Immunológus: hiba levenni a maszkot

Lisziewicz Julianna immunológus úgy véli, nagyban függ egy újabb hullám kialakulása attól, hogy az emberek hogyan viselkednek, mert ez az arányú átoltottság nem elég. Azt tanácsolja, az után is legyünk óvatosak, hogy a korlátozásokat feloldották.

Azok a legvédettebbek, akik már átestek a fertőzésen , és megkapták a vakcinát is - a többi között erről beszélt Lisziewicz Julianna immunológus azt ATV reggeli műsorában.

Koronavírus: a delta variánsra nyitunk? Kattintson !

Fő az óvatosság

"Én személy szerint nem fogom elfelejteni a maszkot" - reagált az immunológus a kormány legújabb lazítási terveire. Mint mondta, az, hogy mekkora egy újabb járványhullám valószínűsége, nagyban függ az emberek viselkedésétől is. Épp ezért ő azt ajánlja, hogy a kormányzati intézkedésektől függetlenül is maradjunk óvatosak.

Bármikor kirobbanhat egy újabb hullám

Ahogy mi is megírtuk , a kormány terve az, hogy 5,5 milliós oltottságnál lazít a járványügyi intézkedéseken, ami például azt is jelenti, hogy feloldja zárt terekben a maszkviselési kötelezettséget. Ez azonban epidemiológiailag legalábbis kérdéses. Egyrészt, mert a koronavírus leginkább zárt terekben fertőz. Másrészt pedig sokan nincsenek még beoltva, ráadásul a beoltottak is megfertőződhetnek és terjeszthetik is a fertőzést.

Magyarországon 50 százalék körüli az átoltottság, ez azonban még akkor sem elég a járvány megfékezéséhez, ha teljesen jól működik minden vakcina - húzta alá Lisziewicz. Pillanatnyilag ugyan kedvező a magyar járványhelyzet, azonban bármikor kirobbanhat egy újabb fertőzési hullám. Pláne, hogy Európában egyre inkább a súlyos harmadik hullámot kirobbantó alfa variánsnál is sokkal fertőzőbb delta variáns kezd uralkodóvá válni. És bár a halálesetek megelőzésében valóban az oltás a leghatékonyabb eszköz, magát a járványt leginkább maszkviseléssel és távolságtartással lehet megfékezni.

koronavírus, koronavírus Magyarország, maszkviselés
A korlátozások feloldása után is érdemes óvatosnak maradni. Fotó: Getty Images

A harmadik oltás biztosan jót tenne

Lisziewicz úgy gondolja, hogy egy harmadik oltás annak, aki szeretné beadatni, jót fog tenni. Ha például kínai vakcinával van valaki oltva, és arra kap egy mRNS-vakcinát, az biztosan megerősíti az immunválaszt, ezért azt javasolja, hogy aki tudja, vegye fel. A vakcinák indikációja nem jelzi azt, hogy nem szabad harmadik oltást beadni - tette hozzá. Nem tudja, mi oka lenne annak, hogy ezt megtiltsák (a kormány egyelőre elutasítja), ugyanis ennek sem immunológiailag, sem tudományosan nincs semmi alapja.

Az immunológus szerint minden korcsoportot be kell oltani, mert ez egy fertőzési lánc - függetlenül attól, hogy valaki idős vagy fiatal, egymást fertőzik meg. Úgy gondolja, hogy a 12 éven felülieket be kell oltani, és ha lesz erre vonatkozó adat, akkor akár a kisebbeket is.

Koronavírus: más magyar szakemberek sem támogatják a maszk elhagyását. Kattintson!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég. Több helyen várható eső, főként a délkeleti, déli részeken zápor, zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra