Egymillió dollárt nyert, mert beoltatta magát

Megvan az első nyertese annak a vakcinalottónak, amelyet az amerikai Ohio állam hirdetett meg, hogy ösztönözze a lakosságot az oltakozásra.

Több országban is próbálják a lakosság átoltottságát különböző ösztönzőkkel felpörgetni: van, ahol pénzjutalmat, máshol ingyen sört vagy belépőket adnak azoknak, akik megkapták a vakcinák egyikét. Ohio állam rendhagyó módon egy vakcinalottót is meghirdetett, aminek lényege, hogy öt héten keresztül heti egy nevet sorsolnak ki azok között, akik már megkapták valamelyik vakcina legalább első adagját. A szerencsések egymillió dollárt vagy több évre szóló ösztöndíjat kapnak. A NYPost cikke szerint meg is vannak az első nyertesek: Abbigail Bugenske egymillió dollárt, Joseph Costello pedig egyetemi ösztöndíjat nyert a sorsoláson.

Már hárommillióan regisztráltak a nyereményjátékra

Mindkét nyertes fiatal. Abbigail Bugenske mérnöknek tanul, Joseph Costello pedig 14 éves, nemrég kezdte a középiskolát. Rajtuk kívül a következő négy hétben további nyerteseket sorsolnak majd az államban mind az ösztöndíjra, mind pedig a pénzjutalomra.

A sorsolással ösztönöznék oltakozásra a bizonytalanokat. Fotó: Getty Images
Sorsolással ösztönöznék oltakozásra a bizonytalanokat. Fotó: Getty Images

Ohio állam lakosságának csupán 45 százaléka kapta már meg a vakcinák egyikét, így az állam jelentős lemaradásban van az Egyesült Államok 60 százalék feletti átlagától. A kormányzat reméli, hogy a jutalmazással sikerül behozni ezt a lemaradást, és sok bizonytalankodót is felbátorítanak majd. Az eddigi adatok alapján a vakcinalottó nagy siker, eddig közel hárommillióan regisztráltak a nyereményjátékra.

A nyeremény összegét a szövetségi kormány koronavírus-elhárítási alapjából finanszírozzák. A sorsoláson az állam bármely lakosa részt vehet, aki regisztrál és legalább az egyik oltását megkapta.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +1 °C
Minimum: -6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult, északkeleten azonban változóan felhős időre számíthatunk, utóbbi tájakon hosszabb-rövidebb napos időszakok is várhatóak. Este észak, északkelet felől elkezd kiderülni az ég. Csapadék nem valószínű. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1, +3 fok között alakul. Késő estére -8 és -1 fok közé csökken a hőmérséklet. A napokban hidegebb levegő érkezik fölénk, emiatt az érzékeny idegrendszerűek kellemetlen hidegfronti tüneteket tapasztalhatnak.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra