Azon a bizonyos márciusi napon Amynek elég rossz volt a közérzete, mégis elindult otthonról, hiszen megbeszélt programja volt a munkatársaival - írja a lap . A buszon rengetegen voltak: akkor még senki sem viselt maszkot, és a távolságot sem tartották. A lezárások szintén nem kezdődtek még el, és az egyetlen tanács, amit az emberek a fertőzés megelőzése érdekében kaptak, az volt, hogy mossanak gyakran kezet.
"Már akkor kimerültnek éreztem magam, amikor leszálltam a buszról, de folytattam tovább az utamat egy bevásárlóközpont felé, ott találkoztam ugyanis a munkatársaimmal. Elkezdtünk beszélgetni, és valaki megkérdezte, hogy vagyok. Azt feleltem, nem érzem magam annyira jól, ők meg viccesen megjegyezték, hogy remélik, nem koronavírus. Mindannyian nevettünk" - meséli a lány, aki munkatársaival ezután egy szabadulószobába ment. A recepciónál álltak, amikor Amy azt vette észre, hogy alig bír koncentrálni. Nem sokkal később elöntötte a forróság, émelyegni, szédülni kezdett. Mielőtt még felfogta volna, mit csinál, felállt, és azt mondta, hogy mennie kell. Fogalma sem volt róla, hogy elájul vagy hányni fog, de tudta, hogy ki kell jutnia onnan.
Nem koronavírus - vagy mégis?
Bár kint hideg volt, és Amy kabát nélkül várta a taxit, továbbra is melege volt. Otthon azonnal ágyba bújt, és elindított egy filmet, hogy elterelje a gondolatait. Kezdte némileg jobban érezni magát, és arra jutott, hogy csak átmeneti rosszullétről lehet szó. A javulás azonban csak átmeneti volt, néhány nappal később a lány még mindig fejfájással, lázzal, gyomorrontással küzdött. Nem sokkal később pedig a párja is megbetegedett.
Amy összehasonlította a tüneteit azokkal a panaszokkal, amelyeket a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) a koronavírus-fertőzéshez kapcsolt - ezek akkoriban a köhögés, a légszomj és a hosszan fennálló láz voltak -, és arra jutott, hogy nála nem kifejezetten ezek állnak fent. "Akkoriban még az volt az irányelv, hogy csak akkor vizsgáltassuk ki magunkat, ha az említett tünetek jelentkeznek. Ezért azt gondoltam, hogy biztosan valami más bajom van. Mégis - ez a betegség nem hasonlított semmihez, amit korábban bármelyikünk is tapasztalt. A tünetek hullámokban jöttek és mentek, hol enyhültek, hol visszatértek. Nem olyan volt, mintha megfázás vagy influenza lett volna."
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Idővel a rossz közérzet általánossá vált Amy számára. A fentebb már említett tüneteihez fülfájás is társult, ami miatt azt gondolta, biztosan fülgyulladása van - az orvosa is ugyanezen a véleményen volt, és csak annyit javasolt a lánynak, hogy várja ki, míg elmúlik. Eközben az Egyesült Királyságba beköltözött a pánik: az emberek fejvesztve vásároltak fel mindent, nem lehetett utazni, lezárták a határokat. Amy otthonról kezdett dolgozni, és abban a reményben küzdött tovább a rosszulléttel, hogy hamarosan végre elmúlik. "De nem így történt - csak rosszabb lett. A következő 3 hónapban torokfájás, migrénszerű fejfájás, hányinger és emésztési problémák kínoztak. A karomon apró piros foltok jelentek meg és olyan bénító fáradtság kötött gúzsba, hogy alig tudtam mozogni. Még ha meg is próbáltam rövid sétákat tenni azokon a napokon, amikor jól éreztem magam, akkor is az ágyban kötöttem ki, és egy-két napig fel sem keltem, annyira fájt mindenem" - emlékszik vissza Amy.
2020 júniusában olyan gyenge volt, hogy egy hétig ágyban feküdt. Már a fogmosás is kimerítette, zuhanyozni pedig csak ülve tudott, és még úgy is 100-at vert a szíve percenként. Azt érezte, súlyos takarók borítják be, és fájlalta a mellkasát is. Bár most már tudja, hogy a hosszú COVID-ban szenvedőknél szívizomgyulladás alakulhat ki, ami megmagyarázza rémisztő panaszait, akkoriban sejtelme sem volt erről: csak nagyon össze volt zavarodva, és borzasztóan félt. "Lehet, hogy az emberek a történetemet olvasva azon tűnődnek, ilyen állapotban hogyan tudtam dolgozni. Szerencsére nálam nem állt fent a sok hosszú COVID-ban szenvedő életét megkeserítő agyi köd, így viszonylag tisztán tudtam gondolkodni, és képes voltam ellátni a munkahelyi feladataimat. Ez legalább elterelte a figyelmemet arról a nehéz helyzetről, amiben benne voltam."
Amy szép lassan arra is rájött, hogy 2020 márciusában a koronavírust kapta el, és hogy még mindig a kórokozó okozta betegség hosszú távú következményeitől szenved. Rátalált egy olyan online támogatói csoportra, ahol hozzá hasonló helyzetben lévők voltak, és nagyon sok segítséget kapott a tagoktól. Nem úgy az orvosoktól. "Nem tudtam bebizonyítani, hogy valaha is koronavírusos voltam; az antitesttesztek nem mindig megbízhatóak. Minden, amim volt - és még mindig van -, az a tüneteim listája. Néhány rutin vérvizsgálaton kívül nem kaptam orvosi segítséget."
A tünetek megvannak, de a remény is
Saját magán azonban megpróbált segíteni Amy: felfedezte például, hogy az alacsony hisztamintartalmú étrend drasztikusan enyhíti a panaszait, különösen a fejfájást és az emésztési problémákat, sőt, néhány hónap után a fáradékonysága sem volt már olyan erős. Bár még most, több mint egy évvel a fertőzést követően sem a régi, az állapota javul. "Nem is olyan régen még be kellett osztanom az energiát, amit egy adott napon felhasználtam - főzésre, takarításra, zuhanyozásra -, hogy elkerüljem a visszaesést. Most már nem kell ezen gondolkodnom. Azok, akik nem tapasztalták meg, milyen a krónikus fáradtság, nem érthetik, mekkora szabadság, hogy képesek vagyunk elvégezni az alapvető napi feladatokat anélkül, hogy aggódnánk, hogy később a testünk megbüntet érte. Lehet, hogy soha nem leszek már újra 'normális', de bízom benne, hogy elég közel kerülök hozzá, csakúgy, mint azok, akik velem egy cipőben járnak - ehhez persze az kell, hogy minél több minden derüljön ki a koronavírusról és a hosszú COVID-ról, és hogy minél több támogatást kapjanak az érintettek."
Videó: így támadja meg a sejteket a koronavírus - olvassa el a részleteket korábbi cikkünkben .
Legjobban: