Az agy egy része harcol az Alzheimer-kórral

Az utóbbi időben új irányokat vett az Alzheimer-kór kutatása, mert az eddigi elméletek alapján kifejlesztett hatóanyagok java végül nem vált gyógyszerré. Ezúttal sikerült valami merőben újat felfedezni.

Az Alzheimer-kór jellemzője, hogy felhalmozódnak az agyban az amiloid- és a taufehérjék, amelyek idővel károsítják az idegsejteket. A kutatók azonban gyanítják, hogy az Alzheimer-kór egyéb, kisebb mértékű változásokat is okoz az agyban, köztük néhányat pedig maga a szerv hoz létre, miközben megpróbálja leküzdeni a betegséget.

agy
Az agynak egyes területeit erősebben támadja az Alzheimer-kór, más területek ellenállnak (Fotó: 123rf)

Ezek a változások különböző fehérjék megjelenését okozzák, sőt olykor teljesen új fehérjék is felbukkannak, de ezeket rendkívül nehéz mérni. Egyes tudósok úgy vélik, hogy ha az Alzheimer-kórban szenvedő agyban többé-kevésbé gyakori fehérjéket tudnának azonosítani, akkor ez elvezetne jövőbeni terápiákhoz .

Három különösen érintett terület

Egy angol és új-zélandi tudósokból álló kutatócsoport egy új megközelítést próbált ki: összehasonlították kilenc Alzheimer-kóros ember agyát olyanokéval, akik szívbetegségben, tüdőbetegségben vagy rákban haltak meg, de az agyuk egészséges volt. Minden alzheimer-kóros agyat egy korban hozzáillő egészséges aggyal vetettek össze, hogy kizárják az öregedés miatti különbségeket. Több mint 24 ezer különböző adatpontot generáltak az agyban az Alzheimer-kór miatt bekövetkezett változások bemutatásához.

A csapat összehasonlította az agy hat különböző régiójának fehérjeszintjét. E régiók közül háromban - a hippokampuszban , az entorhinális kéregben és a gyrusban - gyakran okoz súlyos sérülést az Alzheimer-kór. Nem meglepő hát, hogy ezekben a régiókban a csapat jelentős különbségeket észlelt az Alzheimer-kórral terhelt és az egészséges agyak között.

A kisagy a kivétel

Összehasonlítás céljából tanulmányozták a motoros kérget, az érzékszervi kérget és a kisagyat is, amelyekről gyanítható, hogy az Alzheimer-kór kisebb hatással van rájuk. Ezt arra alapozzák, hogy az ebben a régiókban talált fehérjék meglehetősen hasonlóak voltak az Alzheimer-kóros és az egészséges agyakban.

A demencia és az Alzheimer-kór elleni küzdelemben az egyik alapvető feladat, hogy a betegek agyából eltávolítsák azokat a mérgező fehérjecsomókat, amelyek az agyszövet és azon keresztül a gondolkodás és a memória pusztulását okozzák. A legtöbben ehhez gyógyszert használnának, ausztrál kutatók azonban arra gondoltak, hogy nem a kémia, hanem a fizika fog segíteni. Részletek!

Az agytörzs tetején elhelyezkedő kisagy szabályozza a mozgásunkat és egyensúlyunkat. Az ebben található fehérjékről a tudósok megállapították, hogy drasztikusan különböztek az Alzheimer-kóros és az egészséges agyban. A Communications Biology folyóiratban közzétett dolgozatban a szerzők felvetik annak lehetőségét, hogy "a megkímélt" állapot helyett a kisagy más módon érintett a betegségben, mint a többi agyi régió. Mivel ez a terület kismértékű patológiát mutat, arra lehet következtetni, hogy e sajátosságok az aktív védelem bizonyos szintjét jelzik.

A csapat a tanulmányából származó összes adatot szabadon hozzáférhetővé tette az interneten abban a reményben, hogy az innovatív gondolatokat felfogja használni a tudományos közösség, hogy megtalálja a betegség esetleges új terápiáit.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra