A világon évente közel negyedmillió nő betegszik meg petefészekrákban, nagyjából 140 000 eset pedig halállal végződik. A daganatos statisztikák szerint a petefészekrák ötéves túlélésére a betegek mindössze 45 százalékának van esélye, míg emlőráknál ugyanez a szám 89 százalékra tehető.
Mivel a betegség korai jelei szinte alig felismerhetőek és nem feltűnők, gyakori a téves diagnózis vagy a késői felismerés. Nagyon fontos lenne tehát, hogy a nők rendszeresen részt vegyenek nőgyógyászati szűréseken.
Judit története
A 36 éves Judit több mint egy éve, tavaly áprilisban egy nőgyógyászati szűrővizsgálaton tudta meg, hogy baloldali petefészkével valami nincs rendben. Mivel Juditnak korábban volt már endometriózisos cisztája, a nőgyógyász nemcsak szimpla rákszűrést végzett, hanem ultrahanggal külön megvizsgálta a petefészkét is. Ekkor derült, ki, hogy a bal oldali petefészkében van egy négy centiméteres ciszta .
A szűrés után az orvos tumormarker vizsgálatra küldte a nőt, amely ki is mutatta, hogy Juditnak nagy valószínűséggel petefészekrákja van.
"Senki nem gondolja, hogy ez vele is megtörténhet. Mivel volt már korábban is műtétem, mikor is kivették a baloldali petefészkemből a cisztát, eleinte nem nagyon vettem komolyan a dolgot. Ilyenkor egyszerűen nem gondol arra az ember, hogy ebből esetleg baj is lehet. Úgy voltam vele, hogy lesz egy műtétem, kiveszik a cisztát, utána pedig minden szép és jó lesz" - meséli Judit.
A műtétre 2016. július 5-én került sor, mikorra a ciszta mérete már megduplázódott, 8 centiméteres lett. Judit a műtéten sikeresen túlesett, rá két hétre pedig hívta is az orvosát, hogy érdeklődjön a szövettan eredményeiről. Elmondása szerint akkor gondolkodott el először: lehet, hogy komolyabbra fordul a dolog.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
"Megkérdeztem az orvostól, hogy elképzelhető, hogy azért kell ilyen sokat várni a szövettanra, mert valami baj van? Ő pedig azt mondta, hogy igen, elképzelhető."
Összesen négy hét telt el, míg Judit a kezébe foghatta a szövettan-eredményeit, amelyekből kiderült, hogy a ciszta rosszindulatú volt. Ráadásul ekkor tudta meg azt is, hogy a műtét során nem minden úgy történt, ahogy az orvosával előre egyeztették.
"A műtét előtt az orvosommal azt beszéltük meg, hogy kiveszi a petefészkemet és bal oldalt a petevezetékemet is. Biztosra akartunk menni, úgy döntöttünk, inkább vegyék ki. Aztán közölte, hogy végül mégsem vették ki, mert műtét közben történt valami, mikor is bejött az egyik professzor, aki mikor meghallotta, hogy 36 éves vagyok, és még nincs gyerekem, azt mondta, hogy szó sem lehet arról, hogy kivegyék" - ez pedig mint később kiderült, meglehetősen rossz döntés volt.
A szövettani eredmények után Judit arra várt, hogy üljön össze az onkoteam, és döntsön a további kezeléséről. Augusztus volt, és hiába vártak már három hete, az onkoteam nem ült össze. Judit ekkor kezébe vette a sorsát. Mint mondja, úgy érezte, hogy túl fiatal még ahhoz, hogy tovább várjon, és esetleg bármiféle rosszabbodás következzen be az állapotában. Mivel annyit ő is értett a szövettani leletekből, hogy továbbküldték azokat az Országos Onkológiai Intézetbe az egyik főorvos asszonynak, inkább egyből őt hívta, hogy érdeklődjön nála a lehetőségekről.
A főorvosasszony rögtön továbbirányította Juditot az Onkológiai Intézet Nőgyógyászati osztályának főorvosához, akivel megbeszéltek egy találkozót. Juditot szinte hidegzuhanyként érte, mikor a főorvos azzal fogadta, hogy mivel nem vették ki a petefészkét, ki is tűztek számára egy új műtéti időpontot.
"A főorvosnak egy kérdése volt: mit szeretnék, meggyógyulni vagy gyereket? Mondtam neki, hogy ha nem gyógyulok meg, akkor hiába szeretnék gyereket" - meséli Judit, majd hozzátette, hogy valamilyen szinten ő és a férje szerencsés helyzetben voltak. Ekkorra ugyanis már jó pár lombikkezelésen túl voltak, és eldöntötték, hogy ha szeretnének gyereket, akkor az örökbefogadást fogják választani. Éppen ezért sorstársaihoz képest számára nem volt olyan drámai a döntés, mikor a doktor közölte vele, hogy mindkét petefészkét és a nyirokcsomóit is kiveszik.
Sőt ő javasolta az orvosnak, hogy ha már úgyis megműtik, biztos ami biztos, vegyék ki a méhét is, nem szerette volna ugyanis, hogy esetleg néhány év múlva azzal legyen probléma. A főorvos örült neki, hogy Judit is így véli, mert ő is azon gondolkodott, hogy miként mondja el a nőnek, hogy ez lenne a legjobb döntés.
A második műtétre szeptember 7-én, Juditék 14. házassági évfordulóján került sor, a műtét után pedig kemoterápiás kezelésre is járnia kellett.
"Nagy kérdés volt, hogy legyen-e kemó, és ha igen, három vagy inkább hat kezelés. Végül, mivel a két műtét között két hónap is eltelt, és mivel elsőre nem vették ki a petefészkemet, úgy döntöttek, hogy vegyek fel hatot. A két hónap alatt ugyanis a bennem maradt rákos sejtek bárhova elvándorolhattak a szervezetemben, és biztosra akartak menni."
Az első kemoterápiás kezelés után a véletlen úgy hozta, hogy megismerkedett a Mályvavirág Alapítvány egyik munkatársával, a szintén ráktúlélő Tóth Icóval, aki nagyon nagy segítséget nyújtott Juditnak a gyógyulásban.
"Nagyon sok mindenben tudott segíteni. Igaz, hogy neki méhnyakrákja volt, de annyira pozitívan szemléli az életet, olyan élni akarás van benne, hogy nagyon sok erőt tudott adni. És ezt nem is lehet másképp csinálni, csak pozitívan hozzáállni. Kell az élni akarás, hogy le tudjuk győzni a betegséget. Ehhez arra is szükség van, hogy a család, a barátok ott álljanak melletted. Azt viszont megválogattam, hogy kinek mondom el, kinek beszélek a betegségemről, mert nem akartam olyan emberekkel együtt lenni, akiktől csak a sajnálkozást kapom. Tudtam, hogy még előttem áll az élet, és nem akartam önsajnálatba merülni."
Találkozása Icóval egy hosszú távú kapcsolat kezdete volt. A nő elvitte magával Juditot a kéthavonta megrendezésre kerülő Malyvavirág Klubba, ahol lehetősége volt sorstársakkal is találkozni. Tabuk nélkül beszélgethetett a betegségéről olyan emberekkel, akik ugyanazon mentek keresztül, mint ő, akiktől kérdezhetett, és akik tanácsot tudtak neki adni.
Judit azóta az alapítvány munkájába is besegít, május 8-ára például, a petefészekrák világnapjára együtt készítettek egy kampányfilmet , amelyben arra szerették volna felhívni a nők figyelmét, hogy a nőgyógyászati szűréseken mindenképpen nézessék meg a petefészküket is.
Bár a műtéttől számított 5 évre van szükség ahhoz, hogy Juditot gyógyultnak nyilvánítsák, ő köszöni szépen, egy évvel a diagnózisa után jól van, és örül az életnek. Mivel már a betegsége előtt is laktózérzékeny és inzulinrezisztens volt, korábban is oda kellett figyelni a táplálkozásra, ám mióta kiderült a betegsége, vegetáriánus életmódot folytat. Mint mondja, a húsról egyáltalán nem volt nehéz lemondania, nagyon jól esik a szervezetének az átállás, és most már valóban egészségesnek érzi magát.
Ez is érdekelhet
Judit története példaértékű lehet minden nő számára: mindannyian felelősek vagyunk saját magunkért, a testünkért, az egészségünkért. Akár az életünk is múlhat a néhány perces szűréseken, amelyekre igenis mindenkinek tudnia kell időt szakítani.
