A szakember szerint ezért kellene maszkot hordanunk

Folyamatosan emelkednek a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos számok Magyarországon. Egy hazai szakember szerint a vakcina önmagában nem elég a sikeres védekezéshez, a jelenlegi helyzetben a maszkra is szükség lenne.

Minden eddiginél fontosabb lenne az általános maszkviselés újbóli előírása. De vajon számít-e, hogy milyen maszkot húzunk? Mutatjuk, mi alapján válasszunk maszkot .

Egy hét alatt 30 százalékkal nőtt a kórházban fekvő és a lélegeztetőgépen lévő koronavírus-fertőzöttek száma - mondta Falus Ferenc, volt országos tiszti főorvos az ATV híradójának. A szakember úgy véli, kellő óvintézkedések nélkül szomorú őszünk lesz. "Itt nem a kényszerítő eszközökről van szó, hanem arról, hogy felfogjuk-e azt, hogy ez a vírus veszélyes, és hosszú távon nagyon kellemetlen tünetekkel jár azoknál is, akik adott esetben enyhe megbetegedés után gyógyulnak ki a betegségből" - fogalmazott.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus világjárvány,
A vakcina önmagában nem elég a COVID-19 elleni sikeres védekezéshez.Fotó: Getty Images

"Ne várjuk a kormányrendeletre, vegyük fel a maszkot"

A vakcina önmagában nem elég a COVID-19 elleni sikeres védekezéshez, a maszkra is szükség lenne - emelte ki Lisziewicz Julianna immunológus. Ennek magyarázataként két országot hozott fel példaként:

  • Izraelben csak a vakcinákkal védekeztek, a lakosság 80 százaléka volt beoltva (a Pfizer-vakcinával), a 4. hullámban mégis magasabbak voltak a számok, mint a harmadik hullámban.

  • Olaszországban 70 százalék körül volt az átoltottság (itt különböző vakcinákkal oltottak), és a 4. hullám viszonylag enyhe volt.

Az olasz és az izrael helyzet között az a különbség, hogy az olaszoknál még mindig kötelező a maszkviselés - mutatott rá Lisziewicz Julianna. Éppen ezért az immunológus úgy véli, nem érdemes várni a kötelező maszkviselésről szóló kormányrendeletre, hanem anélkül is fel kell venni a maszkot a saját és környezetünk védelme, illetve a koronavírus -járvány mielőbbi megfékezése érdekében.

Vannak, akik ezért nem oltatják be magukat a koronavírus ellen, mert már átestek a fertőzésen. Azonban egyre több tudományos bizonyíték utal arra, hogy a gyógyultaknak is érdemes felvenniük az oltást , ugyanis azzal jelentősen erősebbé tehetik a COVID-19 elleni immunitásukat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra