Készül a védőoltás az új vírus ellen

A jövő járványaival foglalkozó nemzetközi szervezet, a CEPI támogatásával három kutatócsoport megkezdi a kínai járványt okozó új koronavírus elleni vakcinák kifejlesztését.

Az új védőoltások kifejlesztése rendszerint egy évtizedig is eltarthat. A járványügyi felkészüléssel kapcsolatos újításokkal foglalkozó szövetség azonban közölte, hogy próbálják jelentősen felgyorsítani ezt a folyamatot. A tervek szerint legalább egy lehetséges vakcina klinikai tesztjét már júniusig elvégezhetik, így a védőoltást egy év alatt lehet kifejleszteni, kipróbálni és jóváhagyatni.

vakcina, vakcina kifejlesztése, oltóanyag, védőoltás, új koronavírus, fertőző betegségek
Legalább egy évbe telik majd az új oltóanyag kifejlesztése. Fotó: iStock

Sietnek, ahogy tudnak

Európában is megjelent az új koronavírus - kattintson!

A kutatást a Moderna gyógyszer- és vakcinafejlesztő cég végzi az amerikai Allergia és Fertőző Betegségek Nemzeti Intézete, az Inovio Pharma amerikai cég és az ausztráliai Queensland Egyetem közreműködésével. A három program keretében különböző tudományos megközelítéssel fejlesztik ki a védőoltást. "Arra törekszünk ezekkel a technológiákkal, hogy a génszekvenálástól 16 hét alatt a klinikai tesztekig jussunk a kórokozókkal" - mondta Richard Hatchett, a CEPI vezérigazgatója. "A sikernek nincs biztosítéka, de reméljük, hogy a munka révén jelentős lépést tudunk tenni a betegség elleni védőoltás kidolgozásához" - tette hozzá. A CEPI azokat a technológiai platformokat kívánja felhasználni, amelyekkel eredményt értek el olyan más fertőző betegségek ellen, mint a MERS (közel-keleti légúti koronavírus) vagy az ebola.

Legalább 1 év kell

Bár a koronavírusok ellen jóval egyszerűbb kifejleszteni az oltásokat, mint a malária vagy a HIV-vírus ellen, a Globális Oltóanyag- és Oltási Szövetség (GAVI) szerint még így is legalább egy évbe telik majd. A tudósok ugyanis nem ismerik eléggé az új betegség járványtani sajátosságait ahhoz, hogy jelenleg pontosan meg tudják állapítani a kockázatot - ismertette Seth Berkley, a GAVI vezérigazgatója. "Jó hír viszont, hogy a kutatóknak már sikerült szekvenálniuk a vírus genomját - vagyis megállapítaniuk az RNS-sorrendjét -, így világszerte több szervezet is megkezdhette a munkát a védőoltás kifejlesztéséért" - tette hozzá.

Eközben - ahogy már korábban megírtuk - Oroszország is megkezdte az új kínai koronavírus elleni vakcina kidolgozását, és egyúttal az összes határátlépő pontján elrendelte a fokozott egészségügyi ellenőrzés bevezetését.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra