Amikor olyan védekezésekről hallunk a büntetőperekben, hogy az elkövetőnek korlátozott a belátási képessége, vagy zavart volt a tudatállapota, az ügyvédek az elítélhetőséget akarják korlátozni. Aki ugyanis nincs tisztában a cselekménye súlyával, vagy agya nem a valóságos világot képezi le, az bizonyos esetekben nem vonható felelősségre. De vannak olyan viselkedészavaros emberek (például a pszichopaták), akik pontosan tudják, hogy mit tesznek, csak a másokat érintő következmények nem érdeklik őket. Ezért egy pszichopata gyilkost elítélnek bűnözőként, de egy skizofrént nem. Két hírhedt amerikai bűnöző esetét éppen ez különböztette meg. A pszichopata Charles Manson és "családja" éppen 50 évvel ezelőtt követte el szörnyű gyilkosságait. A családfő élete végéig börtönben maradt. John W. Hinckley Jr. viszont, aki 1981-ben rálőtt Ronald Reagan elnökre és másik három emberre, elmegyógyintézetbe került, és onnan 2016 júliusában engedték ki édesanyja felügyeletére bízva.
Hinckley ügye azért is kavart nagy port annak idején, mert először ennek során mutattak be a bíróságon számítógépes axiális tomográfia (CAT) vizsgálati eredményeket bizonyítékként. (Mára a technológia elsősorban CT néven ismert.) A férfiről kiderült, hogy Jodie Foster színésznő megszállottja volt, és úgy akart neki imponálni, hogy megöl egy elnököt. Jimmy Carter esetében csak addig jutott, hogy közel férkőzött hozzá és megcsókolta. Aztán Reaganre rá is lőtt. A CAT-vizsgálat ugyan nem bizonyította, hogy Hinckley skizofrén lenne, de azt igen, hogy agyi atrófája van, ami sokkal gyakoribb a skizofrének körében, mint a lakosság átlagánál. Ennek köszönhette, hogy nem börtönbe, hanem elmegyógyintézetbe került, mert az esküdtek elfogadták, hogy nem vonható felelősségre, hiszen őrült.
Agyi folyamatok és jogi kritériumok
Azóta eltelt közel négy évtized, és az idegtudományok hatalmasat fejlődtek. Többek között megjelent az MRI és az fMRI képalkotás , amelyek segítségével az orvosok láthatják, hogy mi történik az agyban, amikor az alany felismeri egy szerettét, örömöt, kudarcot, bánatot tapasztal vagy fájdalmat érez. A jogalkalmazásban azonban e technológiák egyelőre nem idéztek elő nagy változásokat. Ennek az az oka, hogy nehéz megmondani, a figyelemmel kísért agyi folyamatok megfeleltethetők-e a jogi kritériumoknak.
Az ügyvédek és a bírák többsége olyan kérdésekre vár választ, hogy az agyi képalkotás megállapíthatja-e az alperes mentális életkorát, megbízhatóbb hazugság-felismerési teszteket lehet-e a segítségükkel végezni, vagy meggyőzően felfedheti-e, ha valaki fájdalmat tapasztal, és ha rosszindulatú (ami segíthetne a személyi sérülések eseteinek megoldásában). Ezeket a korrelációkat egyelőre még nem tudták pontosan feltárni, azaz egyelőre nem tudják megmondani a tudósok, hogy egy adott helyzetben az agynak melyik részét kell vizsgálni, hogy abból releváns információhoz jusson az igazságszolgáltatás. Ennek ellenére a neurológusok egyre gyakrabban jelennek meg szakértőként a bíróságokon, s ez a trend valószínűleg erősödni fog.
A büntetőjog a 17. század óta fordít figyelmet az emberi elme állapotára - mondta Deborah Denno, a Fordham Egyetem jogi karának szakértője a Knowable magazinnak . A korábbi évszázadokban a bíróságok a zavart viselkedést az ördög számlájára írták, és csak később, a 20. század elején kezdték el felismerni a kognitív hiányokat, és állítottak fel pszichológiai diagnózist Freud módszereit és más megközelítéseket használva.
Az idegtudomány akkor teszi meg a következő nagy lépést, ha az agy fizikai állapotával és annak számszerűsíthető funkcióival közvetlenül kapcsolatos bizonyítékokat tud szolgáltatni.
Az USA büntetőbíróságai jelenleg az MRI vizsgálatokat a leggyakrabban az agyi sérülések vagy traumák értékelésére alkalmazzák olyan esetekben (amelyek például halálbüntetéssel is végződhetnek), amikor ki akarják zárni, hogy egy nyilvánvaló neurológiai rendellenesség megváltoztathassa az eset kezelését. Ha például egy gyilkossági ügy vádlottjának agydaganata van, akkor az kérdésessé teheti az ítéletet. Az idegtudományi bizonyítékok használatának azonban van értelme a védekezésben is, mert a vádlottak ötöde kedvezőbb helyzetbe jutott általuk, például bővebb határidőt kaptak az iratok benyújtására, módjuk nyílt egy új meghallgatásra vagy befogadták az ítélet érvénytelenítésére szóló kérvényüket. De a neurológiai bizonyítékok ritkán perdöntők.
Gépi tanulási módszerek
Vannak azonban kutatások, amelyek idővel ezt is lehetővé tehetik. A Stanford Egyetemen például Anthony Wagner idegtudós és csapata olyan gépi tanulási módszer fejlesztésén dolgozik, amelynek segítségével a komputer képes megállapítani az agy szkennelésével, hogy a vizsgálat alanya olyan fotót nézeget-e, amely a saját életével kapcsolatos. Az eredményesség több mint 90 százalékos. Ezt az eljárást elméletben nem csak arra lehet majd használni, hogy a gyanúsított látta-e a helyszínt, vagy ismeri-e az áldozatot, de azt is ellenőrizni lehet, hogy az egyes szemtanúk mennyire megbízhatók.
Gideon Yaffe és Read Montague csapatai a Yale, illetve a Virginia Tech egyetemen fMRI vizsgálatokkal igyekeznek megállapítani, hogy az egyes alanyok tudatos vagy gondtalan lelkiállapotban vannak-e, ami a bűnügyekben komolyan hat az ítéletek súlyosságára. A legegyszerűbben ezt úgy lehet megérteni, hogy ha valaki drogot akar becsempészni a reptéri vámellenőrzésen és tudatában van a szállítmánynak, annak az agya másként viselkedik, mint azé, akinek tudtán kívül tették a táskájába a drogot, és úgy akarja átlépni a határt. Gépi tanulási algoritmusok segítségével az fMRI vizsgálatokkal ma már a tudósok képesek megbízhatóan megkülönböztetni a két állapotot.
Azt is igyekeznek feltárni börtönben élő rabok vizsgálatával, hogy van-e különbség a már többször elítéltek és az első büntetésüket töltők agya között, s vannak-e olyan mintázatok, amelyek a visszaeső bűnelkövetőkre jellemzők. Ez ugyanis a fogvatartottak rehabilitációja szempontjából igen lényeges kérdés lehet.
Egy 2018-as tanulmány szerint a következő évtizedekben a szakértők megbízhatóan képesek lesznek felismerni az emlékeket és hazugságokat, és meghatározni az agyi érettséget. De az agytudomány valószínűleg sohasem fogja teljes mértékben arra késztetni a bírákat, hogy eltávolodjanak a felelősség vagy a szabad akarat fogalmától. Ennek az az oka, hogy az idegtudományi bizonyítékok igazságszolgáltatási alkalmazása bonyolult. Az események után elvégzett agyvizsgálatok sohasem deríthetik fel az alperes motivációit és viselkedését a bűncselekmény elkövetésének idején, amire pedig a bíróságnak szüksége volna. Továbbá az átlagos agy működésével kapcsolatos tanulmányok nem mindig nyújtanak megbízható információt arról, hogy egy adott egyén agya hogyan működik.
A legfontosabb kérdés, hogy a bizonyítékok jogilag relevánsak-e. Vagyis segítenek-e egy adott jogi kérdés megválaszolásában? A védelem persze a neves szakértők cikkeit, vagy azok alapján elvégzett vizsgálatok eredményeit majd igyekszik felhasználni. A bíróság pedig alkalmasint kételkedhet ezek relevanciájában. Ez az állapot valószínűleg még sokáig fennmarad.