Több mint húszezer embert mentett meg ez az applikáció

Három évvel ezelőtti bevezetése óta több mint 700 ezren töltötték le az ÉletMentő applikációt. Az alkalmazáson keresztül közel kétezer segélyhívást indították idén nyáron a felhasználók.

Az ÉletMentő applikációt azzal a céllal indította el a Vodafone Magyarország Alapítvány az Országos Mentőszolgálattal együttműködve, hogy megkönnyítse a segélyhívást és a mentésirányítók munkáját. Az alkalmazásban az előre megadott egészségügyi adatok, valamint a hívást indító tartózkodási helye a segélykérő gomb megnyomásakor azonnal láthatóvá válik a mentésirányítók számára, így a segélykérés ideje jelentősen lerövidülhet. Az ÉletMentő alkalmazás a segélyhívó funkció mellett hasznos információkat is tartalmaz, így például a felhasználóhoz legközelebb eső gyógyszertár, kórház, defibrillátor helyét, valamint része egy elsősegélynyújtó kisokos is, amellyel vészhelyzet esetén egyetlen gombnyomással életmentő fontosságú információkat érhetünk el.

ÉletMentő applikáció
Az ÉletMentő applikációt több mint 700 ezren töltötték le 2020-as bevezetése óta. Fotó: Országos Mentőszolgálat

A folyamatosan fejlesztett alkalmazás a korábbi években pushüzenetek küldésével, az alkalmazást érintő telepítési és felhasználási kérdéseket megválaszoló chatbottal, koronavírus és az új ügyeleti rendszer infógombokkal bővült, idén pedig lehetővé vált a különböző országokban működő applikációk közötti átjárás is. Ezzel a bővítéssel a magyar ÉletMentő app Csehországban, Szlovákiában és Ausztriában is használható, a segélyhívás az ottani mentőszolgálatokra fut be. Hasonló módon a cseh, szlovák vagy osztrák alkalmazást letöltő turisták is tudnak Magyarország területén segítséget hívni az applikáción keresztül, amit idén nyáron több esetben is megtettek.

„Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy az ÉletMentő app már több mint húszezer esetben segítette a mentősök munkáját, és juttatta el a segítséget a bajbajutottakhoz. Fantasztikus volt testközelből megtapasztalni, hogy a városligeti Mentőnapon milyen sokan érdeklődtek a segélyhívó alkalmazás iránt, és hogy ez idáig közel 715 ezer alkalommal töltötték le az ÉletMentő appot. Bízunk benne, hogy a Vodafone Magyarország Alapítvány és az OMSZ közös alkalmazása így a jövőben még több esetben tud hozzájárulni ahhoz, hogy a segítség idejében megérkezzen oda, ahol szükség van rá” – mondta el Flakstad Emőke, a Vodafone Magyarország Alapítvány ügyvezetője.

Tudod, mennyit kell innod különböző életkorokban? Teszteld tudásodat!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +5 °C

A legtöbb helyen derült lesz az ég, de északkelet felől egyre több helyen növekszik meg erősen a felhőzet. Északkeleten éjfélig csak elvétve, később elszórtan alakulhat ki eső, zápor. Átmenetileg mindenütt mérséklődik, legyengül a légmozgás, majd hajnaltól északkeleten ismét megélénkül az északira, északkeletire forduló szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a derült délnyugati tájakon és a Bakony térségében ennél kissé hidegebb is lehet. Szombat éjszaka egy hidegfront érkezik, ami néhány fokos lehűlést hoz majd, illetve az időjárás is változékonyabbra fordul a hatására.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Komárom-Esztergom
Legrosszabbul:
Heves
Kezdjük újra