Egyre több Magyarországon is a túlsúlyos vagy elhízott ember, így nem árt, ha átgondoljuk, hogy a testsúlystátusz megállapítására használt legelterjedtebb eszköz, a testtömeg-index vagy a BMI mire jó, és mennyire bízhatunk meg benne. Ezt a mérőszámot már régóta használják az egészség értékeléséhez. Az egyszerű formula azt mutatja, hogy a testtömeg a magasságunkat figyelembe véve az "egészséges" tartományba esik-e. A BMI becslést ad egy személy általános betegségkockázatáról, illetve mindenhol használják az elhízás mérésére - írja a The Conversation magazin.
A BMI -t azonban sok kritika éri, mivel pontatlan lehet a testzsír becslésekor, és nem nyújt teljes képet az adott ember egészségéről. A kutatások azt is mutatják, hogy félrevezető lehet, ha valaki a BMI-re támaszkodik az egészségi kockázatainak előrejelzésére. A BMI kiszámításához használt képletet 1832-ben mutatta be Adolphe Quetelet belga matematikus és csillagász. Számításakor el kell osztani a kilogrammban mért súlyt és testmagasság négyzetével (kg/m2). Felnőtteknél a BMI az alábbi csoportokba sorolják:
A BMI gyors, egyszerű és olcsó módszer a túlsúly vagy az elhízás diagnosztizálására, hiszen csak súly- és magasságmérésre van szükség. Mivel az elhízás fokozott betegségkockázatot hordoz, beleértve a szívbetegséget, az agyvérzést és a cukorbetegséget, a BMI azonosítani tudja azokat, akiknek nagyobb a kockázatuk az egészségi problémák kialakulására. Időnként arra is szolgál, hogy döntéseket hozzanak arról, ki kap bizonyos kezeléseket, és annak az értékelésére is, hogy mennyire hatékonyak bizonyos súlycsökkentő beavatkozások.
A BMI hibái
De a BMI önmagában nem ad teljes képet az adott személy egészségi kockázatairól, mivel csupán a testméret, nem pedig a betegség vagy az egészség mutatója. Ez az index valójában nem méri, csak durván jelzi a testzsírt , amely pedig kulcsfontosságú elem az egészségügyi kockázat megállapításában. Az index ráadásul nem tesz különbséget a zsír és az izom súlya között. A gyorsan nagy teljesítményt leadó atlétákat - például súlyemelőket, rögbi játékosokat vagy sprintereket - a BMI a nagyobb izomtömegük miatt túlsúlyosnak vagy elhízottnak sorolja be. Ha önmagában a BMI-t vizsgáljuk, úgy tűnik, hogy a sportolókat ugyanolyan egészségi problémák fenyegetik, mint a túlsúlyosakat. Eközben köztudott, hogy az aktív embereknek jobb a koleszterinszintjük, a vérnyomásuk és alacsonyabb a vércukorszintjük, mint az inaktívaknak.
Kiderült, mennyire jó gazdik olvasóink
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
A BMI semmit nem mond arról sem, hogy a testzsír hogyan oszlik el. A has körül tárolt testzsír (alma alak) nagyobb egészségi kockázatot jelent, mint a csípő körül tárolt testzsír. Az alma alkat a magas vérnyomás, a magas vércukorszint és a magas koleszterinszint kombinációjából összeadódó metabolikus szindróma fokozott valószínűségével jár. E részbetegségek mindegyike növeli a szívbetegség, a stroke és a 2. típusú cukorbetegség kockázatát. A BMI-kategóriák szintén kissé önkényesek. Egy 13 601 felnőtt részvételével készült tanulmány kimutatta, hogy az elhízás gyakorisága sokkal alacsonyabb volt, amikor az elhízást a testzsír-százalék helyett BMI-vel határozták meg. A BMI-kategóriákat használva kevesebb embernél találtak elhízást, bár sokakat diagnosztizáltak volna elhízottnak a testzsírarányuk miatt.
Ezek a kategóriák még kevésbé pontosak, ha az etnikai és életkori szempontokat is bevonnak az egészségi kockázatok előrejelzésébe. Például az ázsiai embereknél nagyobb a 2-es típusú cukorbetegség és szívbetegség kockázata alacsonyabb BMI mellett, mint az európaiaknál. Ennek oka lehet a magasabb testzsírszázalék hasonló BMI-értékeknél, illetve a nagyobb hajlandóság a zsír tárolására a has körül. A kutatások azt is kimutatták, hogy a legalább 65 éves felnőttek, akik a BMI-jük szerint a túlsúlyos kategóriába tartoztak, nem viseltek nagyobb halálozási kockázatot, mint akiknek az indexe alacsonyabb volt 23-nál. Tehát a normál tartományok nem működnek megfelelően az idősebb emberek egészségi kockázatainak előrejelzésében.
Az embereknek "normális" BMI-jük is lehet, miközben magas náluk a szívbetegség és a 2. típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata olyan tényezőktől függően, mint a vérnyomás vagy a testzsír eloszlása. A derék kerületének és a testzsír százalékának mérése hasznosabb lehet ilyen esetekben. A BMI tehát könnyen mérhető, de durván becsüli a betegség kockázatát, ami jó kiindulási pont ugyan, de ezt az indexet más mérésekkel együtt kell használni, hogy teljesebb képet kapjunk az egyén egészségi kockázatairól. Ehhez az életmódtényezőket (például a dohányzást, a fizikai aktivitást, az étrendet és a stressz szintet), valamint a vérnyomást, a vércukorszint és a vér koleszterinszintjét is figyelembe kell venni a BMI mellett.
Egyszerű tesztek és drága vizsgálatok
A derékmérések (mint például a derék átmérője és a derék-csípő arány) megbecsülhetik a hasi testzsírt, de ezeket nehéz elvégezni és kevésbé pontosak azoknál az embereknél, akiknek a BMI-je meghaladja a 35-öt. Az olyan eszközök, amelyek pontosan kimutatják a test összetételét - például bioelektromos impedancia elemzés és kettős energiájú röntgen abszorpciós mérés ( dexa ) - jobban működnek. De ezek nagyon költségesek, időigényesek és bonyolultak lehetnek, illetve nem lennének praktikusak a háziorvosok számára a mindennapi használathoz.
Az állapotmeghatározó tesztek (például az EOSS ) az elhízottak egészségi kockázatainak és korai halálának személyre szabottabb értékelését nyújthatják. Ezek olyan pontozási rendszerek, amelyek figyelembe veszik az anyagcserét, a fizikai és a pszichológiai állapotot az egészségi kockázatok osztályozásához. Úgy tervezték őket, hogy a BMI-vel együtt felhasználhassák azoknak az embereknek az azonosítására, akiknek a legnagyobb hasznuk származnik a súlykezelési beavatkozásokból.
Noha a BMI kényelmes és egyszerű eszköz az egészségi állapot és a betegségek kockázatának megértéséhez, de nem nyújt teljes vagy elég pontos képet az egészségünket befolyásoló összes fontos tényezőről. Ehhez szükség van más módszerekre és mérésekre is. Márpedig csak a teljes kép segíti megfelelően az egyes személyeknél a legjobb egészséget szolgáló döntéseket, beleértve az orvosi beavatkozások kiválasztását is.
Legjobban: