Új esélyek a rákbetegek túlélésére

Az olyan modern terápiák, mint az immunonkológiai kezelések, megduplázták a súlyos tüdőrákban szenvedők túlélési esélyeit

A tüdődaganatos betegek terápiájának eredményességében is áttörést hoztak az immunonkológiai kezelések, amelyek megkétszerezték a túlélés esélyét – idézi a Magyar Tüdőgyógyász Társaság (MTT) és az MSD Pharma Hungary Kft. közös kutatásának eredményeit a Medical Online.

Jelentős áttörést hozott az immunonkológia

A tüdőrák a leggyakoribb daganatok között szerepel Magyarországon, évente tízezer új tüdőrákos beteget diagnosztizálnak Magyarországon, 8500-9000 magyar pedig meghal a kór következtében – sorolta az adatokat egy keddi budapesti eseményen Bogos Krisztina, az MTT aktív vezetőségi tagja. Míg korábban elsősorban a sebészeti beavatkozás jelentette a tüdőrák gyógyítását, majd ehhez később társultak kiegészítő gyógyszeres és sugárterápiák, a monoklonáris antitestek felfedezése nyomán olyan kezelések is meghonosodhattak, amelyek jobb életminőséget és akár 8-10 éves túlélést biztosítanak a betegek számára, egyes esetekben a áttétes stádiumban is. A valódi áttörést az immunonkológiai kezelések megjelenése jelentette.

Az MTT és az MSD 2017-ben munkacsoportot alapított annak érdekében, hogy feltárják, miért okoz ennyi megbetegedést és halálesetet a tüdőrák Magyarországon. A HeLP3 című vizsgálatsorozatban emellett régiónként és megyénként analizálták a betegutakat, és pontos képet kaptak arról is, hol okoz ténylegesen nagy problémát a megbetegedés. A kutatók olyan újonnan diagnosztizált tüdőrákos betegek túlélési mutatóit vizsgálták egy évtizedes időszakban (2011-2021 között), akiknél a megbetegedést késői stádiumban fedezték fel, sebészeti beavatkozásban nem, csak gyógyszeres kezelésben részesültek. Három évvel a diagnózist követően tízből kevesebb mint ketten éltek ezek közül a betegek közül, ami 14,5 százalékos túlélési esélyt jelent.

tüdőbetegség
Az immunonkológiai kezelések megkétszerezték a túlélés esélyét. Fotó: Getty Images

Kiegészítve a hagyományos kezelést, másodvonalban 2017-ben jelentek meg az immunonkológiai terápiák. A 2017-2018-ban késői stádiumban diagnosztizált betegek már hozzáférhettek az új gyógymódokhoz, és az eredmények szerint szignifikánsan javultak a túlélési esélyeik: 22,5 százalékuk még legalább három évig élt a diagnózist követően.

Az immunonkológiai készítményekhez való azonnali hozzáférés lehetősége tovább javította a túlélési statisztikát a HeLP3 vizsgálat eredményei szerint. Az adenokarcinómás páciensek túlélési esélye 28,7 százalékra nőtt a diagnózist követő 3. évben. Azaz az elmúlt tíz évben megduplázódott azon betegek száma, akiknek jelentősen sikerült meghosszabbítani az életét a modern terápiáknak köszönhetően. A laphámsejtes tüdőkarcinómás betegek túlélési mutatóiban hasonló javulást eredményezett a modern terápiák bevezetése, nem történt viszont javulás a kissejtes tüdődaganatok esetében, mert ott a kezelésben sem volt áttörés.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +11 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a déli és keleti tájakon szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet. Többfelé várható csapadék a délnyugatról északkelet felé tartó tömbökből: általában eső, zápor, de a déli, délkeleti vidékeken zivatarok is kialakulhatnak, melyeket helyenként felhőszakadás kísérhet. Az északi, északkeleti szél fokozatosan veszít erejéből, azonban zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 7 és 15 fok közé hűl le a levegő. Néhány napig marad az esős, őszies idő, a hidegfront pedig az arra érzékenyeknél akár komoly panaszokat is kiválthat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Bács-Kiskun
Legrosszabbul:
Komárom-Esztergom
Kezdjük újra