Magától értetődőnek tekintjük, hogy szaglásunk működik, hogy a szabadban sétálva érezzük a fák és virágok illatát, hogy válogathatunk a parfümök között. Vagy rosszabb esetben azt, hogy már szag alapján kiszúrjuk, ha egy kutya az ajtónk elé piszkított, így kisebb eséllyel lépünk bele. Mi lenne velünk, ha hiányozna ez a képességünk?
A szaglást nem soroljuk az öt érzékelés élbolyába, a látást és a hallást biztosan fontosabbnak tartjuk. Pedig ez a képesség szoros kapcsolatban van az agy limbikus rendszerével, amely az ösztönök, a szexualitás, a viselkedés és az érzelmi memória szempontjából kiemelten fontos. A szaglás veszélyhelyzetben, például tűzeseteknél, gázszivárgásnál, mérgező gázok kiszabadulásakor is életmentő riasztást adhat, de a romlott ételeket és erjedt italokat is hamar jelzi, megelőzve, hogy a kellemetlenségről ízleléssel szerezzünk tudomást. Ha hiányozna, később észlelnénk azt is, ha a pirítós beszorult a készülékbe, vagy hogy a rántott hús elkészültével nem zártuk le a főzőlapot, a serpenyőt pedig rajta felejtettük.
Az ízek is elvesznének
Mivel a szaglás az ízleléssel szoros kapcsolatban áll, e képesség nélkül az ételek ízét sem tudnánk élvezni, nem tudnánk igazán jókat enni. Közismert például, hogy azok a betegek, akik elvesztik szaglásukat, kevésbé találják ízletesnek az ételeket. Emellett a szaglásvesztés gyakran jár együtt depresszióval is. Olyan kutatások is vannak, amelyek arról számolnak be, hogy a szaglásukat vesztett emberek kevesebbet esznek, egyszerűen azért, mert az evés illatok nélkül kevésbé jelent számukra örömforrást. Náluk a szaglásvesztés összességében étvágytalansághoz, hiányos táplálkozáshoz, akaratlan fogyáshoz, életminőség-romláshoz vezethet.
A kérdés persze nem ilyen egyszerű, vannak ugyanis olyan kutatások is, amelyek éppen fordított összefüggést vélnek felfedezni. Ezeknél a kutatók szintén szoros korrelációt állítottak fel a testsúly és a szaglásképesség között, de ez azt mutatta, hogy minél jobb valakinek a szaglása, annál nagyobb annak esélye, hogy vékony testalkatú legyen. Megjelent ugyanakkor a másik véglet is, amelynél a rosszabb szaglás nagyobb testsúllyal párosult. Az eredményeket itt azzal magyarázták, hogy a szaglás alapvetően fontos szerepet játszik az étkezései szokások alakulásában, hiszen lehetővé teszi, hogy azonosítsuk az ízeket, illetve különbséget tegyünk köztük.
Ebből következhet az, hogy akinek rossz a szaglása, nagyobb eséllyel választ egészségtelen ételeket, ami növeli az plusz kilók felszedésének kockázatát. A kétféle kutatás eredménye egyébként nem üti egymást, csak míg az egyik inkább pszichés okokkal magyarázható, addig a másik inkább praktikusakkal. Másrészt az is számít, hogy valakinek eredendően volt-e rosszabb a szaglása, vagy elvesztette. Ez egyáltalán nem mindegy abból a szempontból, hogy az érintett a gyengébb képességet veszteségnek éli-e meg.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Külön kutya keresi az élőket és a holtakat
Az ember akkor is komoly bajban lenne, ha a kutyák szaglása nem lenne ennyire tökéletes, és nem tudnánk őket mentőkutyának kiképezni. Az ebek a legapróbb szagokat is el tudják különíteni, viszont annak érdekében, hogy ne keressenek mindent, csak egyetlen szag kutatására tréningezik őket. Még a személykereső ebek is kétfélék: az egyik csak élőket, míg a másik csak holttesteket keres. Komoly gond lenne, ha a kettő keveredne, hiszen például egy földrengésnél értelemszerű a túlélők megtalálása fontos, ha viszont egy kutya mindkét szagot keresné, akkor mindkettőre jelezne. Ráadásul egy földrengésnél a második-harmadik napon a holttestek szaga már elnyomja az élőkét, a sebesülteket viszont még az ötödik napon is keresik. Ilyenkor nagy lenne az esély arra, hogy az egyre fáradtabb kutya a jutalom reményében a holttesteket jelezné, és nem az élőket kutatná.
Ez is érdekelhet
A cikk a Nők Lapja Egészség Test különszámában jelent meg!
