A vuhani kórház dolgozói nem beszélhettek a vírusról
2019 decemberében sokáig minden a megszokott rend szerint zajlott Ruby munkahelyén, aztán egyszer csak ömleni kezdtek a páciensek. A nő szerint az egészségügyi dolgozóknak fogalmuk sem volt róla, hogy egy új vírus terjed, ahogy arról sem, kell-e aggódniuk, vagy, hogy hogyan tudják megvédeni magukat. "Hallottunk különféle pletykákat, de hivatalosan semmit sem erősítettek meg. Senki sem mondta, hogy viseljünk maszkot, és azt sem, hogy a betegek, akiket kezelünk, akár meg is halhatnak" - emlékszik vissza a kezdetekre.
Kedvese, Sam ugyanabban a kórházban dolgozott, ahol ő, csak orvosként, és Rubyhoz hasonlóan semmi konkrétumot nem tudott a kialakult helyzet hátterében álló okokról. Mivel a vezetőség nem akarta, hogy bármilyen információ is kiszivárogjon, a kórház dolgozói az intézményen kívül nem beszélhettek a tapasztalataikról, és ha a vírusfertőzötteket egyik kórházból a másikba kellett szállítani, csak szóban kommunikálhattak az esetekről, nem dokumentálhattak semmit.
Az orvosok és ápolók egymás között természetesen megvitatták az eseményeket, és egyre jobban aggódtak a kialakult helyzet miatt. Végül csak januárban kaptak tájékoztatást az új típusú koronavírusról , és arról, hogy munka közben viseljenek maszkot. "Persze tudtam, hogy még sok mindent elhallgatnak előlünk. Arra utasítottak például, hogy a halál okaként tüdőgyulladást tüntessünk fel a koronavírus helyett, holott biztos voltam benne, hogy a betegek a vírus miatt haltak meg. De nem kérdeztem semmit. Mindenki tudta, hogy nem kérdezhetünk" - mondja Ruby.
A lakásában "bújt el"
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Néhány héttel később Ruby beteg lett - mellkasi fájdalma volt, és úgy érezte, jártányi ereje sincs. Az orvosok hazaküldték, hogy otthon lábadozzon, tesztet azonban nem végeztek rajta, hogy kiderüljön, koronavírusos-e. Samnek nem szólt, mert nem akarta, hogy aggódjon érte. Inkább írt egy orvos ismerősének, aki közölte vele, hogy úgy tűnik, a vírus nem csupán a légzőszervrendszert támadja meg, hanem a szívet, a májat és a veséket is. Mivel alig néhányan tudták Rubyról, hogy beteg, nem kellett a fertőzöttek számára kialakított karanténhotelekbe vagy iskolai tornatermekbe mennie, el tudott "bújni" a lakásában.
2020. január 23-án aztán a kínai kormány általános karantént hirdetett az országban, így Ruby, csakúgy, mint kb. 46 millió másik állampolgár, hirtelen házi karanténban találta magát. Mint mondja, a karantén egészen őrületes élmény, ugyanakkor végtelenül unalmas is. Kezdetben az emberek heti egyszer-kétszer kimehettek pár órára, hogy beszerezzék a legfontosabbakat, később azonban már csak azokra a meghatározott helyekre járhattak ki, amelyeket a hivatalos szervek megjelöltek: megkapták a csomagjukat (amiben a többi között élelmiszer volt), és rögtön haza is kellett menniük anélkül, hogy bárkivel érintkeztek volna. Aztán ez a lehetőség is megszűnt.
Napokig kutyaeledelen élt a karanténban
"Az első héten azt ettem, ami otthon volt, igyekeztem nagyon kreatívan főzni. Egy idő után persze minden elfogyott, így napokig kutyaeledelen éltem. Aztán megkaptuk az instrukciókat, hol és hogyan jutunk élelmiszerhez. Bár azóta sincs meg mindenem, legalább nem éhezem" - így Ruby, aki szórakozásképp játékokat talált ki magának, táncol, sportol, olvas, és mindent leír, ami vele történt, és ami szerinte fontos lehet. Azt mondja, az írás mentette meg attól, hogy teljesen beleőrüljön a dologba, ez volt a menedéke.
"Kezdetben még nem ismertem senkit személyesen azok közül, akik meghaltak, most azonban már úgy áll a helyzet, hogy nem ismerek olyat, aki ne vesztett volna el valakit" - folytatja a nő, aki azonban még mindig nem tudja biztosan, ki hunyt el barátai, kollégái közül. Így pedig nehéz gyászolni. Internete van, bár a kínai kormány jelentősen korlátozza, mire lehet rákeresni, és mire nem. "Nagyon magányos időszak ez, nem találkozhatok az édesanyámmal, és bár tudom, hogy az öcsém megbetegedett, fogalmam sincs róla, pontosan milyen az állapota. Nem beszélünk ilyen dolgokról. Akik túl sokat beszélnek, azok egyszer csak eltűnnek" - utóbbival Ruby két újságíróra, Chen Quishire és Fang Binre utalt, akik videókat tettek közzé arról, hogyan sorakoznak az emberek a kórházaknál, és nyíltan közölték, mennyire rosszul kezelte a helyzetet a kínai kormány.
Nem merülhetnek feledésbe az áldozatok
Ruby az újságírók eltűnését intő jelnek vette, így nem csoda, hogy félt, mi lesz, ha a hatóságok megtudják, hogy nyilatkozott a kínai helyzetről. Miért vállalta hát mégis a kockázatot? Azért, mert bár rendszeresen beszélt telefonon a kedvesével, és számtalan üzenetet váltottak, arra nem volt lehetősége, hogy elbúcsúzzon tőle. A férfi ugyanis időközben elkapta a koronavírust, és sajnos belehalt a fertőzésbe. Ruby egy közös barátjuktól tudta meg, mi történt.
"A kormány megpróbálta eltussolni a dolgot. Titkolták , hogy baj lenne, nem foglalkoztak azzal, Samhez hasonlóan mennyien halnak meg" - így a nő, aki nagyon félt, hogy nem tudja rendesen eltemetni a párját. Szerencsére kiderült, hogy a hamvai biztos helyen vannak, és a családja később elmehet érte.
A cikk, amiből Ruby történetét fordítottuk, március 10-én frissült utoljára, akkor még tartott a karantén , és valószínűleg még két hónapig nem szüntetik meg. Mindazonáltal Kínából egyre pozitívabb hírek érkeznek: bejelentették, hogy megszűnt a járvány, és Vuhanban is lassan újraindul az élet. A figyelem most inkább Európára, azon belül Olaszországra, Franciaországra, Németországra irányul. Ruby egyébként szeretné, ha Sam és a többi áldozat nem merülne feledésbe. "Azt mondják, gyógyulni kell, és továbblépni, de ezt addig nem lehet megtenni, amíg nem tudjuk meggyászolni a veszteséget, gyászolni pedig csak akkor lehetséges, ha a teljes igazság birtokába kerülünk."
Dolgok, amik legyenek otthon karantén esetére - olvassa el a részletes listát az nlc.hu -n!
Forrás: thehealthy.com
