A maszkot ezért kell minden használat után cserélni

Ha használt maszkot viselünk, az még kevésbé jelenthet hatékony védelmet a koronavírus ellen, mintha semmmilyet se viselnénk - derül ki egy friss kutatásból.

A kék színű, háromrétegű sebészi arcmaszkok a szakemberek többsége szerint elég hatékony segítséget jelentenek abban, hogy megvédjük magunkat és szeretteinket a koronavírus-fertőzéstől. Van azonban egy fontos kikötés: ezeket egy használat után le kell cserélni.

WHO: otthon is indokolt lehet a maszkviselés Az eddigieknél is szigorúbb maszkviselési szabályok is indokoltak lehetnek az Egészségügyi Világszervezet közleménye szerint annak érdekében, hogy a koronavírus terjedését lassítani lehessen. Kattintson a részletekért!

A miértre egy, a Physics of Fluids című szaklapban megjelent friss tanulmány ad választ. A kutatást jegyző tudósok szerint az új sebészi maszkok a fertőzésért felelős apró részecskék 65 százalékát képesek kiszűrni a levegőből. De ha ezeket használat után viseljük újra, akkor ez az arány már csak 25 százalék.

A használt maszkok egyre kevésbé védenek

A tudósok számítógép segítségével modelleztek egy sebészi maszkot viselő személyt, majd megnézték az aeroszolok viselkedését a levegőben - hogy ezek a kis részecskék hol tapadnak a bőrre és a maszkra, illetve hogy bejutnak-e az orrba vagy a tüdőbe. Azt is látták, hogy a maszkviseléstől megváltozik a levegő áramlása az arc körül. A levegő a maszk egész felületén, lassan áramlik be levegővételkor.

Ezért is fontos, hogy rendszeresen cseréljük a maszkot. Fotó: Getty Images
Ezért is fontos, hogy rendszeresen cseréljük a maszkot. Fotó: Getty Images

Ezt követően megnézték, milyen hatékonyan szűrik a levegőt a háromrétegű sebészi maszkok. Így jutottak a fent már említett eredményre, mely szerint az új maszkok a megbetegedésekért felelős részecskék közel háromnegyedét kiszűrhetik, míg a használt maszkok hatékonysága jelentősen csökken - ezek már csak a részecskék negyedét tudják távol tartani. A tudósok szerint ez azért lehet, mert a maszkok redői a többszöri használat után elveszítik a formájukat, ezáltal csökken a hatékonyságuk.

Ez a házaspár megoldotta, hogy a COVID alatt is kedvenc éttermeiknél ehessenek. Szerintük a házhozszállítás nem adja vissza azt az élményt, inkább csináltak egy mobiléttermet. Hogy ez hogyan sikerült, azt az nlc.hu cikkében is megtekinthetjük!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Északkelet felől egyre több helyen elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet, az ország délnyugati felén viszont erősen felhős vagy borult lesz az ég. Kevés helyen gyenge esőre elsősorban a Dunántúlon van kilátás, illetve hajnalban a délnyugati, déli határnál is előfordulhat csapadék. Az északias szél az északkeleti tájakon élénk marad, másutt átmenetileg mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 6 és 11 fok között valószínű, a kevésbé felhős északkeleti részeken lehet ennél hidegebb idő. A frontérzékenyeknek ma nehéz napjuk lehet, az esőfelhők viszont szép lassan elvonulnak.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Somogy
Legrosszabbul:
Vas
Kezdjük újra