Ígéretes egy újfajta petefészekrák-szűrés

A petefészek-daganatokat nehéz korai stádiumukban kimutatni, ezért mire diagnosztizálják, általában nehéz hatékonyan kezelni. Egy új módszerrel azonban már a korai szakaszban fel lehet ismerni a betegséget.

A petefészekrákot időben kimutatják, a túlélési arány közel 90 százalék, míg a későbbi stádiumban diagnosztizált daganatok esetében az arány alig 30 százalék. A többi ráktípustól eltérően a petefészekrák tüneteit, például a medencei és hasi fájdalmat, valamint a makacs puffadást gyakran tulajdonítják más gyakori betegségeknek, ezért a daganatot nem fedezik fel időben. Ráadásul tömeges szűrővizsgálatot sem végeznek e daganattípus szűrésére.

A kutatók már korábban is tudták, hogy a CA125 nevű fehérje vérszintje petefészekrák esetén általában magasabb. Önmagában azonban ez az érték megbízhatatlan, mert egyes betegekben nem mutatja ki a daganatot, másokban pedig fals pozitív eredményt mutat.

A szakértők most azzal kísérleteznek, hogy a vérvizsgálat segítségével a CA125-szint alapján különböző csoportokba osztják a betegeket. Az azonnali műtét helyett így az alacsony kockázatú pácienseket egy év múlva újra megvizsgálják, a közepes kockázatúakat három hónap múlva szűrik újra, a magas kockázatú betegekben pedig ultrahanggal vizsgálják meg, hogy jelen van-e daganat. A Texasi Egyetem kutatói menopauzán átesett nőket vizsgáltak átlagosan tizenegy évig. Tíz nőn végeztek műtétet az ultrahangos eredmények alapján, és mindegyik diagnosztizált daganat korai stádiumban volt.

A kutatást vezető Dr. Karen Lu azt nyilatkozta, hogy bár eredményeik biztatók, az egyértelmű bizonyítékot az a jelenleg zajló, 50 ezer nő részvételével végzett kísérlet adja majd, melynek eredményei 2015-re várhatók.

A petefészekrák döntően az 50 év feletti nők betegsége, de ritkán fiatalabb korban is előfordul. Az öröklődésnek is lehet benne szerepe, és a kockázatot növeli a szervezet hormonháztartásának nem megfelelő működése is. Magyarországon hat-hétszáz halálesetet regisztrálnak évente emiatt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Erőteljes felhőképződés várható, a gomolyok jobban össze is állhatnak, így a nap első felében még több, majd délután már kevesebb napsütés valószínű. Az Alpokalja térségében akár egész nap borult maradhat az ég. Csapadék nem valószínű. A többfelé élénk északi, északkeleti szél északkeleten néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között alakul, de a tartósan felhős nyugati határvidéken ennél hűvösebb is lehet. Fronthatással nem kell számolni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Borsod-Abaúj-Zemplén
Legrosszabbul:
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Kezdjük újra