Egyszerű módszerrel megelőzhető a TBC

Ha a tuberkulózisban szenvedő betegek szájmaszkot hordanak, amikor egészséges emberekkel érintkeznek, a nem fertőzöttek esélye felére csökken, hogy elkapják a betegséget. Dél-Afrikában dolgozó helyi és amerikai szakorvosok vizsgálatának eredményeit az Amerikai Tüdőgyógyászok Kongresszusán ismertették.

A TBC az előző évszázadban rettegett fertőző betegség volt, mely kiváltképp fiatal emberek korai halálát okozta. Robert Koch 1882-ben írta le kórokozóját, ezért Nobel-díjat kapott 1905-ben. A fertőző kórt viszont igen nehéz volt visszaszorítani. Európában a gyógyszeres kezelésnek és a szűréseknek köszönhetően a betegség viszonylag ritkán fordul elő, azonban a világnak még számos országában még mindig súlyos közegészségügyi gondot jelent.

Dél-Afrikában a tuberkulózis igen gyakori, és a szorosan együtt élő emberek egymástól kapják el a fertőzést. Ráadásul ez a Koch-bacilus sok, korábban hatásos gyógyszerrel szemben ellenálló. Ashwin Dharmadhikari és munkatársai azt vizsgálták, hogy ha a tbc-fertőzött betegek egészségesek jelenlétében szájmaszkot viselnek, az mennyire gátolja a bacilus átadásának veszélyét.

A kutatók úgy találták, hogy ilyen egyszerű óvintézkedéssel a tbc-fertőzés esélye a felére csökkenthető. A módszer eredményességét a tüdővészre igen hajlamos tengerimalacokon mérték le. A betegszobákban elhelyezett 180 tengerimalac egyik fele csak maszkot viselő betegek jelenlétében lakott, a másik fele pedig ott élt, ahol maszk nélküli tüdőbetegek voltak három hónapon keresztül.

A maszkot nem viselő tüdőbetegekkel együtt lakó tengerimalacok kétszer olyan gyakran kapták el a tuberkulózist, mint a maszkos szobába kerülő társaik. A kutatók hangsúlyozzák, hogy a betegek a szájmaszk viselésével egyszerű és olcsó módon védhetik családjuk vagy az orvosok, nővérek egészségét, miközben kezelést kapnak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +1 °C
Minimum: -6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult, északkeleten azonban változóan felhős időre számíthatunk, utóbbi tájakon hosszabb-rövidebb napos időszakok is várhatóak. Este észak, északkelet felől elkezd kiderülni az ég. Csapadék nem valószínű. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1, +3 fok között alakul. Késő estére -8 és -1 fok közé csökken a hőmérséklet. A napokban hidegebb levegő érkezik fölénk, emiatt az érzékeny idegrendszerűek kellemetlen hidegfronti tüneteket tapasztalhatnak.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra