Rengeteg ember küzd kiégéssel, workaholizmussal, szorong a munkahelyi teljesítménye, a munka és a családi élet felboruló egyensúlya miatt. Az ilyen helyzet kialakulása jelentős részben a megfelelési kényszer terméke. Amihez az egyik legerősebb terelőkorlátot a lustaságról szóló hazugság adja. Erről írt cikket Devon Price amerikai szociálpszichológus a Mindbodygreen magazinban. Ezeket a gondolatokat akár Magyarországon is papírra vethette volna.
Price szerint a lustaság hazugságának három fő tétele van:
- értékünk a produktivitásunk
- nem bízhatunk a saját érzéseinkben és korlátainkban
- mindig többet tehetünk
Hogyan tudunk belegabalyodni a lustaság hazugságába? - tette fel a kérdést Price. A szülők többnyire nem ültetik le gyerekeiket, és nem plántálják beléjük készakarva ezeket gondolatokat. Ehelyett az emberek több éves megfigyelés és mintafelismerés révén "szívják fel" őket. Amikor egy szülő például azt mondja gyermekének, hogy ne adjon pénzt egy hajléktalannak, mert az túl "lusta", hogy megérdemelje, akkor kerül bele a lustaság hazugságának magja a gyerek gondolkodásába, ahol idővel kicsírázhat.
A lustaság hazugsága lassan maródik belénk
Amikor egy tévéműsor fogyatékkal élő személyt ábrázol, amint puszta akaraterejével "leküzdi" a fogyatékossága miatti hátrányát, ahelyett, hogy megkapná a megérdemelt támogatást, a lustaság hazugsága kissé megerősödhet. És amikor a menedzser megkérdőjelezi, hogy egy beosztottja azért ment-e betegszabadságra, mert az egészsége ezt kívánta, a lustaság hazugsága még tovább nyomul az ember gondolkodásába és pszichéjébe.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Olyan világban élünk, ahol a kemény munkát megjutalmazzák, a szükségleteket és korlátokat a szégyen forrásának tekintik. Nem csoda, hogy sokan állandóan túlterheljük magunkat, és igent mondunk az újabb megbízásokra attól félve, hogy romlik a megítélésünk, ha nemet mondunk. Még akkor is, ha valaki úgy gondolja, hogy nem ért egyet teljesen a lustaság hazugságának három tételével, valószínűleg magába szívta annak üzeneteit, és hagyta, hogy ezek az üzenetek befolyásolják céljai kitűzését és a többi ember véleményét.
Amikor gyermekekkel és tinédzserekkel beszélgetünk a jövőről, olyasmiket szoktunk kérdezni tőlük, hogy mit akarnak csinálni, vagyis milyen értékekkel akarnak részt venni a társadalom vagy a leendő munkaadójuk életében. Nem azt kérdezzük, hogy miért rajonganak, vagy mitől érzik boldognak vagy békésnek magukat. Felnőttként az embereket a munkájuk, tevékenységük alapján határozzuk meg - az egyik lakatos, a másik tanító, a harmadik színész, a negyedik állattenyésztő vagy éppen temetkezési vállalkozó, stb. - a másoknak nyújtott munka alapján kategorizálva őket.
Amikor egy korábban produktív ember sérülés, betegség, tragédia vagy akár öregedés miatt kevésbé hatékonnyá válik, gyakran suttogva vagy szégyenteljes hangnemben beszélünk róla, feltételezve, hogy elvesztette identitásának központi részét. Ha nincs munkánk, akkor úgy érezhetjük, nincs okunk élni - állapította meg Price.
Rettegés a megélhetés miatt
Természetesen teljesen logikus, hogy sokan gondolkodunk és beszélünk ilyen módon. Világunkban a kényelmes, biztonságos élet korántsem garantált. Akik nem dolgoznak, vagy nem tudnak dolgozni, szenvednek. A munkanélküliek és az elszegényedett emberek sokkal korábban halnak, mint a foglalkoztatottak vagy a középosztálybeli társaik. Mivel egy olyan világban élünk, amely a munka köré épül, a munkavégzés hiánya társadalmilag elszigetelhet, és súlyosbíthatja az esetleges mentális és fizikai egészségi problémákat.
Ha valaki tétlenségre szorul, szinte állandó stresszben él a pénzügyi és szakmai jövője miatt. Ez azt jelenti, hogy rengeteget szorongunk amiatt, hogy mennyit dolgozunk. Akik különösen szerencsések, egy munkás élet után nyugdíjba vonulhatnak. Ám mivel arra kondícionálódtunk, hogy identitásunk középpontjába a munkát állítsuk, nem mindig tudjuk, hogyan kezeljük a tempóváltást.
A nyugdíjasok gyakran depresszióssá válnak, és céltalannak tartják életüket. A munkanélküliekhez hasonlóan a nyugdíjasok is gyakran magányosnak érzik magukat. Elzártságuk és a napi beosztás hiánya miatt megbetegedhetnek, emiatt körükben megnő a krónikus betegségek kockázata. Sokan egész felnőtt életünket azzal töltik, hogy rettegnek ettől az életszakasztól, vagy elhalasztják a nyugdíjba vonulást, és tovább dolgoznak, a számukra egészséges ponton túl.
Ez is érdekelhet
Price azt is megállapította, hogy a krónikus túlvállalkozók a testi szükségleteik figyelmen kívül hagyásának szakértői. Az uralkodó gazdasági rendszer és kultúra megtanította, hogy a szükségletek gyengévé tesznek bennünket, és hogy a korlátok kitolhatók. Megtanuljuk elhanyagolni önmagunkat, és az egészségünket olyan erőforrásnak tekintjük, amelyet pénzre vagy eredményekre tudunk váltani - írta. Mi magyarok is pontosan ezt tesszük.
