznap kitűzték hát a műtét időpontját is, három nappal későbbre, így kevés ideje volt megijedni, félni a beavatkozástól, rágódni annak lehetséges kimenetelén.
Szakorvosok, együtt a beteggel
Az egyre fejlettebb orvostudományon és szakembereken kívül a beteg maga is sokat tehet azért, hogy a halálos kórral folytatott harcban győztes maradjon. Gábor mindent megtett ezért: nagyon akarta a gyógyulást, alávetette magát teljes türelemmel minden orvosi utasításnak, és minden egyebet háttérbe szorított az életében. Tisztában volt vele, hogy milyen rosszak e daganattípus túlélési esélyei, de elhatározta, hogy ő lesz az orvostörténeti kivétel. A kórház három osztálya, a neurológia, az idegsebészet és az intenzív együttműködésével történt meg az első műtét, ami nagyon jól sikerült: néhány órával utána már beszélni is képes volt, másnap már legszívesebben felkelt volna, hogy a dolgát maga végezze el, és képes volt figyelni maga körül az intenzív osztály történéseire is. A műtét utáni szövettan megerősítette a feltételezést a daganat típusáról, így további kezelések váltak szükségessé: sugár- és kemoterápia következett. Az onkológiai gondozását az Uzsoki utcai team vette át. Modern, kombinált kezelésre került sor, amikor a sugárterápia hatását a vele párhuzamosan alkalmazott gyógyszeres kezelés erősíti. Felmérés, sugártervezés, maszkkészítés után került sor a sugárkezelésekre, harminc besugárzásra.
Az első, 30 napi adagot a sugárkezeléssel párhuzamosan kellett szednie, majd a többszöri, "emlékeztető" ciklusok esetében öt nap alatt kellett az emelt dózist beszednie, majd egy-egy hónap szünet következett. A hagyományos, infúzióban kapott kemoterápiás kezelésnél kíméletesebb kapszulának is megvoltak a mellékhatásai: hányás, rosszullét, gyengeség kísérte, sőt, lábszári trombózist is okozott. Gábor esetét figyelemmel kísérte az Amerikai úti Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet ilyen elváltozásokra specializálódott főorvosa is, a három intézmény együttműködését példázva. A kontrollvizsgálatokra is itt került sor: negyedévenként a remegve várt MRI felvételekre, amelyeknek mutatni kellett, mi történik az agyszövetekben, mennyire volt hatásos a többirányú kezelés, az összehangolt támadás a daganat ellen. Tíz hónappal a műtét után még negatív volt a felvétel: az ödéma visszahúzódott és a daganat helyén kiújulás nem mutatkozott.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Második menet
Két héttel a következő esedékes MRI vizsgálat előtt azonban Gábor kezdte rosszabbul érezni magát, újra jelentkezett a görcsös fejfájás, általános gyengeség, elesettség, lassultság, időnként zavartság is. A szemfenék-vizsgálat még semmit nem mutatott ki, de a sürgősséggel kért CT már megmutatta a rettenetes változást: 13 hónappal az első műtét után megtörtént a kiújulás, egy, az elsővel azonos nagyságú, 3x4 cm-es daganat jelent meg. A kórházba még a saját lábán ment be, de ott az ödémaellenes kezelés ellenére rohamosan romlott az állapota: négy nap múlva már beszédre és mozgásra képtelenül, félkómában, légzéskihagyásokkal küzdött, így életmentő beavatkozásként kellett a tervezettnél néhány nappal előbb a második műtétet elvégezni. Ez nehezebb, nagyobb kockázatú volt, mint az első, hiszen ez a tumor a halántéklebenyre tapadva, rosszabbul műthető helyen helyezkedett el. Több napig tartott, míg olyan állapotba került, hogy önállóan tudott újra enni, és a gyógytornásznak is sok munkájába került, amíg újra járni is képes volt. Sajnos, az onkológiának az ő esetében kevés eszköze maradt, hiszen a sugárkezelés ilyen rövid idő elteltével nem ismételhető, a célzott kemoterápiás kezelés pedig a kiújulással hatástalannak bizonyult.
Jelenleg, egy hónappal e második beavatkozás után Gábor jól van, bizakodik, nagyon akarja a gyógyulást - úgy összegezhetjük: csatákat nyert, de a háború még tart.
